Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 20. csütörtök - 76. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
541 Banai államtitkár úr pontosan ismeri azokat a jogszabályokat, amelyekről beszél. Például az eszközkezelőről és annak lakásvásárlásáról b eszél. Államtitkár úr, ön az életében egyetlen ilyen ügyet nem intézett, amikor ezt kérelmezték az emberek. Én viszont rengeteget, higgye el! Nálam több szerződést és jogviszonyt nem látott ebben a Házban senki. Az egytizede sem volt azoknak a száma, akik élhettek ezzel, és hogy tudjon róla, akik belefértek volna a jogszabályba, azoknak is tömegesen utasították vissza annak idején az eszközkezelőbe való belépés lehetőségét, pedig minden feltételnek megfeleltek. Ugyanis indokolni sem kellett, teljesen önkény esen intézhették ezt a bankok. Nem volt a zsinórmértéken kívül jogkövetkezménye annak, ha visszautasították, és emberek tömege volt ezáltal az, aki ennek kegyelmében nem részesülhetett. A többiek esetében igen nagy számban már elárverezett ingatlanok, kila koltatások vannak. Ha ebben a kérdésben nyitott, csak azért, hogy tájékozott legyen, nagyon szívesen bemegyek a hivatalába, és bemutatok olyan konkrét ügyeket, ahol az illető adós és családja és az ingatlan és az ingatlan értéke megfelelő volt, de az eszkö zkezelővel túlvállalta magát az állam, már nem tudtak nagyon sok, egyébként a jogszabály által leírt kedvezményezetti kört befogadni. Ezáltal ezek az emberek nem tudtak ennek részesévé válni. Most akik meg tudják venni, azok csak legfeljebb ebben a kegyelm i helyzetben lévő emberek voltak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) (19.50) ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Banai Péter Benő államtitkár úr kíván válaszolni. Öné a szó. BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. A zért azt rögzíteni szeretném, hogy a forintosítás mindenkit érintett, és a bírósági döntések alapján járt el minden érintett szerv. (Dr. VargaDamm Andrea: Milyen árfolyamon?) Azt is el kell mondjam, hogy ha költségvetésekről beszélünk, akkor emlékezhetünk olyan költségvetésre, amit a banki elszámoltatás költségvetésének hívtunk, hiszen pont ezen folyamat részeként az érintettek, akiknek a bírósági döntés értelmében még a forintosítás után pénz járt, ezeket az összegeket megkapták. (Dr. VargaDamm Andrea: E z szégyenteljes.) De képviselő asszony azért emlékezhet ezekre a folyamatokra, és jogászként tudja, hogy a bíróságok milyen döntést hoztak, milyen jogegységi döntés született. (Dr. VargaDamm Andrea: Meghazudtolták az Európai Bíróság döntését!) Ké rem, képviselő asszony, hogy jogászként vegye figyelembe azokat a kereteket, amelyeket a törvényhozó teremtett (Dr. VargaDamm Andrea és Z. Kárpát Dániel: Nem volt rá szándék.) , és a bírósági döntések értelmében minden érintettnek figyelembe kellett venni. Köszönöm szépen. (Z. Kárpát Dániel: Nem voltak keretek. Legnagyobb tiszteletem mellett: nem voltak keretek.) ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak adom meg a szót. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sz eretném kifejezni, hogy tartom az állításomat, miszerint vonalkódokat lát a kormány bizonyos esetekben a költségvetési számok mögött. Teljes társadalmi csoportok maradnak ki ugyanis ezen költségvetés, az életlehetőségek által kedvezményezett köréből. Példá nak okáért kimaradnak azok a magyar fiatalok, akik nem képesek egy CSOKönrészt sem letenni az asztalra, például mert a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását ez a kormány, önök megszüntették, ily módon esélyük sincs ezeknek a fiataloknak az otthonte remtésre. Amire szerettem volna még nagyon röviden, fél percben kitérni. Államtitkár úr és sokan mások impozáns GDPadatokkal bombáztak minket két napja, és én osztom, hogy ez európai szinten egy kiemelkedő adat. Viszont én sokszor kértem önöket, hogy ne c sak az itt működő multicégek teljesítményéről beszéljenek, és ne Magyarország teljesítményeként adják elő mindezt, hanem a