Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 4. hétfő - 57. szám - Bana Tibor (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Támogatja-e a kormány a „Szüntessük meg a csalást és visszaélést az uniós forrásokkal” elnevezésű európai polgári kezdeményezést?” címmel - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik):
406 szakmai elvárásainknak, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy nem kíván részt venni az Euró pai Ügyészség létrehozásában, így a megerősített együttműködésben sem. 28 tagállama van az Uniónak, ebből 22 csatlakozott, tehát Magyarország nem egyedül vetett fel kifogásokat ezzel az együttműködéssel kapcsolatban. Ennek ellenére hangsúlyozandó, hogy Mag yarország a kívül maradó tagállamok kapcsolatát rendező uniós rendelkezéseknek megfelelően a lojális együttműködés szellemében együtt fog működni a felálló Európai Ügyészséggel. Továbbá az, hogy Magyarország nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásáb an, nem eredményezi az Európai Unió pénzügyi érdekeit is sértő bűncselekmények elleni küzdelem hazai színvonalának csökkenését (Szilágyi György: Ennél lejjebb már nem lehet!) vagy azt, hogy az uniós források felhasználásának ellenőrzése kevésbé intenzívvé válna. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) A magyar hatóságok a bűnüldözési tevékenység hatékonyságának maximalizálása érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak olyan, már létező és jól működő európai együttműködési rendszerekre, mint a Eurojust, vag y az OLAFfal folytatott együttműködésre, amelyek jelentőségének megtartása mellett a magyar kormány rendszerint kiáll az európai fórumokon. A polgári kezdeményezés célja a fokozott ellenőrzések és szigorúbb szankciók alkalmazását szorgalmazza azokban a ta gállamokban, amelyek nem csatlakoznak az Európai Unió pénzügyi érdekeit védelmező Európai Ügyészséghez, ugyanakkor az Európai Bizottság 2018. szeptember 19ei határozatának 1. cikk (2) bekezdése szerint a kezdeményezés olyan bizottsági javaslatokra irányul hat, amelyek nem tesznek különbséget a tagállamok között kizárólag annak alapján, hogy azok részt vesznek vagy sem az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködésben. Az a döntés, hogy részt veszneke vagy sem egy olyan megerősített együttműködésben, amely létrehozta az Európai Ügyészséget, az egyes tagállamok önkéntes választásán alapul, ezért a szerződések végrehajtása céljából elfogadott uniós jogi aktusok fő szabály szerint nem tehetnek különbséget tagállamok között kizárólag ann ak alapján, hogy azok részt vesznek vagy nem vesznek részt valamely megerősített együttműködésben. Az egymillió aláírást 2019. szeptember 27éig kell összegyűjteni, egyelőre 1853 aláírás gyűlt össze. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik most s em a nemzeti érdekeket képviseli, hanem a brüsszeli bürokratákat. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Az a Jobbik szorgalmaz korrupció elleni fellépést, amelynél az Állami Számvevőszék jelentésben állapította meg, hogy a párt nem igazolta a közpénzekkel val ó átlátható és elszámolható gazdálkodását (Z. Kárpát Dániel: Ne viccelj!) , valamint tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el. (Közbeszólások a Jobbik soraiban, köztük: Legalább ne színészkedj!) Ennek alapján kell értékelnünk ezt a felszólalást is. Köszönö m megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A képviselő urat kérdezem, elfogadjae az államtitkári választ. BANA TIBOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Ú r! Nem az Európai Ügyészségre vonatkozik az európai polgári kezdeményezés (Dr. Völner Pál: De!) , hanem arra, hogy a korrupciót érdemben visszaszoríthassuk, ehhez kell összegyűjteni az aláírásokat, akkor is, hogyha az ország nem tagja az Európai Ügyészségne k. Ezt ön is aláírhatná, hogyha fontos lenne önnek az, hogy Magyarországon visszaszoruljon a korrupció, de nem fontos önnek, nem fontos a kormánypárti képviselőknek. Miért nem csatlakoznak, miért nem kívánnak önök csatlakozni az Európai Ügyészséghez? (Dr. Völner Pál közbeszól.) Miért nem támogatják ezt az európai polgári kezdeményezést? Azért, mert a legfontosabb önöknek, hogy lophassanak (Szilágyi György: Úgy van!) , a legfontosabb önöknek, hogy a saját maffiahálózat ukat, a haverjaikat kiszolgálják, ez mindent felülír önöknél. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ülj le, 1es!)