Országgyűlési Napló - 2019. évi nyári rendkívüli ülésszak
2019. június 17. hétfő - 73. szám - Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:
102 önkormányzatokat pedig ellehetetlenítik, s nemcsak a kicsiket, hanem a nagyokat is egyre inkább az állam hatásköre alá vonják. Ezért az, amit önök javasolnak, elfogadhatatlan. A harmadik témakör, amelyben ön, államtitkár úr elkezdte magyarázni, hogy hogy an nem fogják mégsem megszüntetni a nyugdíjasok szociális üdültetésének a lehetőségét. Én azért szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy az a végjáték, amit most önök lejátszanak ebben a történetben, egy olyan évtizedekre visszamutató eseménysorozat vége, amire szeretném a figyelmét felhívni. Hetven éve volt ebben az országban olyan szándék, hogy az emberek - dolgozók és nyugdíjasok egyaránt - azért kaptak kevesebb fizetést, mert olyan szolgáltatásokat kaptak az államtól, ami az üdültetés, a bölcsőde i és óvodai ellátás során járt nekik. Az elmúlt évtizedek alatt a rendszerváltást követően ez a helyzet úgy változott meg, hogy létrejött egy olyan alapítvány, amely kifejezetten a dolgozók és a nyugdíjasok számára biztosított lehetőséget. Ha visszaemléksz ik rá, 365 ingatlan volt (Korózs Lajos: 369!) - 369, mondja Korózs Lajos képviselőtársam , amelyik ezt a célt szolgálta. Az önök jótékony működésének eredményeként ennek a végjátéka úgy zajlik le, hogy lényegében megszüntették ennek a lehetőségét, és most már azt mondják, hogy aki akar, az a piacon vegyen magának. Most szépségtapaszként nem azonnal szüntetik meg, hanem majd jövőre még valamennyi lesz az Üdülési Alapítványhoz kapcsolódó cégben, ahonnan majd igénybe lehet ilyet venni. Hát, tisztelt államtitk ár úr, eddig sem bíztam önökben, ezután sem teszem. Azt gondolom, önök azt fogják tenni, hogy az Erzsébetutalvány kibocsátását megszüntetik. Ezzel kapcsolatban, könyörgöm, ne hivatkozzanak Brüsszelbe, legalább ön ne, államtitkár úr. Az, hogy ott szemben a padsorokban ezt mondják, ez rendben van, ezt a dumát ott beveszik, és onnét meghallgatom, de ön aztán végképp ne hivatkozzon erre. Ön pontosan tudja, hogy a nemzeti üdülési csekk mire szolgált, mi volt a célja. Az, hogy most egyébként átalakították, és en nek következtében az, amit önök rosszul csináltak - hozzáteszem: ugyanúgy, mint ahogy említettem a rokkantellátásnál, ugyanúgy rosszul csinálták , ez vált nyilvánvalóvá mindenkinek, és nemcsak az embereknek tűnt ez fel, nemcsak ők lettek kisemmizve, száze zrek, nemcsak a rokkantellátásból, nemcsak az üdülési lehetőségből, hanem egyébként ez még az európai szabályoknak sem felel meg. (19.30) Hát, ezen most mit csodálkoznak? Hogy mára minden ilyen ingatlan, ami egyébként ebben volt, Mészáros Lőrinc tulajdona lett, és neki ez már nem áll érdekében, mert helyette más nagy ívű koncepcióban kell mindezt majd ellátni, és ebbe a nyugdíjasok meg nem férnek bele, nem az, hogy nem csodálkozom, de ebben a kategóriában önök nem tudnak, azt hiszem, gondolkodni, mert való ban csak arról szól a történet, hogy hogyan lehet azokat az embereket, akik önökhöz közel állnak, vagy akikről úgy gondolják, hogy a jobban élők közé tartoznak, és a többiekkel pedig nem foglalkozva, őket kiszolgáltatottan ott hagyni igenis az út szélén, m ertönök nem tesznek mást, ezt csinálják. A negyedik témakörben szeretném megemlíteni az otthonápolás ügyét. Itt elfogadom azt, amit államtitkár úr mondott, hogy más jogszabályokban megfogalmazottakat hajtanak végre és építik be. De államtitkár úr, ha már b elekerült ebbe a csapdába, akkor azért hadd mondjam el, hogy ezzel a javaslattal annak a 33 ezer embernek, akiknek önök nem akartak segíteni, akiket ugyanúgy ott hagytak, az ő helyzetük nem változott semmit sem. Tehát, ha valami jót akarnak tenni, akkor ne mcsak az önök által megtett, 17 ezer embert érintő kezdeményezéssel kell foglalkozni - azt hiszem, érti, amit szeretnék mondani , hanem igenis arról is gondoskodni kell; de persze valószínűleg hiába mondom én ezt, hiszen nem az a probléma, hogy önök ne ér tenék, hogy miről van szó, hanem az a probléma, hogy önök nem akarják megoldani. Önöknek minden más ennél fontosabb, de az otthonápolásban lévőket, akik egyébként nemcsak gyerekeket, hanem felnőtteket, apjukat, anyjukat, édesanyjukat, édesapjukat gondozzák , kiszorítják ebből a történetből, azok munkáját nem ismerik el, holott, ahogy látja ön is, az otthonápolás munka, és ezt pedig jogszabályban kellene elismerni.