Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 4. hétfő - 57. szám - Magyar Zoltán (Jobbik) - az agrárminiszterhez - „Önnek is joga van tudni: Nincs többé magyar zöldség, csak a brutális árak?” címmel - ELNÖK: - FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár:
408 burgonya és a hagyma, amelyeknek a hazai készlete teljes egészében eltűnt. De gyümölcsökről is számtalan példát tudnék felhozni. Érezhető, jól látható tehát, hogy szükség van egy jól előkészített áfacsökkentésre. Ha már csak abba bele tetszik gondolni, államtitkár úr, h ogy a becsületes, tisztességes kereskedőknek vagy gazdálkodóknak micsoda versenyhátrányt okoz az, hogy az ügyeskedők, a szürkekereskedelemben érdekeltek áfacsaltan jelennek meg a piacon ugyanazzal a termékkel, egészen egyértelmű, hogy a versenyt a tisztess éges gazdálkodók és kereskedők nem fogják tudni tartani azokkal, akik ilyen módon ügyeskednek. Ezen a helyzeten is javítana tehát egy átfogó és átgondolt áfacsökkentés, és akkor még nem beszéltünk a népegészségügyi hatásairól. Tehát érdemben várnánk végre választ arra vonatkozóan, hogy mikor lesz Magyarországon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) egy egységes és átgondolt alapvetőélelmiszeráfacsökkentés. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országg yűlés! Az interpellációra Farkas Sándor államtitkár úr, miniszterhelyettes válaszol. Öné a szó. FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ismételten el kell mondanom, hog y a kormány javaslata alapján 2014ben megkezdődött, legfontosabb mezőgazdasági ágazatokat érintő áfacsökkentés egyértelmű tapasztalata, hogy jól jár az érintett ágazat: kifehéredik, versenyképessége javul, és a fogyasztó számára is kedvező helyzetet terem t. Ezt az állítást az érintett ágazatok legfontosabb szereplői is alátámasztják. 2014 óta minden évben mérséklődött valamely alapvető mezőgazdasági termék általános forgalmi adója, így legutoljára most 2019től az UHT tejek és az ESL tejek áfája csökkent. Minden alapvető élelmiszer áfáját nem lehet egyszerre csökkenteni. Ezen a területen kizárólag a fokozatosság és a célszerű végrehajtás mentén érhetők el tartósan kedvező eredményt hozó célok, a mindenkori költségvetés lehetőségeinek figyelembevételével. A termék előállítása és további útja közben felmerülő költségek és a világméretű keresletikínálati piaci viszonyok változására a kormánynak nincs közvetlen ráhatása, az általános forgalmi adó kulcsának módosítása mindössze egy eszköz az árat meghatározó ele mek közül. Az agrártárca az intézkedések hatásait folyamatosan figyelemmel kíséri, a csökkentés azonnal megjelent a fogyasztói árakban, azok emelkedését a piaci viszonyok, illetve az előállítás során felmerülő költségek változása okozta. A tojás árá nak, amelyre ön is utalt az előbbiekben, korábbi drasztikus változását és a zöldség, gyümölcs árának mozgását is szorosan piachoz köthető tényezők határozzák meg. Ezek között igen lényeges további elem például a 2018ban Európaszerte több növénytermesztés i ágazatban komoly terméskiesést okozó aszálykárok. Én úgy gondolom, hogy ezek az aszálykárokat szenvedett növények, élelmiszerek, kertészeti termékek, főleg gyökérzöldségfélék jelentős részben nem csak Magyarországon, egész KözépEurópában ma hiányoznak s ajnos a piacról, vagy rendkívül drágák. Tisztelt Képviselő Úr! Az áfacsökkentés nélkül minden érintett ágazatban magasabb árakkal találkoznánk, hiszen az előállítási költségek és a piaci keresletikínálati viszonyok változása ugyanúgy fennállt volna egy ma gasabb mértékű kulcs esetén is. A magyar mezőgazdaság kibocsátása és bruttó hozzáadott értéke több mint 50 százalékkal nőtt az elmúlt hat esztendőben, amely jelentős részben az eddig meghozott, egymást erősítő és kiegészítő intézkedéseknek köszönhető, és a melyből a magyar fogyasztó is profitál. A kormány tehát folyamatosan arra törekszik, hogy a magyar fogyasztó kedvező jövedelmi pozícióból minél több versenyképes, egészséges és jó minőségű hazai terméket fogyasszon, a hazai mezőgazdaság fejlődése pedig tör etlen maradjon.