Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 12. péntek - 83. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):
1141 Nemrégiben civil szervezetek is aláírást gyűjtöttek, és egyeztetést tartottak az illetékes minisztériumnál a kérdéssel kapcsolatban, hogy mikor épülhet meg végre az M10es gyorsforgalmi elkerülő út, de a mai napig nem kaptak semmilyen konkrét választ erre, pedig higgyék el nekem, hogy azok, akik ott élnek, vagy ezt az utat használják nap mint nap arra, hogy Budapestre járjanak, mondjuk, dolgozni vagy iskolába, azoknak a mindennapjait egyre inkább megkese ríti ennek az útnak a hiánya. (12.40) Egy másik téma az egészségügy kérdése, bár ez akár országos horderejű is lehetne, illetve az is sajnos napjainkban, de a mi térségünkben a kormányzatnak ezt sikerült még megfejelnie azzal, hogy a dorogi és az eszterg omi egészségügyi intézményeket összevonta, amivel kapcsolatban azt várták, hogy ez majd megoldja az orvoshiányt, az ellátás esetleges akadozását. Ez a mai napig azért nem sikerült, bár tény, hogy vannak kisebb előrelépések, de mégiscsak ezt az ágazatot nál unk is az jellemzi, hogy elmaradoznak szakrendelések, és egyre jobban küzdenek itt is az orvoshiánnyal. Bármennyire is küzdenek a kórház vezetői és az egészségügyi dolgozók, fel kell azt végre ismernie a kormánynak, hogy az egészségügyi ágazat nem egy olya n üzletág, ahonnan az állam pénzt tud kinyerni. Ez egy szolgáltatás, amiért az emberek, az adófizetők nagyon komoly pénzeket fizetnek, és ezért az államnak nyújtania kellene valamit. A harmadik nagyon fontos téma, ami szintén lehetne akár országos horderej ű, de mégis a mi térségünket azért is érinti sokkal negatívabban, mert ez egy ipari beállítottságú térség rengeteg multinacionális céggel, itt a bérek kérdése az, ami egyre inkább égető, és sajnos a saját bőrünkön is tapasztaljuk azt - én magam is, aki tíz évig dolgoztam gyári munkásként , hogy igencsak nagy elmaradás van ebben a kérdésben. A Jobbik pár évvel ezelőtt előállt a béruniós javaslatával, amit önök úgy kommentáltak, hogy ezzel Brüsszel kezébe akarunk adni különböző adójogköröket, ami egy blama é s egy óriási marhaság. Nekünk az a célunk, hogy a magyar béreket végre elkezdjük felzárkóztatni az európai színvonalhoz, nem pedig az, hogy elkezdjenek leszakadni. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a csatlakozáskor a magyar átlagbér a német átlagbér egy harmadát tette ki, míg ez napjainkban sajnos csak negyede vagy ötöde, hiába a kormányzati kommunikáció arról, hogy emelkednek a bérek, ezek sajnos nem érdemi béremelkedések. Sajnos a magyar emberek már így is halálra dolgozzák magukat, és ez egyre inkább s zó szerint értendő. És akkor jön egy Kósa Lajosféle figura, aki tavaly decemberben benyújtott egy borzalmas törvénymódosító javaslatot, amelyben kitolta a munkaidőkeretet, és ezt a parlament - köszönhetően a fideszes kétharmadnak - meg is szavazta. Tehát jön egy Kósa Lajos, aki még életében valószínűleg egy percet nem dolgozott keményen, 1990 óta országgyűlési képviselő, fogalma sincs arról (Győrffy Balázs közbeszól.) , hogy mire van szüksége a magyar embereknek - én beszélek, köszönöm , és beterjeszt egy ilyen javaslatot. Kedves kormánypárti Képviselőtársaim! A magyar embereknek nem több munkára van szükségük, mert ahogy mondtam, már így is halálra dolgozzák magukat, hanem arra van szükségük, hogy a tisztességes munkájukért végre tisztességes munkabért kap janak, és ez az igazán veszélyes, tudja, kedves képviselőtársam. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Balczó Zoltán képviselő úr, a Jobbik ké pviselőcsoportjából: „Az Európai Bizottság elnökének választásáról” címmel. Kedves képviselőtársam, öné a szó. BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik) : Elnök úr, köszönöm a szót. Amint az közismert, az Európai Tanács Ursula von der Leyent, Németország jelenlegi védelmi min iszterét javasolta az Európai Bizottság új elnökének. Ennek