Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - A családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - GRÉCZY ZSOLT (DK):
831 régiókat, ahol gyakorlatilag csak arra van lehe tőség, hogy a nyomort adják át a gyerekeiknek az egyes családok vagy azok az édesanyák, akik idő előtt válnak édesanyává, mondjuk, tinédzserként, abban, hogy a jelenlegi helyzetüket fel tudják számolni. Kivételesen fontosak eben a tanodák, az integrált okt atás, és igen, azt gondolom egyébként, ha a magyarországi cigányság sikeres integrációjáról beszélünk, akkor előbbutóbb eljuthatunk, mondjuk, olyan családokig is, ahol roma és magyar házasságból születendő gyermekek és született gyermekek már ugyanúgy mag yar állampolgárok, mint ahogyan most is magyar állampolgárok mind a ketten. Én megköszönöm a lehetőséget. ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak. NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államti tkára : Köszönöm szépen a szót. Erre a hozzászólásra szeretnék reagálni azzal, hogy egyetértek. Egyetértek abban is, hogy ne tegyünk különbséget faji alapon vagy származásbeli alapon sem magyar és magyar ember között. Ilyen értelemben, ha megengedi, képvise lő asszony, még korrigálnám is az ön által elmondottakat: ne mondjuk akkor azt, hogy magyar és roma. Vannak roma magyar meg nem roma magyarok. A romák ugyanúgy magyarok, mint a nem romák. Kérem azt, ha ön olyan házasságokról beszél és küzd azért, hogy a ro mák is minél jobban felzárkózzanak… (Bősz Anett közbeszólására:) De most, az imént, az utolsó mondatában mondta, hogy bízik benne, hogy lesznek olyan házasságok, ahol romák és magyarok összeházasodnak egymással. Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a rom ák is magyarok. Kérem, tekintsünk rájuk így, és ne nevezzük őket romáknak és magyaroknak, hanem roma és nem roma magyaroknak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (15.40) ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Gréczy Zsolt képviselő urat illet i a szó. GRÉCZY ZSOLT (DK) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Önöknek lassan el kellene dönteni, hogy melyik utat választják. Az egyik arról szól, hogy legyenek nagyon konstruktívak az ellenzékiek, és támogassák a kormánypárti javaslatokat, majd fel állnak mások, és azt mondják, hogy senkik vagyunk. Azért ezt tessenek már eldönteni! Nem senkik vagyunk, magyarok vagyunk, ugyanolyan magyarok, mint maguk. Adófizető polgárok vagyunk, akiket a választók ideküldtek a parlamentbe. Visszautasítom ezt a szöveg ét, képviselő úr, hogy lesenkizze az ellenzéki képviselőket! (Boldog István: Idézet volt.) A másik: néhány dolgot muszáj rendbe tenni. Egész egyszerűen, amikor önök a nemzeti konzultációra hivatkoznak - ami már önmagában nonszensz, hiszen ennek a végeredmé nyét önök írják meg, és önök hirdetik ki , soha senki nem ellenőrizte, hogy valóban ennyi levél jötte. De még az önök saját bevallása szerint is a kiküldött levelek mintegy 20 százaléka, ami beérkezik, a 80 százaléka nem is válaszol az önök levelére, ill etve nem is tudjuk, hogy azok, akik egyáltalán válaszoltak, mit válaszoltak. Ez is egy probléma. Dunai Mónika képviselőtársamnak pedig üzenem, hogy azt a mondatot is vissza kell utasítanom, hogy akik 2010 előtt kormányoztak, azok mindig elvettek a családok tól. (Közbeszólások a kormánypárti oldalról. - Nacsa Lőrinc: Így van!) Babakötvény? Nem önök vezették be a babakötvényt. A családipótlékemelés ártott a családoknak? 350 iskola felújítása ártott a családoknak? Az óvodáztatási program ártott a magyar család oknak? Ne tessenek hazudozni, ez a nyomatékos kérésem! A másik pedig, ami szintén idetartozik, ami szintén idetartozik, hogy önök a devizahitelekre is szoktak hivatkozni; a devizahiteleket önök vezették be. (Boldog István: Ti eltöröltétek a lakástá mogatásokat.) 2001ben az első Orbánkormány vezette be a devizahitelt, önök szavazták