Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 4. hétfő - 57. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - az igazságügyi miniszternek - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
423 ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Parancsoljon! KONT RÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország, úgy, ahogy korábban mondtam, eleget tett és a jövőben is eleget fog tenni a külső határok megvédése iránti kötelezettségének. Ezért ó riási erőfeszítéseket tesz ez az ország, több mint egymilliárd eurónyi forrást biztosított Magyarország ennek a határvédelemnek a biztosítására. Kérelmünk ellenére az Európai Unió nem támogatta ezt a védelmet, nem térítette meg a költségek 50 százalékát úg y, ahogy Magyarország ezt alátámasztott beadványában kérte. Ennek ellenére természetesen a jövőben is a magyar emberek és Magyarország biztonsága az első számunkra, és eleget tudunk tenni és fogunk tenni ennek a kötelezettségnek. Ami pedig a Frontexet ille ti, kiegészítő, támogatói szerepkörét, a tagállami kérésre való közreműködését elképzelhetőnek tartjuk. Ha ez is hozzájárul a közös Európa megvédéséhez és a belső határok eltűnéséhez, akkor, azt gondolom, ez támogatható. De még egyszer, ez a hatáskör, a ha tárvédelem hatásköre nemzeti hatáskör, nemzeti felelősség kell maradjon a jövőt illetően is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - az igazságügyi miniszternek - „Mennyire hiteles a ko rmány politikája?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlés! Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszternek: „Mennyire hiteles a kormány politik ája?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Völner Pál államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) Öné a szó, képviselő úr. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi hetekben a FideszKDNP egyfajta társadalmi igényre hivatkozva elkezdte keresztülerőszakolni a vagyonkezelői alapítványok ötletét a magyar parlamenten, bizottságokon, és a „cselekedni kellett” felütéssel kezdték az indoklásu kat a vitában, egy olyan alapítványi forma létrehozatalakor, ami kimondottan 600 milliósnál nagyobb vagyonok kezelésére, kedvezményes módon történő kezelésére szolgál. Nagyon egyszerű a kérdésem, államtitkár úr. Ön szerint, a személyes véleménye alapján mi lyen társadalmi igény, milyen nyomás érte önöket azt illetően, hogy 600 milliósnál nagyobb vagyonokat kedvezőbben, könnyebben lehessen kezelni, kedvezőbb adózási formákkal lehessen ezen vagyonok hasznait adott esetben kivenni, lehessen közvagyont, közpénzt magánvagyonná konvertálni, alakítani, eltüntetni? És milyen nyomás érte önöket azt illetően, hogy ezt ne csak az MTAra terjesszék ki, ahová odamentek egy ultimátummal, hogy tessék egy ilyen alapítványi formának odaadni az összes vagyont, cserébe talán ma jd beleszólhattok egy kicsit a saját életetekbe - vagy nem? Mi volt az a társadalmi nyomás, ami feltételezhető módon az önökhöz közel álló oligarchák vagyonára is kiterjeszti ezt a lehetőséget, lehetővé teszi közvagyon, közpénzek eltüntetését, magánvagyonn á alakítását, adott esetben külföldre szállítását a későbbiekben? Mi volt az az óriási nyomás, mi volt az a feszítő társadalmi igény, amely ennek szükségességét ilyen rövid idő alatt, ennyire masszív módon kikényszerítette önökből? Hiszen a végeredmény az, hogy normális vita mellőzésével, rekordidő alatt megpróbálják mindezt keresztülvinni a parlamenten.