Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 11. hétfő - 59. szám - Juhász Hajnalka (KDNP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében?” címmel - ELNÖK: - JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP):
618 h ogy a kormány hogyan kívánja kikényszeríteni a konkrét szabályok betartását. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg miniszter urat is. Parancsoljon! DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter : Köszönöm szép en, elnök úr. A szakmai diskurzus mentén továbbhaladva azt kell mondanom, hogy nem lehet elfogadni azt, hogy elrejtsék ezeket a jövedelmeket. (Z. Kárpát Dániel: És akkor mit teszünk?) Mindent meg kell tenni azért, hogy ez ne történjen meg. Azt hiszem, ha m egnézi, minden egyes ellenőrzés, minden egyes törvénymódosítás, akár az adótörvényeken való módosítás, mindmind azt a célt szolgálja, hogy aki tisztességtelen eszközökhöz nyúl vagy azzal akar élni, azt előbbutóbb utolérhessék. Amikor a beszállítói mivolt unkról beszélünk, hadd mondjak egy nagyon jó hírt önnek. Ha megnézi azt a magyar kutatásfejlesztést, azt a szakemberhátteret, azt a tudományos közeget, amely mentén és amelyben dolgozunk, akkor azt kell mondanom, hogy olyan potenciál van a magyar tudomány os életben, olyan potenciál van a magyar feltalálók között és az ő munkájukban, hogy annak során nyugodtan alapozhatunk arra, hogy olyan megalapozott gazdasági növekedéssel tudunk a jövőben is menni, amely az innovációt segítheti. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Juhász Hajnalka (KDNP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében?” cí mmel ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Juhász Hajnalka képviselő asszony, a KDNP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszternek: „Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magya rország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Tájékoztatom önt, hogy a miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Kara Ákos államtitkár urat jelölte ki. (Juhász Hajnalka igent int.) A képviselő asszony jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Juhász Hajnalka képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A technológiai fejlődés az utóbbi időben hihetetlen m éreteket öltött, mindennapjaink részévé vált, számos napi használati cikkünkről az elmúlt század végén még csak nem is álmodtunk. A fejlődés nem áll meg, így Magyarországnak készen kell lennie a digitalizáció által nyújtott előnyökre. A digitalizáció a fen ntartható növekedés egyik legfontosabb hajtóereje, jelentős versenyképességi tényező, ahogy Palkovics miniszter úr is megfogalmazta korábban. A digitalizáció növeli a termelékenységet, a hatékonyságot, a hozzáadott értéket. A gazdaságban egyértelműen pozit ív hatást gyakorol a vállalkozások eredményességére. A gazdaságfejlesztési operatív programok információs rendszerének adatai alapján az ITfejlesztésekbe fektetett minden forint háromszoros üzleti eredménynövekedést hoz az adott vállalkozásnál két éven be lül.