Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. május 28. kedd - 68. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
1426 magyar emberek akaratából növekedést csinálni, mennyire nem lehet a növekedést fenntartani, mennyire nem fog tudni a magyar gazdaság fe lzárkózni az Európai Unióhoz. (Dr. Rétvári Bence: Így van.) (9.20) Bezzeg Románia! - ez is mindig elhangzik, és aztán a valóság szépen lassan rácáfol ezekre a megállapításokra. Egész egyszerűen mi csak azért vagyunk itt a kormányoldalon türelmetlenek, me rt ki kell várni, tehát mindig várni kell egy évet, és egy év után majd meg tudjuk önnek mondani, hogy már megint nem jött be az előrejelzése. Már megint nem jött be az előrejelzés, már megint nem volt igaza. Már megint látszik, hogy a saját maga politikai érdekeiből kiindulva mondott valamit, aminek az ország gazdasági teljesítőképességéhez viszonyítva semmi köze nincs a valósághoz. Tehát az a helyzet, hogy ha én most elkezdenék reagálni az ön felszólalására, akkor el tudom mondani a tényeket, és ha még ma rad időm, akkor el is fogok egypár tényt mondani. De igazából az ön korábbi felszólalásaira szeretnék utalni, mert a korábbi felszólalásai esetében a valóság azokra mindig rárúgta az ajtót, mindig kiderült, hogy önnek nem volt igaza. Én azt gondolom, és a kormány nevében azt tudom mondani önnek, hogy szerintünk önnek megint nem lesz igaza. Mert mégiscsak az a valóság, hogy 2009 első negyedévében 5,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság, ez a legjobb eredmény az uniós tagállamok között, sokkal jobb, mint az Európai Unió átlaga, mint az eurózóna átlaga. Mi a konvergencia, ha nem ez? A bruttó átlagkereset csak 12 százalékkal nőtt. Ön mindig meg szokta ezeket az adatokat kérdőjelezni, de ezek Eurostatadatok is, tehát akkor nyilván az Európai Unióval összefüggés ben is probléma van. Tehát csak arról van szó, hogy nőnek a bérek; nincs kolbászból a kerítés, mindenki egyet tud előre lépni, de nőnek a bérek, nő a gazdaság teljesítménye, csökken a munkanélküliség, a beruházások volumene emelkedik. S bizonybizony a KSH adatai alapján 2018ban már több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak. Tehát a nettó migrációs egyenleg pozitív. Tehát ön nemcsak mint közgazdász, hanem mint statisztikus is megbukott, amikor a kivándorlásról beszélt, mert egész egyszerűen nem volt igaz az a szám, amit elmondott. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Az MSZP képviselőcsoportjából „Aktuális ügyekről” címmel Korózs Lajos képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. KORÓZS LAJOS (MSZP) : Jó reggelt kívánok! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, lassan már fél éve másról sem szól a kormányzati propag anda, mintsem hogy milyen családtámogatási programot hirdetett meg a kormány, aztán amikor egymás után benyújtják ezeket az előterjesztéseket, akkor egyremásra kiderül, hogy a lehető legszűkebb körre érvényesítik ezeket az intézkedéseket, és semmi más nem vezérelte a kormányt, mintsem hogy a lehető legkevesebb pénzbe kerüljön a családok támogatása. De ha górcső alá vesszük azt is, hogy mely családokról van szó, akkor azt látjuk, hogy egy meglehetősen szűk rétegről. S nemcsak a családvédelmi akcióterv kapcs án, hanem ugyanezt el tudom mondani az úgynevezett családépítési (sic!) , CSOKtámogatásról is, ahol meglehetősen kevesen tudják igénybe venni ahhoz képest, amennyien lakást szeretnének Magyarországon, illetve a lakhatásukat szeretnék biztosítani Magyarorsz ágon. Nem beszélek arról, hogy ez a családvédelmi akcióterv, amelyet majd hamarosan tárgyalni fogunk, illetve még egy fejezetét tárgyalni fogjuk, például egy az egyben kiszorítja a támogatotti körből a 40 év fölötti nőket, miközben pontosan tudjuk, hogy me glehetősen sokan vannak, akik ezen életkor fölött is vállalnak gyereket. Ugyanez vonatkozik a gépjárművásárlási támogatásra, ahol kiszorulnak az egy, illetve két gyereket nevelő családok, és kizárólag a többgyermekes családok számára teszik elérhetővé ezt a támogatást. Ugyanezt tudom elmondani a nagymamagyedről, hiszen