Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. április 1. hétfő - 64. szám - Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathozbenyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):
1244 Köszönö m szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretben. Tájékoztatom önöket, hogy a vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Elsőként Keresztes László Lóránt képviselő úr, az LMP frakcióvezető je következik. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP) : Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Itt alapvetően jogharmonizációs elemek vannak ebben a törvényjavaslatban és egyéb jogtechnikai módosítások, ugyanakkor érdemes ehhez a témához is kicsit általánosságban hozzászólni. Én most olyan szempontokat szeretnék felvetni, amelyek nem kerültek felvetésre az általános vitában, így arra válasz sem érkezhetett. Önök nagyjából minden téma kapcsán a migrációval kezdik a hozzászólásukat, és a mi grációval is fejezik be. Azt hiszem, abban teljes mértékben egyetértés van, hogy az éghajlatváltozás, az extrém időjárási jelenségek vagy éppen a mezőgazdasági termelés lehetőségeinek a beszűkülése nagyon erőteljes összefüggésben van a migráció kiváltó oka ival, tudjuk azt, hogy középtávon több millió ember válik majd klímamenekültté. Az is teljesen egyértelmű, hogy a globális migrációs krízis elleni hatékony fellépés sorskérdés minden magyar, sorskérdés egész Európa számára, és azt is látjuk, hogy az európa i uniós politikai elit és egyébként a magyar kormány is elmulasztotta az érdemi intézkedések megtételét a migráció kiváltó okainak kezelése kapcsán. Nem olyan régen tapasztalhattuk, hogy a magyar kormány megvétózta az Unió klímastratégiáját, ezzel gyakorla tilag egy olyan eljárást, egy olyan fellépést akadályozott meg, ami érdemben tehetett volna a migrációs nyomás csökkentése érdekében. Nagyon bízom benne, hogy akár képviselő úr, akár államtitkár úr ezzel kapcsolatban valamiféle magyarázattal tud szolgálni a magyar közvélemény számára, hogy gyakorlatilag Európában, de Magyarországon egyértelműen a Fidesz az, aki a leginkább a migrációt támogató politikai erőként lépett elő. Az teljesen egyértelmű, hogy az energiapolitika erőteljes összefüggésben van a klímap olitikával. Kihasználom, hogy itt ül államtitkár úr, és én akkor egy ilyen viszonválaszt tennék, az imént a paksi bővítéssel kapcsolatosan a leszerelési költségekről és a nagy aktivitású nukleáris hulladékok elhelyezéséről beszéltünk, hallottam a válaszát is államtitkár úrnak. Jelenleg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban 250 milliárd forint áll rendelkezésre, de Paks I. és Paks II. leszerelési költségeit, illetve a nagy aktivitású hulladékok elhelyezésének költségét a legszerényebb becslések is 2300 milli árd forintra teszik; ezért tesszük fel a kérdéseinket kitartóan, államtitkár úr. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló összeg körülbelül egytizede a várhatóan szükséges összegnek, miből kívánja előteremteni a kormány a paksi leszerelési költségeket é s a nagy aktivitású hulladékok elhelyezésének a költségét? Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló képviselő Tordai Bence képviselő úr, Párbeszéd. TORDAI BENCE (Párbeszéd) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az általános vitában felhívtam a figyel met arra, hogy a klímatörvénybe sehogy sem passzoló gáztározási díjak újraszabályozása egyetlen célt szolgálhat, jelesül azt, hogy egy ellenséges nagyvállalkozót valahogy kiszorítsanak a saját üzletéből. Itt konkrétan a Nitrogénművekre és a tulajdonosára, Bige Lászlóra utaltam, amikor is az államtitkár úr azt válaszolta, hogy hiszen amikor három éve bevezették ezt a visszaigényelhetőséget, akkor kedvezményezték ezt a vállalkozót is, vagy az ő érdekeltségében álló céget is, mint ahogy más vegyipari cégeket i s. Most az a probléma, hogy úgy látszik, azóta változtak a Fidesz gazdasági hátországában a hatalmi viszonyok és törekvések, hiszen tavaly év végén tartottak egy háromszáz rendőrt felvonultató razziát a Nitrogénműveknél. Nyilvánvalóan ez egy erődemonstráci ó volt, ez a szokásos maffiamódszer: bemegyünk a csehóba, szétverjük a helyet, és aztán kérjük a védelmi pénzt; a Fidesz