Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. május 28. kedd - 68. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
1436 A kedvezményes CSOKkölcsönt már használt lakásra is igénybe lehet venni, a második gyermek születése esetén 1 millió, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forint jelzálogelengedést kapnak a családok, és autóvásárlási támogatási programot is indítunk, majd 2020. január 1jétől élethosszig tartó szjamentességet kapnak a legalább négy gyermeket nevelő édesanyák. Beveze tjük a nagyszülői gyedet, ’22re pedig minden bölcsődéskorú gyermeknek bölcsődei férőhelyet biztosítunk. (Gréczy Zsolt: Miért nem születnek magyar gyerekek?) Ennek köszönhető egyébként az, hogy az Európai Unión belüli, 2010ben a legrosszabb termékenységi arányszám 1,25ről 1,5re emelkedett, és a migrációs egyenleg is megváltozott, tehát jelen pillanatban többen jönnek haza, mint ahányan kivándorolnak. Azt hiszem, ez eredmény, amit nem kellene önöknek ezekben a felszólalásokban sem elvitatni. Arra szeretné nk önöket kérni, hogy inkább támogassák, ahelyett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy támadják, ahelyett támogassák a kormány ez irányú intézkedéseit. (Z. Kárpát Dániel: Három javító kérdést kaptál! Egyikre sem tudtál válaszol ni!) Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportjából Selmeczi Gabriella képviselő asszony „Aktuális ügyek” címmel jelentkezett napirend el őtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai parlamenti választások eredménye bizonyíték arra, hogy mi vagyunk a legcsaládbarátabb ország Európában. Magyarország polgárai nagy többséggel azzal bíztak meg bennünket, hogy a bevándorlás helyett a magyar családokat és a gyermekvállalást támogassuk, hiszen senki számára nem volt kérdés, hogy vasárnap milyen lehetőségek között kellett vála sztanunk: a gyermekeinkre szavazunk vagy a bevándorlásra, Európa súlyos demográfiai válságára mit adunk válaszul, gyermekeinkre, unokáinkra milyen országot és milyen Európát hagyunk, bevándorlók betelepítésével oldjuk meg a népességfogyás problémáját, mely nek során eltérő kultúrájú emberek sokasága települne hazánkba, vagy inkább családokat támogatunk abban, hogyminél több gyermek születhessen. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország tehát megadta a választ: nekünk a gyermek az első. Széles körű felhatalmaz ást kaptunk, hogy folytassuk azt a politikát, amelyet elkezdtünk. A szokatlanul magas részvételi arány pedig arról árulkodott, hogy a magyar emberek el akarták mondani véleményüket, és nem akarják hazájukat bevándorlóországgá tenni. Meg akarják védeni magu kat, gyermekeiket, unokáikat, maguknak és unokáiknak Magyarországot olyannak, amilyen most: nemzeti, keresztény és biztonságos. Ahogyan miniszterelnök úr korábban megfogalmazta, mi is az a gondolat, ami egységbe fogja a magyarokat: mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk. A vasárnapi uniós szavazást megelőzően a nemzeti konzultáció alkalmával kértük már ki az emberek véleményét családvédelmi kérdésekben. Mindezek együttvéve adnak most aktualitást a családvédelmi akciótervünk folytatásának. Tiszt elt Képviselőtársaim! A védelmező Magyarország a társadalom legkisebb és legfontosabb egységére építi alapköveit, ez pedig nem más, mint a család. A magyar családok védelmében az utóbbi időben is rengeteg intézkedést hoztunk. Amikor arról beszélünk, hogy n ekünk a gyermek az első és szeretnénk a családokat erősíteni, akkor nemcsak az anyagi támogatásra gondolunk, hanem egy bizonyos gondolkodásmódra is, értékrendre is szeretnénk ráirányítani a figyelmet, arra, hogy nem mindegy, hogy a társadalom vagy akár itt a parlamentben a politikusok hogyan tekintenek a gyermeket vállaló családokra. Sokféle élethelyzet van, és mi igyekszünk mindenkinek megtalálni a megfelelő támogatást. Ilyen a nagyszülői gyed is például, amit majd a mai napon fogunk tárgyalni. A családvéd elmi akcióterv újabb támogatásokkal segíti a fiatalok életkezdését, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést. Bevezetjük a fiatal családok gyermekvállalási támogatását,