Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1592 valamiféle delíriumban megszületett lázálom csupán. Hozzáteszem, hogy nyilvánvaló módon sajnos, hiszen ha minden úgy megy tovább, mint a hogy azt látjuk, akkor ebből nem lesz semmi. Hiszen mi lenne a sikernek a kulcsa? Nem más, mint kiművelt emberfők sokasága, az, hogy a közélet iránt, a közéleti kérdések iránt érdeklődő fiatalokat neveljenek fel a pedagógusok. Az, hogy megteremtődjék Magya rországon egy olyan széles középosztály, amelyhez a csatlakozás nem valamiféle science fiction, hanem egy kézzelfogható lehetőség lenne Magyarországon. Szóval, egy igazságos társadalmat kellene létrehozni. Ehelyett viszont azt látjuk, hogy a kormányzati tá rsadalomfilozófia nem szól másról, mint arról, hogy a magyar nemzet tagjait a futószalaghoz kell láncolni, és legyen egy bérrabszolgákból álló, lebutított társadalom itt Magyarországon, ami az önök hatalmi igényeit messzemenően kiszolgálná. Látni kell, hog y az alacsony tudás alacsony hozzáadott értéket és alacsony fizetéseket fog eredményezni, ennek pedig az lesz a szomorú következménye a továbbiakban is, hogy a V4államok között is az exporton belül Magyarországon a legalacsonyabb a hozzáadott érték. Nem l esz itt semmi a társadalmi mobilitásból, nem lesz itt semmi a versenyképességről szőtt álmokból, és nem lesz semmi a konvergenciából sem. Ehhez igazítják a pedagógusokkal kapcsolatos politikájukat is, hiszen azoknak a tanároknak, akik sok százezernyi hátrá nyos helyzetű vagy éppen halmozottan hátrányos helyzetű diákkal kell hogy foglalkozzanak, az ő fejlesztésükkel, differenciált oktatásukkal, integrálásukkal és sokszor a szocializálásukkal, bizonybizony nem nyújtanak semmit. Ez a pedagógustársadalom elöreg edett, a hatalom adminisztratív, centralisztikus és bürokratikus ellenőrzés alá vonta őket, nem mellesleg pedig alulfizetettek is. Hogyan lehetne kibontakozást elérni, amikor még az államtitkár is arról beszél, hogy az lesz majd itt a megoldás, amikor nem a fizetések vonzzák erre a pályára, erre a csodálatos, gyönyörű pályára a pedagógusokat? Ne vicceljünk! Ez megalázása a pedagógusoknak, a magyar társadalomnak, azoknak az embereknek, akik valóban a nemzet napszámosaiként dolgoznak, és akiktől önök az elmúl t években több mint 100 milliárd forintot elvettek. Hiába mondják azt, hogy ismét, újra és megint emelkedett a tanárok fizetése, évek óta a mostani vetítési alaphoz kötik a tanároknak a bérezését, ezért még egy pályakezdő pedagógus esetében is azt mondhatj uk, hogy 50 ezer forintot vesznek el tőlük havonta, és a pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbérnek csupán a 60 százalékát éri el Magyarországon. Ezen kellene változtatni, államtitkár úr. Fölidézhetném itt Ember Jánosnak az 1886os munkáját, amiben a mag yar néptanítók sanyarú anyagi helyzetéről szól. Jelzem: sokkalsokkal jobban álltak még akkor is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel kép viselő úr: „Meddig még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. (15.10) Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Odajutottunk, hogy a választási kampányok árnyékában kormánypárti képviselőtársaim mintha megfeledkeztek volna egy nagyon fontos tényezőről, ez pedig az, hogy a kilakoltatások szezonja gyakorlatilag újraindult, az a moratórium, amit a Jobbik szeretett volna meghosszabbítani egészen a probléma megoldásáig, az sajnálatos módon kifutott, már nem tud semmiféle védelmet nyújtani. Éppen ezért örülök, hogy van még kormánypárti államtitkár a teremben, talán választ tud adni számomra a tekintetben, hogy hány kilakoltatásra számít a kormányzat ebben az évben, hiszen tudjuk, az utóbbi három esztendőben több mint tízezer otthont ürítettek ki, t öbb mint tízezer család került arra a sorsra, hogy vagy rokonoknál, ismerősöknél, vagy valamifajta túlárazott albérleti megoldásban, vagy a puszta szerencsére bízva létét, megoldást kellett hogy keressen. Államtitkár úrral nekem sok csörtém volt, de egyval amiben mindig egyetértettünk, ez pedig a magyar reprodukció vágya, tehát az, hogy a vágyott gyermekek jöhessenek világra, hogy a magyar
