Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 11. hétfő - 59. szám - Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) - a belügyminiszternek - „Mi folyik itt?” címmel - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
612 POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A közvilágítás települ éseken belül, a települések kezelésében lévő és az országos kezelésben lévő főutak mentén is a települési önkormányzatok feladata, és a települési önkormányzatok azok, amelyek a közvilágítást a lehető legjobban igyekeznek megoldani mind pénzügyi értelemben , tehát hogy ennek az üzemeltetése alacsony költségigényű legyen, mind pedig azért, hogy a megfelelő világítási színvonal meglegyen. Ugyanakkor külön ki kell emelni, hogy minden olyan útkereszteződésben, ahol zebra van, illetve a zebráknál külön jogszabály írja elő a zebrák felületére szükséges fényerőt, és ezt a Közlekedési Hatóság minden egyes esetben ellenőrzi a zebrák létesítésekor is és a fényforrások cseréjekor is. Tehát én azt nem gondolom, hogy bárhol Magyarországon úgy lehet zebrát, gyalogátkelő he lyet létesíteni, hogy az a szükséges fényerőt ne kapja meg, a világítótest ezt ne biztosítsa. Az önkormányzatok elsősorban KEOPos pályázaton, de sok esetben egyéb forrásokból is az elmúlt években, sőt az elmúlt évtizedekben is sokat tettek azért, hogy a t elepüléseken a költséghatékony, megbízható közvilágítás kiépüljön. Ennek különböző formáival éltek is, és több lépésben, a valamikori higanygőzlámpáktól a nátriumlámpákon keresztül eljutottunk oda, hogy nagyon sok helyen ma már az egyébként költséghatékony , de vitathatatlanul drága LEDes világításokat szereljék fel. Az is tény, hogy a LEDes világításnál a LEDes fényforrások fényvetítése és fénysugáriránya más, mint a hagyományos világítótestek esetében, és ez sokszor ad okot vitára is. Köszönöm szépen, e lnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Mellár Tamás képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon! DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd) : Köszönöm szépen. Sajnálattal hallottam, hogy államtitkár úr nem v álaszolt a kérdésekre. Én nagyra értékelem a tárca erőfeszítéseit a tekintetben, hogy a közvilágítás meg legyen oldva, de a konkrét kérdés kapcsán azt vártam volna, hogy ön arról számol be, hogy ezt a vizsgálatot meg fogják tenni, és utána erről beszámolna k majd a közvélemény számára, különösen a polgárok számára, hogy vajon igaze az a megfigyelés, hogy alacsonyabb ott a fényszint, mint volt korábban, vagy pedig nem, illetve hogy összefüggés lehete a baleset és a sötétség között. Azt gondolom, ez egy egés zen egyszerű kérdés, de erre vonatkozólag még csak kísérletet sem hallottam államtitkár úrtól, hogy mondott volna valami biztatót, hogy bízhatunke benne, hogy ilyen vizsgálatot meg fognak ejteni, azért is, mert úgy tűnik, hogy ön úgy látja, hogy az Elios Zrt. munkájával kapcsolatban minden rendben van. Ha minden rendben van, akkor a vizsgálat is ezt fogja kihozni. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Pogácsás Tibor államtitkár urat is. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! A Belügyminisztérium valóban nagyon széles portfólióval rendelkezik, és nagyon sok feladat a Belügyminisztériumé. A Közlekedési Hatóság, illetve a közvilágítás, a közvilágítási lámpatestek minősítése, azok bevizsgálása azonban sem a Belügyminisztérium, sem pedig a Belügyminisztérium háttérszervezeteinek a feladatai között nem szerepel. Nyilvánvalóan, ha erre bejelentés érkezik, akk or az adott hatóság - ahogy mondtam, például a zebráknál, útkereszteződéseknél a Közlekedési Felügyelet - a szükséges felülvizsgálatokat elvégzi. Amennyiben a lámpacsere európai uniós támogatással történt, akkor az európai uniós támogatások ellenőrzésének a rendszerében a megvalósítás, a megvalósítás színvonala és a megvalósításkor vállalt paraméterek ellenőrzése