Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 19. szerda - 75. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - DR. KÁLLAI MÁRIA (Fidesz):
358 Néhány dolgot emelek csak ki abból, hogy ez a kormány, ami a családpolitikát illeti, v isszaadta a gyermekgondozási segély harmadik évét, az adókedvezményt visszavezette, munkához köti a családtámogatásokat, és maga az a program, amely most előttünk áll, azt gondolom, mindenképpen fényes bizonyítéka ezen kormány gondolkodásának. De miután több fontos kérdést is tárgyal a költségvetés, én most egyet szeretnék kiemelni, és tulajdonképpen képviselőtársamnak is bizonyítani, aki azt mondta, hogy egyre betegebbek és alulképzettebbek leszünk. Én bízom abban, hogy az a néhány gondolat, am it meg fogok most fogalmazni, bizonyítja azt, hogy egyre képzettebbek leszünk, és ebben az esztendőben is, illetve a 2020as esztendőben az előttünk lévő költségvetés lehetővé teszi azt, hogy a köznevelés, az oktatás teljes spektruma az óvodától a felsőokt atásig gyakorlatilag megfelelő szinten tudjon működni, és mindenki számára elérhetővé váljon egy minőségi oktatás, egy megfelelően képzett, minőségi munkaerő álljon rendelkezésre, amely azt gondolom, hogy ugyancsak Magyarország jövője szempontjából a gazda ság fejlődésének az egyik legfontosabb tényezője, természetesen a képzés mellett folyamatosan szem előtt tartva az élethosszig tartó tanulás igényeit is. Ennek a célkitűzésnek megfelelően - a számok makacs dolgok, a számok, tények mutatják a költségvetésbe n - a 2020as költségvetésben az oktatási kiadásokra 2080 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez 48 milliárd forinttal több, mint 2019ben. S ha ugyancsak visszatekintünk és nézzük a számokat, a 2010es költségvetéssel összehasonlítva 633 milliárd forinttal fektetünk többet az oktatásba; véletlenül sem azt mondom, hogy költünk, hiszen minden, a humán területre fordított forrás, meggyőződésem az, hogy befektetés, és mindenféleképpen látni kell, hogy ez a 633 milliárd forintos különbség a szocialistaszabad de mokrata kormányzáshoz képest egy óriási fejlődést jelent. Meggyőződésem, hogy a számok mögött lévő tartalmak is meggyőzőek. Néhány kiemelés a köznevelés területéről. Kiemelt feladatnak tekintjük - a költségvetés mentén minden tétel mellett ott vannak a szá mok - a köznevelési infrastruktúra fejlesztését, a pedagógus II. és a mesterpedagógus és kutatótanár fokozatba átlépők minősítésének a folytatását. Nagyon fontos a pedagógusszakképesítéssel rendelkező, a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő, tehát n em pedagógusmunkakörben dolgozó foglalkoztatottak minősítésének a folytatása. (17.50) Volt már ma szó róla, igenis fontos a tankönyvek állami fejlesztésének folytatása, hiszen a felelősséget vállaló állam nem szolgáltatja ki az iskolát az önkormányzatok anyagi helyzetének, hanem teljes tudatosságával, felelősségével viszi ezt a vonalat. Ennek egyik eleme tulajdonképpen a tankönyvek fejlesztésének a bővítése. És majd fogok szólni az ingyenes tankönyvellátásról, amely 2020tól 116. osztályig mindenki szám ára elérhető. Nagyon fontos a személyiség szempontjából és magyar karakter a zenei hangszerfejlesztési program továbbvitele. Az óvodai eszközök, hiszen maga az óvodáztatás, azt gondolom, az egész nevelést megalapozó, nagyon komoly kulcskérdés. Nagyon fonto s a 9. és 11. évfolyamon tanulóknak az idegen nyelvi környezetben való nyelvtanulása segítése, hogy csak néhány dolgot emeljek ki. El kell mondani azt is, hogy a 2020as költségvetés majd’ 24 milliárd forint többlettámogatást határoz meg a terület számára, és gyakorlatilag azt is mutatja, hogy boldogulni engedi a folyamatos fejlesztés igényét ezen a területen. Szólni kell első prioritásként az infrastruktúra fejlesztéséről, hiszen a méltányos, esélyteremtő és minőségi oktatónevelő munkához elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Soha nem látott óvoda, iskolafejlesztéseknek vagyunk tanúi, ha valaki körbenéz a saját választókerületében, akkor láthatja, hogyan újulnak meg ezek a köznevelési intézmények. A kormány kiemelten fontosnak tartja az iskolai körn yezet fejlesztését, és ezért indult el valóban az elmúlt harminc esztendőnek a legnagyobb iskolafejlesztési projektje mintegy 110 milliárd forint uniós és 50 milliárd forintos állami forrásból. Mindemellett az egyházi intézmények infrastruktúrájáért is fel elősséget érezve, ettől az évtől kezdve külön soron jelenik meg költségvetésben.