Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 12. szerda - 71. szám - A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1840 az, hogy hogyan lehet a tudományt, annak eredményeit a gazdaság és az egész társadalom javára jobban becsatornázni a mindennapok életébe. Glatz Ferenc, az MTA elnöke 1998ban - ez sem most volt - az Országgyűlés szakbizottsága előtt tarthatatlannak nevezte, idézem, hogy „a munkavállalók valamiféle testülete önmagának akarja megmondani, mit kutassanak, a magyar adófizetők pénze fölött valakinek rendelkeznie kell, és a feladatokat valakinek ki kell adnia”. Az akkori elnök, tehát Glatz Ferenc annyit akart, hogy az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsába a kutatóhelyek ne delegáljanak tagokat - ez akkor úgy nézett ki, hogy 50 százalékot a közgyűlés, 50 százalékot a Kutatói Fórum delegált , hanem a Kutatóhelyek Tanácsának tag jait az akadémiai közgyűlés válassza. El akarta venni Glatz elnök úr az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának azt a jogát, hogy döntsön saját gazdálkodásának kereteiről és a közgyűlésnek javaslatot tegyen a kutatóhelyek alapvető kérdéseiről, és csak véleményez ési jogot kívánt volna ott hagyni, illetve a főtitkárválasztásnál a vétójogot szintén meg kívánta szüntetni. Az akadémiai kutatóhálózat kutatóinak akkori véleménye, idézem: „Az MTAelnök elképzelései alapvetően csorbítanák a kutatók önállóságát, veszélyezt eti a tudomány szabadságát, függetlenségét, veszélyes centralizációs szándék.” Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek kifejezetten ismerős mondatokként csengenek, mint említettem, ezek ’98ban hangzottak el. Kardos Julianna, a Központi Kémiai Kutatóintézet akkori tudományos tanácsadója, a Kutatói Fórum szóvivője szerint „a kutatóhelyek ügyében nem jó a közgyűlésre hagyatkozni, mert annak többsége nem kutatóintézeti, hanem egyetemi ember”. Egyfajta lehetséges külső kontroll teljes visszautasításáról van szó. Ez saj nos a későbbiek során is, ahogy felgöngyölítjük ennek történetét, többször visszajön. Idéznék egy viszonylag újabb keletű hasonló megnyilvánulást. Török Ádám, az Akadémia főtitkára fogalmazott úgy nem is olyan túl régen, hogy „a közpénzből megvalósuló alap kutatások esetében nem kell figyelembe venni a hatékonyságot”. Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban az Állami Számvevőszék elnöke nyílt levélben reagált is. Ő így fogalmazott: „Minden közpénzből finanszírozott szervezet felé elvárás a közpénzek eredményes és hatékony felhasználása, és ez alól az MTA és kutatóhálózata sem lehet kivétel. Magyarország versenyképessége szempontjából a legfontosabb, hogy minden közpénzkiadással szemben teljesítménykövetelményt kell állítani.” Magyarország az elmúlt évtizedben G DPjének egyre nagyobb hányadát fordította K+F+innovációs tevékenységekre. Természetesen ebben voltak különböző szinuszgörbére emlékeztető mozgások, a trend ebből a szempontból mindenképpen ezt mutatja, európai összehasonlításban a költések ellenére azonba n a hazai K+F+I folyamatok eredményessége mégiscsak stagnál. Úgy tűnik, hogy a nagyobb arányú befektetés nem járt nagyobb eredménnyel, gyakorlatilag erre mondják azt a közgazdászok, hogy a hatékonyság romlott. 2011ben Pálinkás József, az Akadémia akkori e lnöke a 2012. évi költségvetéshez kapcsolódóan a következőt mondta: „A kutatói létszámok nemhogy nem csökkennek, hanem a jövő évi költségvetési sarokszámok ismeretében nőnek.” Tehát nőtt a kutatói létszám, nőtt a ráfordítás, ehhez képest viszont az eredmén yek ezt nem igazolták vissza sem akkor, sem a későbbi esztendőkben. (18.50) Ha megnézzük az akadémiai beszámolókat, akkor ezek a számok ebből a szempontból mégiscsak ezt a trendet mutatják. A K+F, a közszféra, a közpénzek kérdése, hogy ezek hogyan kapcso lódnak egymáshoz, ez persze nemcsak magyarországi jelenség, hanem egy általános világjelenség, ha szabad így fogalmazni, a második világháború utáni korszakban. Fried Judit és Szunyogh Zsuzsanna már 2008ban a Közgazdasági Szemlében írt egy tanulmányt erre vonatkozóan, amelyben számba veszik, hogy az 198090es években Angliában, Franciaországban vagy éppen Olaszországban mit tettek ezzel kapcsolatban. Felülvizsgálták a kutatóintézeteket, és új ösztönzőket vezettek be annak érdekében, hogy a közszféra és a magánszektor együttműködésének keretében növeljék ipari szerződéses tevékenységüket az alapkutatás rovására. Rugalmasabbá tették a foglalkoztatást azzal, hogy egyes
