Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. július 8. hétfő - 82. szám - Tordai Bence (Párbeszéd) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Nácibarátok a NAT körül?” címmel - ELNÖK: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
1043 korábban bandát szervezett arra, hogy Egerben cigányokat megverjenek, és erre adott esetben még büszke is volt, akkor ezt sem minősítette ön rasszistának, és az ön párttársa, Kará csony Gergely sem. Szintén semmi kivetnivalót nem találtak önök karlendítős videókban. Ki a nácibarát, tisztelt képviselő úr? (Tordai Bence közbeszól. - Dr. Vadai Ágnes: A kérdésre válaszoljon! Esetleg Fónagy államtitkár úr majd válaszol a kérdésre, ha már visszajött.) Önök mind, mind… Ön azt mondta (Az elnök csenget.), ön azt mondta erre itt, az egyik bekiabálásában, tisztelt képviselő úr, a korábbi parlamenti ülésen is, hogy ellenünk bárkivel összefognak, akár az ördöggel is. Hát, ebbe a körbe, úgy látszi k, beleférnek a náci eszméket vallók is, amikor például Arató Gergelyt megkérdezték, hogy mit szól ehhez, karlendítős videó és hasonlók, annyit mondott idén január 21én: „Nem kommentáljuk más pártok belügyeit.” (Derültség a kormánypártok soraiból. - Arató Gergely: Hazudsz, mint a vízfolyás!) Ennyi volt a nagy kiállás az emberi méltóságért. Varju László január 22én, egy nappal később csak annyit mondott minderre - ha már nácibarátokról van szó , hogy a mostani botrány az esetleges összefogásra nem nyomhat ja rá a bélyegét. (Dr. Vadai Ágnes: Takaró Mihályról beszélj!) Önök szerint tehát teljesen mindegy, hogy valaki gyakorló náci vagy nem gyakorló náci, nácibarát vagy nem nácibarát, ha az önök hatalmi érdekeit szolgálja, akkor ott van nekik az átöltöző szoba , önök azt biztosítják számukra, mint az ötvenes években a Rákosiék, és önök összefognak velük, ha ebből egy minimális szavazatot is kaphatnak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Karlendítős videóról Hiller István képviselőtársunk, január 22.: „A szövetsé gi politika nem esküvőkön dől el.” Esküvőkön valaki lehet náci, csak azon kívül nem, önök szerint? (Dr. VargaDamm Andrea közbeszól. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Takaró Mihályról beszélj!) Horváth Csaba, január 23.: „A Jobbik egy demokratikus ellenzéki konzervatív pártként viselkedik, és nincs okom, hogy erről más képet alakítsak ki.” És Gréczy Zsolt is elmondta, szintén január 23án, hogy „bármi történhet a Jobbikban, ez nem fogja befolyásolni a szövetségünknek a kialakulását”. (Folyamatos, nagy zaj, k özbeszólások. - Z. Kárpát Dániel: Ennyire szeretsz bennünket? Nem veszünk fel! - Az elnök csenget. - Dr. VargaDamm Andrea: Ütött az óra, Bence!) Majd következett Kunhalmi Ágnes, aki azt mondta: „Ezért a válaszom, hogy összefogunke a Jobbikkal az önkormán yzati választásokon számtalan településen, határozottan az, hogy igen.” Tisztelt Képviselőtársaim! Önök tehát bárkivel összefognak, azokkal is, akik a zsidózó képviselő helyett egy másik zsidózót hoznak be, aki maga gyűjti ki azokat az amerikai zsidókat, a kik szerinte izraeli ügynökökként a markukban tartják az Egyesült Államokat. Azzal a Gyöngyösi Mártonnak a pártjával, aki az Európai Parlamentbe ment, aki azt mondta, hogy a zsidók nemkívánatosak Magyarországon, és a cionizmus gátlástalan nyomulásával szem ben csak az erő hatásos. (Dr. VargaDamm Andrea: Benci, belezavarodtál teljesen, még rámegy az egészséged! - Arató Gergely: Mi lesz a Nemzeti alaptantervben?!) Tisztelt Képviselő Úr! Önök ezeknek az eszméknek a követőivel állnak össze, és remélnek politika i hasznot. És aztán feláll itt a parlamentben, és egy olyan embert, akiről ezt nem tudja, tisztelt képviselő úr, egyetlen nyilatkozatával sem bebizonyítani, mert egy ilyen nyilatkozatot sem mondott, őt pedig simán lenácibarátozza! Tudja, az ellenzéki média legalább annyival becsületesebb volt, hogy a helyreigazítást lehozták, ön pedig még arra sem volt itt most hajlandó. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. (Dr. Vadai Ágnes: Hát, én ezt azért nem köszönném meg… - Folyamatos, nagy zaj.) Kérem képviselőtársaimat, próbálják meg egy picit visszafogni magukat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nagyon nehéz!) Államtitkár úr válaszát követően képviselő urat illeti a szó, elfogadjae az államtitkár válas zt. Parancsoljon! TORDAI BENCE (Párbeszéd) :