Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 12. szerda - 71. szám - A szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő, összevont vitája
1726 Ennek persze vannak előzményei, hiszen 2016 novemberében a kormány kezdeményezésére megkötött bérmegállapodás egy ilyen nagyon strukturális alap, hiszen ennek keretében több lépcsőben emelkedtek a bérek Magyarországon, minimálbérek, garantált bérminimum, i lletve bérajánlások is több alkalommal fogalmazódtak meg. A megállapodás eredményeként az Európai Unióban a legalacsonyabb, 9 százalékos mértékű társasági adó került megállapításra a vállalkozásokra vonatkozóan. Szintén nagyon kedvező számadat, hogy Magyar országon csökkentek leginkább az adók, a GDParányos adóterhelés mértéke a 2016. évi 39,3 százalékról 2017ben 38,4 százalékra mérséklődött. Ezek tehát azok a korábbi alapok, amikre most is van lehetőség építkezni. Teljesen egyértelmű, hogy a magyar gazdas ág alappillérei a magyar vállalkozások, így aztán, amikor az ország sikeréről, a gazdaság sikeréről tudunk szót váltani, mindenképpen látnunk kell, hogy hogyan teljesítenek a magyar vállalkozások, illetve hogyan tudjuk őket segíteni a következő időszakban. Ennek egy nagyon fontos eleme a gazdaságvédelmi akcióterv 13+1 intézkedése. Ebből akár minden egyes pontról is hosszasan lehetne értekezni, de néhányat azért mégiscsak szeretnék kiemelni. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként csökken a kisvállalkozások ad ója 13ról 12 százalékra, ami 40 ezer hazai vállalkozást érinthet. A munkát terhelő adók is tovább csökkennek, a szociális hozzájárulási adó mértéke 2019. július 1jével 19,5 százalékról 17,5százalékra mérséklődik. Utóbbinak köszönhetően 2019ben 144 milli árd forint, 2020ban pedig további 156 milliárd forint marad a hazai vállalatoknál. Emellett az adóösszevonásoknak köszönhetően érdemben csökkennek a vállalatok adminisztrációs költségei, ezzel több erőforrást biztosítva termelőtevékenységükre, továbbá a v állalkozások kötelező adófeltöltésének megszűnésével megközelítőleg 150170 milliárd forintot hagy a gazdaságban a kormány, ami nyilván időlegesen megint a vállalkozásokat tudja segíteni. Nagyon fontos, hogy hogyan és mennyien dolgoznak Magyarországon, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ez a mutatószám javuljon. A foglalkoztatási ráta 70 százalékos, ami szintén jelentős növekedés. A másik véglet pedig, hogy a munkanélküliségi ráta országosan 3,5 százalék lett. Ennek érdekében nyilvánvalóan n agyon sokat kell tenni; a mobilitás megteremtése egy nagyon fontos eleme a foglalkoztatás növelésének, de természetesen a képzésekről, a foglalkoztatási osztályok reformjáról sem feledkezhetünk meg. Jelentős fejlődés lehet abból következően is, hogy a képz ésekre is többet fordítson a kormány. Örömmel jelenthetem, hogy a beterjesztett költségvetésben 32 milliárd forinttal több áll majd rendelkezésre. Hiszem, hogy csak megfelelően felkészült szakemberekkel tud a gazdaság a továbbiakban is jól teljesíteni. A m agyar kormány továbbra is elkötelezett tehát a munkavállalók erőfeszítései eredményeként elért gazdasági sikerek, az eredmények megóvásában, növelésében, illetve a magyar családok védelmében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes e ljárásban történő, összevont vitája