Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - Döntések fegyelmi ügyekben
500 Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4513/7. számú egységes j avaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az egységes javaslatot 124 igen szavazattal, 50 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta. Döntések fegyelmi ügyekben Tisztelt Országgyűlés! Most fegyelmi üg yek döntéshozatalá val folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy házelnök úr az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján, a 13. § (6) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva Varju László, DK, Bangóné Borbély Ildikó (Dr. Vadai Ágnes tapsol.) , dr. Harangozó Tamás, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor és dr. Tóth Bertalan, MSZP, Szabó Szabolcs, Székely Sándor független képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését rendelte el. (13.50) A képviselők kérték a Mentelmi bizottságtól a döntések hatályon kívül helyezését. A bizottság Varju László, Bangóné Borbély Ildikó, dr. Harangozó Tamás, Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor és dr. Tóth Bertalan képviselők esetében nem adott helyt a kérelemnek, Szabó Szabolcs és Székely Sándor képviselők esetében pedi g az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (6) bekezdése szerinti határidőben nem tudott dönteni. Ezt követően az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (9) bekezdése alapján a képviselők kérték, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a házelnöki dönt éseket. Erre figyelemmel a házszabály 148. § (2) bekezdése alapján házelnök úr határozati javaslatot terjesztett elő H/4980., H/4975., H/4976., H/4978., H/4979., H/4977., H/5016. és H/5029. számokon a képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését elren delő korábbi döntéseivel azonos tartalommal. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a határozati javaslatokat, az azokhoz kapcsolódó házelnöki döntéseket, az erre vonatkozó képviselői kérelmeket és a Mentelmi bizottság döntéseit, valamint tájéko ztatóit a honlapon megismerhették. A házszabály rendelkezései szerint a határozati javaslatokhoz sem módosító javaslatot, sem bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Felhívom figyelmüket, hogy amelyik képviselő esetében a házelnöki döntést az Országgyűl és hatályon kívül helyezi, a képviselő esedékes tiszteletdíja nem csökken, az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján a vele szemben indított eljárás megszűnik. A tiszteletdíj csökkentéséről szóló házelnöki döntésről az Országgyűlés vit a nélkül, képviselőnként különkülön határoz. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Varju László képviselő úr esedékes tiszteletdíjának (Dr. Vadai Ágnes: Nem!) csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4980. számú határozati javas latban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - Dr. Vadai Ágnes: Lesz még fordítva is a kiabálás!) Az Országgyűlés a házelnöki döntést 123 igen ii 2 szavazattal (Arató Gergely: Szégyen, gyalázat!) , 54 ne m szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta, hatályában fenntartotta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/497 5. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a házelnöki döntést 122 igen iii 3 , 55 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hatályá ban fenntartotta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartjae a dr. Harangozó Tamás képviselő úr esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/4976. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazz anak! (Szavazás.)