Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 20. csütörtök - 76. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz):
416 otthonok maximális férőhelykihasználtsággal működnek. Ez azt jelenti, hogy körülbelül két év a várakozási idő. Jelenleg a várakoz ók száma közel 200 fő, de nézzük, hogy hogy is néz ki ez a finanszírozás szempontjából. A szociális otthonok normatívája egy évben közel 700 ezer forint, addig a krónikus belgyógyászati vagy ápolási osztály 7 ezer forint/nap ellátást kap, és ha ezt beszoro zzuk 365tel, akkor ez 2,6 millió forint. Pedig a szociális otthonok jóval magasabb szintű szolgáltatás nyújtásra képesek, hiszen van pszichológus, gyógytornász, magasan képzett programszervező s a többi. Ezenkívül jelentős probléma, hogy az imént említett ekkel ellentétben az egyházi fenntartású szociális, egészségügyi, oktatási intézmények magasabb normatív támogatást kapnak, illetve elkülönített támogatások járnak az intézményeknek. Tehát ez is azt mutatja, hogy valójában ez az említett magasabb finanszír ozás az, amelynek segítségével valóban jól megszervezhető az ellátás. Jogosnak gondolom azt, hogy az állami önkormányzati fenntartásúak is kapják meg ezeket az összegeket. Fontos, hogy a jobb anyagi körülmények miatt erős az egyházi intézmények munkaerőpia ci elszívó ereje, tehát hatalmas minőségi különbségek alakulhatnak ki az egyházi és az állami üzemeltetésű intézmények között amiatt, hogy ezeknek magasabb a normatív támogatása. Fontos szót ejtenünk a háziorvosi ellátásról is. Magyarország települései hat almas problémával állnak szemben, hiszen sok a betöltetlen háziorvosi praxis, illetve néhány éven belül több orvos is nyugdíjaskorú lesz, ami miatt tovább emelkedik majd az ellátatlan körzetek száma. Azt hiszem, feltétlenül hatékony megoldásokat kell talál nunk, hiszen betegek ezrei nem maradhatnak háziorvosi szolgáltatás nélkül. Az világosan látszik, hogy az OEPfinanszírozás nem fedezi a háziorvosi praxis valós kiadásait. Ennek megoldása lehetne, ha emelnék a háziorvosi pontértéket. Sajnos, a mostani finan szírozásból nem megoldható például az elavult, tönkrement eszközök pótlása. Miközben az elmúlt időszakban szerencsére elkezdődött a szakorvosi bérek rendezése, eközben sajnos valahogy a háziorvosok finanszírozása ehhez nem zárkózott fel. A másik hasonló pr obléma, amely az előzőekkel is összefügg, a települések által ellátandó feladatok közül az orvosi ügyelet ellátása. Problémát okoz, hogy szinte mindenhol kiszervezett ez az ellátás, ezért rendkívüli nehézségeket okoz az orvosok bevonása az ügyeletellátásba . A háziorvosok 24 órás ellátásra kötnek szerződést, de többségük sajnos nem hajlandó az ügyeleti ellátásban közreműködni. A megoldás az lehet, hogy amelyik orvos területi ellátási kötelezettséggel ír alá szerződést, azoknak a számára kötelezően szükséges lenne előírni ügyelet adását, természetesen a megfelelő díjazás ellenében. Az tarthatatlan, hogy egy 22 ezres városban három orvos látja el az ügyeletet folyamatosan. Túl alacsony a finanszírozás, délután 3 órától reggel 7ig látja el az orvos az ügyeletek et, amiért nagyjából 3500 forint díjazásra jogosult óránként. Ezzel szemben az orvosok legalább 7 ezer forintos ügyeleti díjat várnak óránként a fenntartótól. De az önkormányzatok minimális hozzájárulást tudnak csak vállalni, ami nem tudja az alacsony fina nszírozást kompenzálni, tehát az ügyeleti díj jelentős emelése is indokolt lenne. Csatlakozni szeretnék Stummer János képviselőtársamhoz. Talán idézhetném akár szó szerint is a szavait, de nem voltam képes arra, hogy ezt konkrétan megjegyezzem, hogy egy ne mzetnek vagyunk a képviselői, és úgy gondolom, az ellenzék is mondhat olyan javaslatokat, az ellenzéki képviselők is hozhatnak fel olyan problémákat, amelyeket érdemes megfontolni és akár még ne adj’ isten, beépíteni a törvényekbe, és nem meggondolás nélkü l lesöpörni. Köszönöm a szót. (Taps az LMP és a Jobbik soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik L. Simon László képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő úr. L. SIMON LÁSZLÓ (Fide sz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a költségvetési vitában a soksok fontos ágazat sorában a kultúráról sem szabad elfeledkeznünk. A kormány