Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Böröcz László (Fidesz) - az igazságügyi miniszternek - „Hogyan lehet meggátolni, hogy az ellenzék útját állja az elkövetők felelősségre vonásának?” címmel - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK:
1581 is, hogy Czeglédy a lista utolsó helyén szerepelt, tehát reális esélye egyáltalán nem volt a mandátumszerzésre. Tisztelt Képviselőtársaim! 29 éven keresztül íratlan szabályként működött a közéletben az a helyes és elvárt gyakorlat, hog y a közvádas bűncselekményekkel megvádolt személyek esetében a jelölteket megillető mentelmi jog felfüggesztésre kerül. Ezt az erkölcsi minimumot közel három évtized után az ellenzéknek sikerült felrúgnia. Szégyen és gyalázat, hogy egy közpénzeket megcsapo ló bűnöző mellett cinkosként sorakozik fel az egész ellenzék. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni! Az elhangzottakra tekintettel kérdezem tisztelettel államtitkár urat: hogyan lehet meggátolni, hogy az ellenzék útját állja az elkövetők felelősségre vonásának? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtárs am! Ha Czeglédy Csaba DKMSZPviszonyrendszerére gondolunk, az iskolaszövetkezetekre, az ott eltűnt több mint 6 milliárd forintra, akkor láthatjuk azt, hogy nagyon mély az a kapcsolat, ami összeköti Gyurcsány Ferencet, a feleségét és Czeglédy Csabát abban az ügyben (Arató Gergely: Nem tudom, miket hord itt összevissza!) , ahol az Altus még kölcsönt is nyújtott ennek a kétes jogügyletnek a során. S az is látszik, hogy a viszony már régi keletű, lehet, hogy már 2003ból ered vagy korábbról, hiszen a tavalyi or szággyűlési választásokon ugyanezt a provokációt elkövette a baloldal, amikor szintén jelölte Czeglédy Csabát országgyűlési képviselőnek, csak az akkori Nemzeti Választási Bizottság joggyakorlatba illő bölcs döntésének köszönhető, hogy akkor felfüggesztett ék a mentelmi jogát, és tovább tudott folytatódni az eljárás, nem szűnt meg, mint az idei év folyamán. Az idei évben, amikor az európai parlamenti választásokra került sor, szintén jött ez a provokatív lépés, nyilván a 36. vagy nem tudom, milyen hely renge teg húzóerőt jelentett a DK listájának, és valószínűleg Czeglédy Csabának is az ő szemszögükből reális esélye volt a kijutásra, és kezdeményezték, hogy képviselő lehessen. Láthatjuk, hogy nem küldik ki őt Brüsszelbe, tehát az egész csak egy színjáték volt, s arról szólt, hogy a Nemzeti Választási Bizottságban többségbe került ellenzéki delegáltak gyakorlatilag a jog írott és íratlan szabályait figyelembe véve a mentelmi jogát fenntartották a képviselőjelöltnek. Megjegyzem egyébként, hogy a parlamenti gyakor lat valóban töretlen az elmúlt időszakban, ’90 óta, köztörvényes ügyekben minden esetben kiadják a képviselőket, hogy az eljárást le lehessen ellenük folytatni. Ezt az ellenzéki delegáltak a Nemzeti Választási Bizottságban nem tudták mint szakmai kérdést m egugrani. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Viszonválaszra van lehetősége a képviselő úrnak. BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért felhívnám Arató képviselő úr figyelmét arra, hogy ha már ennyire védelmezik Czeglédy Csabát, akkor miért nem vették a bátorságot ahhoz, hogy összegyűjtsék azt a pénzt, amit a magyar állam fizetett ki annak a sok száz diáknak és nehéz sorsú nyugdíjasnak, akiknek Czeglédy Csaba a cégén keresztül ellopta a pénzét. (Arató Gergely: Azért, mert nem volt ilyen, drága képviselő úr. Beszéltek erről, de elmaradtak az eredmények ebben az ügyben. - Az elnök csenget.) ELNÖK: Tessék folytatni, képviselő úr!