Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 20. csütörtök - 76. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
529 megemelt összegből vagy elengedett adóból, járulékokból és a többi tudja nevelni az elkövetkező időszakban. Jó párat olvashatnék fel, nincsen tú l sok időm, ezért most ettől el is tekintenék. Még nagyon röviden szeretnék beszélni arról - önmagában a nyugdíjrendszerről órákig tudnék beszélni értelemszerűen , hogy az azért jól látható, és ezt sokan mások is elmondták itt a padsorokban, hogy elindult , méghozzá nagyon komoly mértékben a nyugdíjaselszegényedés. Ez köszönhető annak, hogy a nyugdíjak reálértéke nem követi a béreknek a reálértékét, sőt, nemhogy a reálértéket nem éri el ma már Magyarországon a nyugdíjemelés mértéke, hanem az alatt van. His zen nem az alapján számítjuk a nyugdíjemelést, hogy megnézzük, hogy egy nyugdíjas mit fogyaszt, milyen termékeket fogyaszt, hogy neki az élelmiszer, a gyógyszer sokkal fontosabb, mint az, hogy a Lamborghininek az ára emelkedike 3 százalékkal az adott évbe n, vagy a hasonló dolgoknak. Az általános infláció szerint emeljük ezeket a nyugdíjakat, ami magyarul semmi mást nem jelent, mint minden évben, látjuk, az élelmiszereknek jóval magasabb emelkedését, most 5,6, nem 2,9 lesz, mint a nyugdíjaknál, és még sorol hatnám a dolgokat. Minden évben fokozatosan, 12 százalékkal minimum csökken a nyugdíjaknak a vásárlóértéke. Ez tíz év alatt már 1020 százalék lesz. 60 ezer meg 80 ezer forintos nyugdíjnál képzeljük már el, hogy hova süllyednek le szegény szerencsétlen em berek, akik ilyen alacsony nyugdíjjal mentek nyugdíjba, és folyamatosan csökken állandóan a reálértéke ezeknek a nyugdíjaknak! Ezért a Jobbiknak nagyon határozott követelése, hogy új nyugdíjrendszerre van szükség, legyen differenciált nyugdíjrendszer, igen is, az alacsony, átlagos nyugdíjakat nagyobb mértékben kell megemelni, mint az önök által létrehozott, sok millió forintos nyugdíjak értékét. Hiszen önök vezették be, Európában megint csak egyedülálló módon - csak a magyar kuriózumokat sorolom , hogy eltö rölték a nyugdíjplafon intézményét. Innentől kezdve most már 3 millió forintos a legmagasabb nyugdíj, ha jól számoltam, hat év múlva 10 millió forint havi nyugdíjat fog majd a legszerencsésebb ember kapni Magyarországon. A másik oldalon ott lesz az, hogy v alaki pedig 5060 ezer forintos vagy 28 500 forintos - mert nem emeltük meg, még azóta sem, ez is követelésünk egyébként, hogy ez már tényleg tarthatatlan , tehát ilyen elképesztő alacsony nyugdíjat kap valaki, a másik oldalon pedig akár 10 millió forinto s havi nyugdíj lesz. Ne akarjunk ilyen világot építeni! Tudom, hogy kevesen vannak itt most képviselőtársaim, de szerintem valamennyire azért át tudják érezni azt, amiről én beszélek, és látnak ilyen idős embereket a saját környezetükben, olyanokat, akik a falvakban, a városokban, 4050 év munka után a téeszekben és egyéb más munkahelyeken szinte belegörnyedtek a munkába. Segítsünk rajtuk, ne hagyjuk magukra őket! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Sneider Tamás alelnök úr. Kétperces kör következik. Elsőként megadom a szót Ander Balázs jobbikos képviselő úrnak. ANDER BALÁZS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vinnai képviselőtársam nagy beleéléssel és szakértelemmel beszélt itt a szakké pzés kérdéseiről, a felnőttoktatásról, a lemorzsolódás kérdéseiről. Viszont azt látni kell, hogy mire ezek a fiatalok odakerülnek a szakképzés rendszerébe, addigra olyan primer szocializációs veszteségeket szenvedünk el, szenved el az egész társadalom, ők maguk elsősorban, amelyeket a közoktatás világa abban a későbbi időpontban már nem nagyon tud orvosolni. Tehát nagyon jó az ösztöndíjaknak az emelése, ezt például teljes mellszélességgel támogatni tudjuk. De ahhoz, hogy itt normális, átfogó megoldás tudjon születni, a korábbi időpontra, életkezdésre kellene koncentrálni. James Heckman közgazdász, Nobeldíjas tudornak a neve a képviselőtársam számára bizonyára mond valamit. Ő mondta ki azt, hogy az oktatásba való befektetés az idővel arányosan csökken, és az alacsony családi háttérindexszel rendelkező diákok esetében, képviselőtársam az ország keleti