Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 12. szerda - 71. szám - A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK - NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről
1844 mekkora marhaság, nem biztos, hogy most a drónrajok irányítását ennek a hosszú évtizedes kutatásnak az alapján dolgozták volna ki a kollégák. Tehát attól ó vnék csak, hogy elmenjünk egy olyan irányba, amit egyébként már NyugatEurópában is kritizálnak, pontosan a teljes projektalapú kutatásra átállást, illetve az egyetemek finanszírozásában is azt, hogy mondjuk, nem lehet egy egyetemi oktatónak az életpályamo delljét kiszámítani. Ez nagyon komoly kritika tárgyát képezi többek között például Németországban is, és ez egy idő után már versenyhátrány lesz egyébként. Tehát itt is tisztelettel kérném egy sokkal kiegyensúlyozottabb álláspont kialakítását. Az a legfont osabb érv az egész törvényjavaslatban, miszerint a kutatási eredmények nem érvényesülnek megfelelő szinten az innovációban, és ezen változtatni kell. Ez az érv ebben a formában igaz, csak azt gondolom, hogy nem ezzel a törvényjavaslattal kell ezt így megol dani. Hiszen például ehhez egy olyan ipari környezet kellene, amely a kutatások eredményeit képes és ebben érdekelt… Tehát ha - bocsánat, kicsit hadd politizáljak - a jelenlegi fideszes oligarchák cégei befektetnének olyan innovációkba a magyar adófizető p olgároknak és az európai uniós forrásoknak hála komoly vagyonukból, na, az például nagyon meglendítené ezeknek az innovációknak az egész kiemelkedő sorát. Ha pedig a Magyar Tudományos Akadémia vezetése ragaszkodik ahhoz az Alaptörvényben és az akadémiai tö rvényben is megfogalmazott jogához, amelyet egyébként az Akadémia közgyűlése is több ízben megerősített, miszerint gyakorlatilag itt ez az irányító testület alapvetően ellentmond az eddigi önkormányzatiságnak, amely az Akadémia működését jellemezte, azt go ndolom, hogy itt nagyon komoly tennivaló van még e törvényjavaslat módosítása terén. Ezenkívül azt is szeretném kifejteni, hogy az MTA közgyűlése ezt a kutatóhálózatot a saját szervezetében kívánja mindenképpen megtartani. Sőt, Lovász elnök úr mai sajtótáj ékoztatóján a miniszter urat is idézi a ’18. június 15ei rendkívüli közgyűlésről, miszerint - idézem : „A kormány nem akarja csökkenteni az Akadémia költségvetését, nem akarja átvenni az akadémiai kutatóintézeteket és átadni sem az egyetemeknek, a tovább iakban is az Akadémia autonóm döntése marad, hogy ezeket az intézeteket hogyan kívánja a jövőben menedzselni.” (19.10) Én összefoglalóan azt szeretném mondani, hogy még egyszer mondom: a kitűzött célkitűzéseket, az Akadémia modernizálását alapvetően tudj uk támogatni, de ez a jelenlegi törvényjavaslat egy olyan totális kormányzati kontrollt akar bevezetni a magyar tudományosságban, amelyet el kell utasítanunk. Nagyon fontosnak tartanám azt kiemelni, hogy ezzel a kérdéssel már nemzetközi szinten is nagyon k omolyan foglalkoznak. Jómagam mint az Európa Tanács raportőre, az akadémiai szabadságról és az egyetemi autonómiáról magam is személyesen egyeztettem mind Lovász elnök úrral, mind, mondjuk, az Európai Akadémiák Szövetségével és így tovább. Én azt tudom csa k itt tisztelettel a Ház bölcs megfontolásának jelezni, hogy ez a törvényjavaslat nem öregbíti hírnevünket a világban, én ennek a törvényjavaslatnak az alapvető átdolgozását kérném miniszter úrtól azoknak az alapelveknek a figyelembevételével, amiket elmon dtam. Ne engedjük azt, ne engedjük tényleg azt, hogy egy olyan bizalmi viszony megromlása miatt, amit igyekeztem a felszólalásomban érzékeltetni, végletes károkat okozzunk a magyar tudományosságban, mert ez egy olyan nemzeti ügy, amit minden, hazáját szere tő polgárnak támogatnia kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoport vezérszónoka Nacsa Lőrinc képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről l: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A nemzetközi szintű felfedező kutatás, a célirányos fejlesztés és a hasznosuló innováció