Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Kunhalmi Ágnes (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Hogyan biztosítja hatékonyabban az állami felügyelet az alapkutatások eredményességét, mint az MTA?” címmel - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: - ELNÖK:
1572 újabb törvénytervezetét megküldte az MTAnak, és május 30án délután a sajtó értesülései szerint le is zajlott a két intézmény közötti tárgyalás. Ennek eredménye jelenleg nem ismert. Annyit azonban tudunk, hogy a pénteken elkészített újabb változat a ko rábbival ellentétben már tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a központi költségvetésben forrást kell biztosani a kutatóhelyek intézményfenntartási kiadásaira. A tegnapi tüntetés, amelyen magam is részt vettem, egyértelműen jelezte, hogy az alapvető kérdés ekben továbbra sem született konszenzus. Most is úgy látszik, hogy a kormány nem mondott le a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek és kutatási központjainak az Akadémiáról történő leválasztásáról, egy új szervezeti formában az Eötvös Loránd kutatá si hálózat létrehozásáról. Nem változott a kormány álláspontja abban a kérdésben sem, hogy e hálózatot egy 13 fős testület irányítaná, melybe hat főt az MTA, másik hatot pedig a kormány jelölne, és a testület tagjait és vezetőjét a miniszterelnök nevezné k i. Kérdezem államtitkár urat tisztelettel, mindezek alapján miért gondolja a kormány, hogy hatékonyabban biztosítja az állami felügyelet az alapkutatások eredményességét, mint a kutatóintézetek autonómiája. Kérdezem továbbá, hogy a csütörtöki tárgyalá s, illetőleg a tegnapi tüntetés után nem kívánjae a kormány megőrizni a jelenlegi helyzetet, felismerve, hogy a kutatóintézetek mostani működési módja jobban garantálja új tudományos eredmények megszületését. Végezetül, nem tarte a kormány attól, hogy a csaknem egy éve tartó bizonytalanság és az átszervezés elutasítása számos kutatót véglegesen külföldi munkavállalásra, illetőleg a tudományos szféra elhagyására ösztönöz. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, kép viselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak. CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Nehéz hitelesnek elfogadni a Magyar Tudományos Akadémia sorsáért és tudományos szabadságáért való aggódást az MSZP soraiban helyet foglaló képviselőtől, ugyanis ön, önök voltak azok, akik 2006ban, ahogy már Gulyás miniszter úr is tett rá utalást, nekifutottak egy elvetélt tudományp rivatizálási kísérlet ajtajának, és szövetségesükkel karöltve egészen egyszerűen a földdel kívánták egyenlővé tenni azokat a kutatási struktúrákat és kapacitásokat, amelyek védőjeként most tetszelegni szeretnének. A kérdését úgy fogalmazta meg, hogy hatéko nyabbnak látjae a kormányzat egy másfajta struktúrában, másfajta finanszírozási formában továbbműködtetni a kutatóintézeteket, a kutatást magát, a kutatás struktúráját. Még az MTA bizonyos dokumentumaiban is fellelhetők azok a megállapítások, amelyek azt mondják, hogy jelen formájában nem biztos, hogy hatékonyan tudnak működni a kutatóintézetek, változtatásra van szükség. Ha ezeket az anyagokat elolvasta volna figyelmesen, akkor ön is látná és látta volna azt, hogy szükség van valamiféle átalakításra. Arra a kérdésre pedig, hogy hogyan lehet a tudományra fordított költségvetési forrásokat megfelelő módon, állami koordinációval, hatékonyan üzemeltetni, a felhasználás hatékonyságát és a tudományos szabadságot gyümölcsöző módon összeegyeztetni egymással, azt j avaslom, hogy nézzen körül a világban, például hogy hogyan működik ez a finanszírozás Hollandiában, Németországban, az Egyesült Királyságban vagy pedig Izraelben. Ha úgy gondolja, hogy ezekben az országokban nincs tudományos szabadság és nincsenek eredmény es, hatékony alapkutatások, akkor nyugodtan lehet kezdeményezni ott is valamiféle tudományos közéleti felülvizsgálatot vagy éppen a finanszírozás átalakítását. De pont az ellenkezőjét mutatják az ottani eredmények, a hatékonysági mutatók. Folytatom majd ké sőbb. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: