Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 12. péntek - 83. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK:
1138 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a b alatonboglári borvidék legsúlyosabb problémáját három szóban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy az alacsony felvásárlási árak. Bőven kifejtve pedig a Balatonboglári Borgazdaság, közismert nevén a BB eladásából, majd leépítéséből adódó feldolg ozókapacitás hiánya, miközben a piacot elárasztják az olcsó, jellemzően Olaszországból importált borok. Sok magyar termelő az egész éves fáradságos munkájának gyümölcsét nem tudja jövedelmezően értékesíteni. Mondom ezt úgy, hogy a borvidék területén kiváló minőségű szőlők teremnek és borok készülnek. De akkor menjünk is sorban! Lássuk az olasz borok kérdését! Csak az idei első negyedévben - és most tessék nagyon figyelni - 77 eurócentnyi átlagáron közel 3 millió liter bort importáltunk Olaszországból. Értem én, hogy az Európai Unióban az áruk szabad mozgása az egyik alapelv, de mégis, számunkra például a szomszédos Ausztriában folyóbort értékesíteni szinte lehetetlen kategóriába tartozik. Ezért itt az ideje, hogy a kormány végre lépjen és fellépjen a bornak csak jóindulattal nevezhető folyadékok behozatalával szemben. Továbbmegyek: a magyar borok népszerűsítésére hivatott Magyar Turisztikai Ügynökség az állami bormarketingre éves szinten mindössze 150 millió forintot fordíthat. Az ügynökség egyik vezetője sze rint ennek az összegnek legalább a tízszeresére lenne szükség az érdemi munkavégzéshez. És végül, de nem utolsósorban a BB kérdéséről. A borgazdaság elprivatizálása, majd leépítése 1600 család életét keserítette meg. Lehet persze hibáztatni Suchman Tamás e xminiszter urat, aki a 90es években bagóért játszotta át a BBt külföldi kézre. Én most mégis kormánypárti képviselőtársaimhoz fordulok, és felteszem a kérdést: miért nem tetszettek visszavásárolni? Kilenc éve önök kormányoznak! Pedig Móring József Attila , az önök képviselője már tíz évvel ezelőtt indítványozta - akkor még ellenzékből , hogy a BBt vissza kell vásárolni. Érdekes módon az Agrárminisztérium helyettes államtitkára erről nem tud, és úgy fogalmazott, hogy ez a kérdés nincs is napirenden. Éppen ezért én a jövő évi költségvetéshez beadtam módosító javaslatként, hogy legyen megteremtve a költségvetésben fedezet a BB visszavásárlására, és most egyébként reális lehetőség is nyílik rá, hiszen az üzemnek egy 8 hektáros területe eladó. Megdöbbenéssel v ettem azonban tudomásul, hogy ezt a javaslatot önök és személy szerint Móring József Attila is elutasította. Felhívom a figyelmet, hogy a borvidéken a BBre nem csupán a nosztalgia és a dicső múlt miatt mutatkozik igény. A 3200 hektáron megtermelt szőlő 70 százaléka feldolgozatlanul hagyja el a borvidéket. A feldolgozásból eredő haszon és az ebből keletkező jövedelem így nem a termelőket gazdagítja. És ha már a BBt nem akarják visszavásárolni, itt egy másik megoldási javaslat. Építsünk új szőlő- és gyümölc sfeldolgozó üzemet, és adjuk a helyi termelői csoportok kezébe, ami nem is kerülne egy stadion árába. Ezt az elképzelést egyébként a helyi szőlészek és borászok mellett maga Gombos Sándor, az Agrárkamara Somogy megyei elnöke is támogatja, támogatja továbbá és régóta javasolja Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Megdöbbentő módon a tárca erről sem tud - az Agrárminisztérium ezek szerint nem kommunikál a szakmával? Tisztelt Képviselőtársaim! A balatonboglári borvidék problémáira találjunk kö zösen megoldást! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne a gázolaj és a növényvédő szerek ára, hanem a szőlő felvásárlási ára emelkedjen! Ennek érdekében hatékony bormarketinggel segítsük a kiváló boraink piacra jutását! Lépjünk fel a hazánkba 70150 forint/liter áron érkező olcsó olasz tömegborok ellen! Hozzunk létre egy modern szőlő- és gyümölcsfeldolgozó üzemet a borvidék területén! Bízom az együttműködésükben. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: