Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 21. péntek - 77. szám - A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
618 rendszernek ebben k ulcsfontosságú szerepe van, hiszen önök pontosan tudják, hogy nagyon sok esetben a tanárok több időt töltenek hétköznap a gyerekeikkel, mint a saját szüleik, nagyon nem mindegy, hogy milyen oktatást kapnak ezek a gyerekek. Ehhez képest ez egy újabb irány, nagyon komoly fordulat abba az irányba, hogy gyakorlatilag minden jogától megfosztják a diákokat és a szülőket, ha arról van szó, hogy a választás szabadsága, szegény tanárokról ne is beszéljek - majd fogok róluk beszélni , de ez teljesen ellentétes irány azzal, amerre a világ megy, és amerre logikus lenne menni. A másik ez a totális bizalmatlanság. Önök nem bíznak senkiben, se a gyerekben, se a tanárban, se a szülőben, senkiben nem bíznak, önök az Emberi Erőforrások Minisztériumában bíznak, mert önök ott ülnek, és gyakorlatilag ebben csupa olyan módosítás van, amivel a saját hatalmukat koncentrálni akarják, a szülőket, az igazgatókat, a diákokat pedig elnyomják. Ennek a törvényjavaslatnak az lehetne a címe, hogy a gyerek az utolsó a FideszKDNPnek. Önök a z ellenkezőjét írják ki közpénzen az ország utcáira, de gyakorlatilag ez egy merénylet a gyermekek ellen. Erről beszélünk itt és most, péntek délután, kint 40 fok van, itt nem tudom, mennyi, de a lényeg az, hogy vakációra időzíteni egy ilyen törvényt, az i s mutatja, hogy azt akarják, hogy nyáron elüljenek a törvény által felkorbácsolt indulatok, és majd akkor ősszel mindenki úgy csinál, mintha nem történt volna semmi. De éppen itt és most történik valami, figyeljen ide az ország, mert itt és most történik v alami! Mi a helyzet az igazgatókkal? - hogy egy kicsit akkor nézzük meg ezeket az úgymond apróságokat, amiről önök beszélnek. Röviden és tömören: ha valakinek az illetékes igazgatóval kapcsolatban ellenvéleménye van, az most nem fog látszani, ezt tudja ez a törvényjavaslatcsomag. Gyakorlatilag megvonják a tantestület, a szülői közösség és a diákönkormányzat véleménynyilvánítási jogát. Ez is, tisztelt képviselőtársaim, fölösleges adminisztráció a Fidesz meg a KDNP szerint? Hogy van ez?! Nem fog látszani az ellenvélemény. S akkor ott van az igazgató. Ha úgy viselkedik, ahogy a párt javasolja, majd kap pénzt. Hogy milyen objektív kritériumok? - ön beszélt valami objektív kritériumokból, amiket majd rendeletben fognak leszabályozni. Mik ezek pontosan? Mert szer intem a lojalitás például, buksisimogatás, ismeri, államtitkár úr! Ha meg nem úgy csinál, ahogy kellene, akkor majd jól kirúgják, itt van benne a könnyített kirúgás. Akkor most miről van itt szó? Fegyelmezik az iskolaigazgatókat, mondjuk ki, nevezzük a dol gokat úgy, ahogy vannak! Ingyenes tankönyvek. Nincsenek ingyenes tankönyvek. Ingyen használható kölcsöntankönyvek vannak, vissza kell őket adni. Legyünk már egy kicsit precízebbek! Egyébként cserébe, a fél ország utálja ezeket a tankönyveket, sőt van egy k utatás, 70 százaléka a szülőknek a rendszert utálja, 80 százaléka meg a gyenge minőséget utasítja el. De tudja mit? Igen, én egy ellenzéki képviselő vagyok, de itt van a franciatanárok friss állásfoglalása. Idézem: az immár negyedszázados, szakmailag túlha ladott, a diákok érdeklődésének fölkeltésére, motivációjuk fenntartására aligalig alkalmas tankönyvet - idéztem - nem akarják használni, tisztelt államtitkár úr. Idézet tovább: öncsonkításnak, a színvonalas szakmai munka legfőbb akadályának tartják a rend szert. Újraszabályozást követelnek, és azt, hogy két jobban használható tankönyvsorozatot használhassanak annak érdekében, hogy a diákok jobban meg tudjanak franciául tanulni. Ez valami nemzetellenes cselekedet, a franciatudás? Jó, nézzük tová bb az angolt! Idézem a tanárt: a következő tanévre nem tudjuk megrendelni a leginkább használt angoltankönyvet - gimiseknek Solutions , mert levették a Kellóról. Azt mondják, rendeljük a New English Filet, de az felnőtteknek készült. Ma bő tíz perc ment el az egyik órámból azzal, hogy anyanyelvi videót akartam mutatni az egyik csoportomnak, készítettem hozzá feladatlapot, de lefagyott a számítógép, mint mindig - és itt folytathatnám tovább. A tanárok tehát azért állnak ki, hogy nincsenek megfelelő tanköny vek, és jó tankönyveket szeretnének, és ezért most itt két dolgot meg szeretnék jegyezni. Önök azok, akik kötelezővé akarják azt tenni, hogy nyelvvizsgával lehessen felsőoktatásba menni. Tisztelt Hölgyek és Urak! Nem lenne érdemes esetleg a diákoknak haszn álható tankönyveket biztosítani ahhoz, hogy utána ez a nyelvvizsga sikeres legyen? Nem lenne ez egy alapvető szükséglet? És ugyanitt van egyébként,