Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 12. szerda - 71. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik):
1719 De hogy összefoglalóan elmondjam azt, amit már több alkalommal is elmondtam az MTA átalakítási szándékával kapcsolatban, hadd tegyem meg most is, ismételve magamat többedszer, ho gy természetesen a kormányzatnak az a célja, hogy az MTA kutatóintézetei hatékonyabban tudják szolgálni a magyar társadalmat, hatékonyabban tudják a gazdaság érdekeit, a gazdaság fejlődését képviselni és szolgálni. Ehhez egy közvetlenebb támogatási rendsze r kell, a közvetlen támogatási rendszer pedig azt jelenti, hogy innovációra, kutatásfejlesztésre például a jövő évtől több pénz fog jutni, mert a kormányzat tudja, látja és annak érdekében tesz is, hogy ez a hatékonyság nagyobb legyen, például a források kiterjesztésével, ami azt jelenti, hogy a kutatásfejlesztésre és innovációra a jövő évtől 32 milliárd forinttal fog több jutni. Például azokat a cégeket is, amelyeknek az innovatív tevékenységét ön a felszólalásában hiányolta, támogatjuk - amelyek az inno vációban hatékonyan közre tudnak működni. Természetesen azt szeretnénk, hogy az alapkutatások mellett, amelyeknek a jelentősége meg fog maradni a következő időszakban is - és az alapkutatásokat végző intézményeknek is , azok a kutatóintézetek hatkonyabban tudjanak működni, és hatékonyabban tudják felhasználni a forrásokat, amelyek közvetlenül a gazdaság érdekeit tudják képviselni. Egyébként, hogy miért van szükség az átalakításra, azt azzal is lehet indokolni, hogy a nemzetközi tudásközpontok - és ezt tegn ap elmondtam már , az Európai Bizottság is megerősítette, hogy a magyar tudományosság rendszere nagyon komoly kihívásokkal rendelkezik. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban nem elég hatékonyan működik az a tudományos intézményhálózat, amelyik egyébként a magyar gazdaságot tudná segíteni, annak fejlődését tudná segíteni, szolgálni. Ezért néhány alapelvet szeretnék önnek felsorolni, hogy mi mentén akarjuk ezt a bizonyos hatékonyságot növelni. A kormány nem kevesebb, hanem pontosan több ku tatást, erősebb és hatékonyabb kutatást szeretne, és éppen ezért, ahogy említettem már, több pénzt is szán erre. A cél az, hogy a hazai tudományos kutatásokra fordított milliárdok ne kézzelfogható eredmény nélkül tűnjenek el, hanem a társadalom számára, a gazdaság számára kézzelfogható eredményként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jelenjenek meg. Kérem, hogy ha aggályai, kérdései vannak, a ma kezdődő vitában szólaljon fel, és ahogy említettem a felszólalásom elején, minden k érdésére választ fog kapni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Mirkóczki Ádám képviselő úr, a Jobbik képviselője, napirend előtti felszólalásra jelentkezett: „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel. Parancsoljon! MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a tényleges mondandómat elkezdeném, úgy is, mint a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, elsőként én is szeretném kifejezni köszönetünket, nagyrabecsülésünket és el ismerésünket azon szakemberek és hatóságok részére, akik a dunai hajókatasztrófa mentési munkálataiban részt vettek - példaértékű, amit végeztek. Rátérve pedig a konkrét mondanivalómra: egy ország kihívásait és lehetőségeit nagyon sok minden alakítja, adot t esetben veszélyezteti, ilyen például a bevándorlás, de ilyen az elvándorlás is. Szeretnék most ezen a szemüvegen keresztül néhány adatot megosztani önökkel, ez még viszonylag friss, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól kaptam meg ezeket az adatokat. Nem a különböző letelepedési, állampolgársági és egyéb kérelmeket szedte össze, hanem kizárólag a munkavállalás céljából benyújtott tartózkodási engedélyek számát. 2017ben ilyen munkavállalási célú tartózkodási engedély 18 ezer volt összesen Magyarország on - kerekítek az egyszerűség kedvéért , 2018ban már 46 ezer, és most, 2019ben, csak az első hónapban több mint 9 ezer. Zömében - nem kaptam kérelmem ellenére teljes bontást, de zömében - Ukrajnából, Szerbiából, Kínából, Vietnamból, Koszovóból, Indiából , Törökországból és hasonló térségekből érkeznek ezen munkavállalók.