Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
897 (20.50) És nagyon sajnálom, hogy ez ügyben nem a magyar bíróság jár el, illetőleg nem választható ez, és nem a felek meggyőződésén és egyetértésén alapulva működik. Tehát azt kell látni, hogy a magyar állam által közpénzből támogatott nemzetközi sports zervezetek és az egyesületek vagy sportolók közötti esetleges anyagi jellegű viták eldöntésére nem lesz jogosult a magyar bíróság. És akkor, amit Bánki Erik képviselőtársam is említett: egy különálló státuszt biztosítana ez a törvényjavaslat, amennyiben me gszavazásra kerül, a civiltörvény és a Ptk. előírásainál sokkal enyhébb feltételeket szab ezeknek a szervezeteknek. Ha megengedik, akkor egypárat felolvasok belőle: a nemzetközi sportszövetség nem köteles felügyelő szervet vagy felügyelőbizottságot létreho zni. A létesítő okirat eltérhet a Ptk.ban foglalt határozatképességgel kapcsolatos követelményektől. A nemzetközi sportszövetség jogutód nélküli megszűnése esetén a létesítő okirat eltérhet a polgári törvénykönyvben, valamint a civiltörvényben meghatározo tt és - most tessék figyelni! - a vagyon felosztására vonatkozó előírásoktól. Felmerül a kérdés, hogy mi szükség van erre. Ezt a kérdéskört befejezve eljutunk az etikusság kérdéséhez is. A közvetlen állami támogatásban részesített nemzetközi sportszövetség ek, amelyek rendezik és lebonyolítják a nemzetközi versenyeket, amelyek döntenek a beadott pályázatok ügyében, mégis milyen fényt vet Magyarországra, hogy a magyar állam közpénzből támogatja ezeket a szervezeteket, majd - most nem azt mondom, hogy véletlen ül, mert mi is azt szeretnénk - Magyarországon adnak otthont különböző sporteseményeknek. Én úgy gondolom, hogy ennek finoman szólva is nagyon rossz az optikája, és Magyarország nemzetközi megítélését a sportvilágban negatívan befolyásolná. Egy újabb kérdé s merül fel. A tervezetben nem szerepel így konkrétan, hogy Budapesten szeretnénk, vagy irányítottan Budapest lenne az a nagyváros, ahol ezeknek a szervezeteknek a székhelye lenne, itt most csak Magyarországról beszélünk, és éppen ezért nem értem - de gond olom, nem csak én vagyok ezzel így az ülésteremben , hogy miért kell egyáltalán engedélyt adni Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszternek arra, hogy egy nemzetközi sportszövetség marcali székhellyel alakuljon meg. Nem értem. D e egyáltalán, hogy hogy kerül a csizma az asztalra. Azt sem értem, hogy mi köze van ehhez - már bocsánat a kifejezésért, inkább úgy fogalmazok, hogy miért Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter dönt ebben a kérdésben. Ugyanis tudomásom szerint a sportügyek nem tartoznak a minisztérium feladatkörébe, sokkal inkább tartozik ez az EMMI feladatkörébe, és Szabó Tünde államtitkár asszony személyében van egy kiváló sportszakember, akit egyébként hiányolok a mai vitáról. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben az EMMInek és kifejezetten a sportállamtitkárságnak kellene döntenie és az engedélyt megadnia. A felszólalásom végéhez közeledvén egy javaslatot is szeretnék megfogalmazni. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, illetőleg az előte rjesztő úr figyelmét is, hogy a világ legnagyobb nemzetközi sportszervezete nem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, bár kétségtelenül a legnagyobb súllyal rendelkezik, és még a sportolók körében is sokan gondolják úgy, hogy a legnagyobb potenciállal is a NOB rendelkezik, hanem a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége, az úgynevezett GAISF, amely 94 tagjával gyakorlatilag képviseli a világ összes nemzetközi sportszövetségét. Az olimpiai sportágak sportszövetségei is egyébként tagjai ennek a szervezetnek. A nemz etközi sportszövetségi státuszt tehát nem a magyar sporttörvény, hanem a GAISFtagság határozza meg. A GAISFtagok negyede azonban nem tartozik bele sem az olimpiai, sem a NOB által elismert sportágak körébe. Azért fontos és lényeges, hogy ezt hangsúlyozzu k, mert ez a módosítás nem teszi lehetővé többek között a nemzetközi aikido, a nemzetközi testépítő, a nemzetközi dzsúdzsucu és számos más sportszövetség magyarországi székhellyel történő bejegyzését. Erre tekintettel, úgy gondolom, érdemes lenne változtat ni a törvénymódosítás tervezett szövegén, konkrétan a nemzetközi sportszövetség definícióján, úgy, hogy a törvény ne a NOB, hanem a GAISF általi elismeréshez