Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - A családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz):
836 ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Hoppál Péter képviselő úr. Öné a szó. DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kétségkívül - talán nem nagy szó azt mondani - ennek az évtizednek az egyik legfontosabb politikai filozófiát követő előterjesztését egy magyar irodalmi idézettel vezessem be, és ha sikerül, akkor majd a beszéd végén ennek az idézetnek a zárásával is megpróbálkozzak. Az idézet a közelmúltban, néhány nappal ezelőtt zajlott márciusi ifjak ünnepéhez kötődik, március 15éhez, amennyiben 1846ban Pető fi Sándor A magyar nemzet című versében így írt, versen belüli idézetként: „Élt egy nép a Tisza táján, / Századokig, lomhán, gyáván.” Ez a keserű múlt (Gréczy Zsolt közbeszól.) , az a korszak, amely a reformkor idejét mutatja, természetesen számos irodalmi idézetben a nemzethalál vízióját bemutatta, gondoljunk csak az egyik legfontosabb költeményünkre, Vörösmarty Szózatára, amely egy tíz évvel korábbi, 1836os vers, és abban pedig azt olvashatjuk, hogy „S a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászköny űl.” Tehát nagyon fontos, hogy az akkori, a nemzetért hőn áldozni képes generáció érezte azt, hogy ha nem lesz változás, akkor valószínűleg a negatív tendenciák ennek a nemzetnek a végét fogják elhozni. Azt hisze m, hogy ilyen értelemben egy másik évfordulós ünnepnaphoz - bocsánat, az nem ünnep - közeledvén két fontos dátum között vagyunk a mai vitában: március 15e után vagyunk pár nappal, és március 21e előtt vagyunk két nappal, az pedig az idei évben a századik évfordulója az ezredéves magyar államiság egyik legmélyebb időszakának, a Tanácsköztársaság kezdetének. Éppen száz esztendeje történtek a proletárdiktatúra véres napjai, amit az iskolában nekünk még kötelezően tanítottak mint dicsőséges magyar korszakot. És a mai napig azt kell érzékelnünk, hogy ez a fajta gesztusrendszer a különböző politikai filozófiák mentén (Gréczy Zsolt közbeszól.) itt van a parlament falai között, a XXI. században. Itt van a ’48as márciusi ifjak, a reformkor felelős gondolkodása, és itt van a proletárdiktatúrás „mindent vegyünk el, mi az, hogy valakik kapnak, és akár tomboljunk és romboljunk” ideológiája is. Ezt nagyon fontos, hogy tetten érhetjük, mert, azt hiszem, a mai korszakban a választópolgárok pont e két kínálat közül tudnak választani, és a választópolgárok felelősen meg is teszik a választást. Nem véletlenül történik az, hogy 2010ben, 2014ben és 2018ban nem arra szavaztak, tisztelt Gréczy képviselő úr, amit ön most itt védelmébe vesz, nem arra a nyolcéves politikára szava ztak, amit önök végeztek el (Gréczy Zsolt: Az amerikai külügy szerint csaltatok!) , hanem egy merőben más, egy új politikára, aminek vannak eredményei. Én azt hiszem, ha a miniszterelnök azzal a kifejezéssel élt ezen a héten itt a parlamentben egy önöknek a dott válaszban, hogy ha lenne az a nemzeti minimum, hogy legalább a család kérdésében létrejönne valamiféle ellenzékkormánypárt közötti nem egyetértés, hanem valamiféle együttgondolkodás, egy alapvető nemzeti minimum, amire vonatkozóan voltak olyan felszó lalások itt az elmúlt órákban az ellenzék részéről, amelyek mutattak ebbe az irányba, azt hiszem, hogy ez megkívánható lenne. Hiszen ha tíz év múlva vagy huszonnyolc év múlva politikatörténészek, politológusok végig fognak tekinteni a rendszerváltás utáni Magyarország politikai évtizedein, és azt fogják mondani, hogy ’90től 2000ig az akkori politikai korszaknak ez és ez volt a hozadéka, aztán a 2000 és 2010 közöttinek megint volt hozadéka, és a 2010 és 2020 közötti korszaknak is valami hozadéka van, akkor a 20102020 közötti korszakban elég valószínű, már most látható, a kontúrjai itt vannak előttünk, hogy a családok, a magyar gyermekek váltak a legfontosabb értékké a politika számára. Figyeljü k meg azt, hogy a gyermek mint legfontosabb nemzeti érték milyen sok aspektusból kerül ide a parlament elé az elmúlt évtizedben. Gondoljunk bele abba, hogy a hároméves óvodáztatást önök is megsüvegelték, önök is elmondták, hogy igen, ez a szocializációs fo lyamatban nagyon fontos eredményt hozott, éppen a legrászorultabb családok gyermekeit tekintve, hogy már
