Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 11. kedd - 70. szám - A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételi kérelem
1696 nincs is ke dvem erős szavakat használni arra, hogy ebben a helyzetben ezekkel az emberekkel szemben is használják az „oszd meg és uralkodj” taktikáját. Csak ezt használják, mert a valódi megoldásra nincs tehetségük, bátorságuk vagy emberségük, nem is tudom. Én is itt szeretném megköszönni nemcsak azoknak, akik ezt a nagyon nehezen viselhető munkát végzik, hanem azoknak a civil szervezeteknek, azoknak a csoportoknak, mozgalmaknak, akik ezt az ügyet napirenden tartották: a Lépjünk, hogy léphessenek!, az aHang, a CSEVE c soport, és itt tényleg nem szabad elmenni kivételesen az ellenzéki képviselők kitartó és hatékony munkája mellett, gondolva itt elsősorban Ungár képviselőtársunkra. Úgyhogy a Párbeszéd a maga részéről természetesen a holnapi napon, a szavazásnál is támogat ja a kezdeményezést. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Megkérdezem Ungár Péter képviselő urat, hozzászóle a beszélgetéshez. (Ungár Péter jelzésére:) Jelzi, hogy igen. UNGÁR PÉTER (LMP) : Köszönöm a szót. Először is szeretném megköszönni az összes frakció támogatását. Itt Demeter képviselőtársam felvetette, csak hogy még valamiről képviselő urat tájékoztassam, aki mégiscsak a Bárczi Gusztávon végzett, hogy jelenleg az is van valamiért még a gyermekek otthongondozá si törvényében is, hogy ha valaki több gyermeket ápol, például ikreket - ahol nagyon sokszor a genetikai rendellenességek miatt mind a két esetben van fogyatékosság , egy összeget kap, tehát nem kapja meg a két összeget. Erre az volt az érvelése az EMMIn ek, hogy azért nem kapja meg a két összeget, mert már egyet megkap azért, mert kiesett a munkaerőpiacról, tehát nem kell még egyet. Na most, azt belátni nem kell mérhetetlen filozófiai alapműveltség, hogy két gyermeknél kétszer kell kifizetni a fejlesztőpe dagógiát, kétszer kell elvinni, kétszer kell anyagot vagy valamilyen eszközt vásárolni, tehát nagyobb a költség két gyermeknél. Ezt még kihagytam az előző alkalommal. Összefoglalva annyit szeretnék elmondani, hogy természetesen az állam, és nincs is ilyen elvárásunk, nem fogja tudni tökéletesen a munkaerőpiacról való kiesést soha pótolni, de nem is kell. Az kell, hogy ezek az emberek érezzék, hogy megbecsüljük azt, amit csinálnak, elismerjük, hogy ez egy munka, és ha már a kormányzat önmagát keresztényszoci ális kormányzatnak tartja, akkor a jóléti állam mint a valaha legnagyobb keresztényszociális találmány alapján elmondjuk ezeknek az embereknek anyagi megbecsültség mellett, hogy ugyanolyan értékes munka az, amit ők végeznek, mint amit valaki végez az elsőd leges munkaerőpiacon. Erről szól ez. Igen, itt forintokról van szó és emberek mindennapos megélhetéséről, de ennél többről is: arról, hogy milyen országban szeretnénk élni, arról, hogy olyan országban szeretnénk élni, ahol azoknak a munkáját elismerjük, ak ik gondoskodó munkát végeznek, legyen ez otthon vagy legyen ez állami intézményben. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. A közterü leti parkolással összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat tárgysorozatbavételi kérelem Az LMP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön „ A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról ” című, T/6027. számú tö rvényjavaslat tárgysorozatba vételéről. A tárgysorozatba vételt az Igazságügyi bizottság utasította el. Elsőként megadom a szót ötperces időkeretben Csárdi Antal képviselő úrnak. (19.00)