Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. április 1. hétfő - 64. szám - A Magyarország területén tartózkodásra jogosító okmánnyal rendelkező nem magyar állampolgárok nemzetbiztonsági átvilágításának elrendeléséről című határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelme - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
1264 emberek, akik biztonsági kockázatot jelentenek a magyar emberekre úgy, hogy önök súlyos tíz, százmilliárdokat költöttek arra, hogy meggyőzzék a magyar lakosságot, hogy Magyarországot megvédik. (22.40) Önök becsapták a magyar embereket. Amikor becsapták a magyar embereket, annak köszönhetően kormányozhatnak ebben az országban il yen hosszú ideig, mert az emberek azt hitték, hogy megvédik őket. Nem védték meg őket, kiárulták ezt az országot. Éppen ezért fogadják el ezt a javaslatot, amit benyújtottunk, hogy az összes olyan embert, azt a nyolcvanvalahányezer embert újra át kelljen világítani normálisan, és kiszűrni azokat az embereket, akik potenciális veszélyt jelentenek Magyarországon a magyar emberekre. Ez lenne a kötelességük. Kérem, hogy fogadják el ezt a javaslatot, amit most benyújtottunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és világítsuk át újra az összes embert, akit önök beengedtek ebbe az országba. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétk ét perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. (Jelzésre:) VargaDamm Andrea képviselő asszony, Jobbik, parancsoljon! DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a s zót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért is különösen fontos, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk, és bizony ez a javaslat az Alkotmányvédelmi Hivatalnak feladatot ad, mert azért a magyar emberek végignézték, ahogy tízezrével fölt ereli a kormányzat valamely közigazgatási szerve a menekülteket a Keleti pályaudvarhoz, hogy jól riogassák a magyar társadalmat vele, majd érdekes módon az idáig vezető utat is jól tudták, és nagyon jól tudta a Bécsbe vezető utat is az a rengeteg bevándorl ó, és ezzel tulajdonképpen a fél országon átmenve hosszú időkre a társadalmat iszonyatos félelembe és fenyegetettségbe taszította a kormányzat. Ez elemi kötelessége a kormányzatnak, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal köteles legyen újra megvizsgálni azoknak a személyeknek a biztonsági kockázatait, akik akár letelepedés, akár oltalom útján Magyarországon letelepedési engedélyt kaptak. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek Magyarországon nem azért kérték ezeket a lehetőségeket, mert Magyarországon ak arnak élni, hanem ezzel a lehetőséggel az Európai Unióba léptek be. Rettegek attól, hogy egyszer például olyan bűncselekményt követnek el azok az emberek, akiket mi fogadtunk be, és általunk szabadon mozoghatnak a határokon át egész Európában, hogy nehogy olyan iszonyatos tragédiákat okozzanak, amelyek örök időkre hazánkon tartják ennek a bélyegét; rettegek attól, hogy egyszer csak elkezdi az Európai Bizottság azt vizsgálni, hogy Magyarország ezekkel az intézkedésekkel mennyi veszélyes terroristát eresztett rá Európára. Meggyőződésem, hogy a letelepedési kötvényesek nagy része nem is tartózkodik hazánkban, így nem lesz könnyű őket megtalálni, de azt gondolom, hogy ez a javaslat legalább arra mindenképpen szolgálna, hogy végre ezzel el kell kezdeni foglalkozn i. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Az előterjesztőt megkérdezem, hogy kíváne reflektálni. (Jelzésre:) Parancsoljon! SZILÁGYI GYÖRGY (Jobb ik) : Tisztelt Képviselőtársaim! Fölmerül a kérdés, hogy vajon a szolgálatoke a hibásak abban, hogy ilyen emberek közöttünk lehetnek, és ki kell jelenteni, hogy nem, tehát nem a szolgálatok tehetnek arról, hogy a kormány olyan nyomást gyakorolt rájuk, hogy minél gyorsabban adják ki ezeket az engedélyeket, hogy minél több pénzt és minél gyorsabban lehessen berakni a haverok zsebébe.