Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2018. november 27-ei ülésnapján elfogadott, „A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról ” szóló törvényhez beny...
491 például az, hogy külföldö n laknak. Ez Dubajjal is így van, nagyon furcsa, hogy Dubaj nem Európában, hanem Dubajban van, az Egyesült Arab Emirátusokban, tehát teljesen más szabályok, eljárási rend vonatkozik egy világkiállítás megszervezésére, mint mondjuk, Milánó esetében volt, és értelemszerűen az információs bázis meg halmaz nem egyidejűleg, már kéthárom évvel az eseményt megelőzően kerül nyilvánosságra, hanem folyamatában. Ezért is van szükség arra, hogy ezzel az eljárással hatékonyan és gyorsan tudjuk lebonyolítani mind a magy ar pavilonnak a megtervezését, kiszállítását, felállítását. Tehát szó nincs arról, hogy kapkodnánk, egyik esemény kapcsán sem, nincsen kapkodás, egészen egyszerűen a dolgok természetéből fakadóan lehetőségünk van arra, a hatályos törvény olyan szabályozást biztosít számunkra, hogy egy egyszerűsített és gyorsított közbeszerzési eljárás keretében folytassuk le ezt az eljárást. Hajdu képviselő úrnak jelezném, hogy ez a törvénytervezet erre a három eseményre vonatkozik, szó nincs arról, hogy a közbeszerzési tör vényt módosítanánk. A jelenleg hatályos törvény, amit Szilágyi képviselő úr is hosszan idézett, erre lehetőséget biztosít. Tehát itt nincsen semmilyen varázslat, van egy törvény, el kell olvasni a szövegét, annak a rendelkezéseit hajtjuk végre. Ezt ez a Há z szavazta meg, úgyhogy úgy gondolom, hogy erről többet nem nagyon kell mondani. És még egyszer: nincsen szó arról, hogy a közbeszerzési törvényt módosítanánk, ilyen szándékunk nem volt és nem is lesz. Ami pedig a harmadik eseményt illeti, a 2022. évi magy arszlovák rendezésű közös kézilabdaEurópabajnokságot: valóban, 2008 (sic!) júniusában vált véglegessé, hogy Magyarország egy szomszédos országgal közösen tud rendezni egy ilyen eseményt. Elindult egy tárgyalássorozat a szlovák szervezőkkel, megtörtént a helyszínek kiválasztása, és ezek után jutottunk el a mostani pontra, hogy azt már kijelöltük, hogy öt magyar városban lesz majd kézilabdamérkőzés vagy olyan esemény, amely az Ebhez kötődik. Az egyik városban, Debrecenben egyébként nincsen szükség arra, hogy a létesítményt fejlesszük, a törvény hatálya erre nem is vonatkozik, négy magyar városra, Budapestre, Szegedre, Tatabányára, illetve Veszprémre vonatkozik. Tatabánya egyébként egy póthelyszín lesz, de ott is olyan ingatlanfejlesztést kell végrehajtani , amely Magyarországot olyan helyzetbe hozza, hogy ’21 végére már álljanak ezek a létesítmények. Különböző hatástanulmányok és előzetes becslések szerint 26 hónapra van szükségünk arra, hogy ezeket lebonyolítsuk. És valóban azért nem neveztük meg ezt a bud apesti sportegyesületet, mert nem akarjuk azt, hogy pénzügyi spekulánsok felverjék annak a teleknek az árát, ahol majd ez a multifunkcionális csarnok meg fog épülni (Dr. Lukács László György: Véletlenül egy Garancsi felverné az árát.) , ami egyébként majd - hasonlóan más budapesti rendezvényhelyszínekhez - folyamatosan biztosít programokat az érdeklődők számára. Úgyhogy azt tudom önöknek ígérni, hogy mind a három esemény kapcsán nemcsak önöket, hanem a szélesebb magyar közvéleményt is tájékoztatjuk különböző csatornákon. Ezeket meghallgatva, még egyszer azt kérem önöktől - hasonlóan a kormánypárti képviselőkhöz , gondolják át, hogy hozzá akarnake járulni Magyarország nemzetközi sikereihez. Nem a magyar kormányt kell szeretni, hanem ezt az országot, ahol önö k is élnek. Minden tisztelettel köszönöm szépen. (Gréczy Zsolt: Szeretjük is az országot! - Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr válaszait. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül s or. A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2018. november 27ei ülésnapján elfogadott, „A