Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 25. hétfő - 63. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1040 foglalják el. A következményeket pedig ismerjük: párhuzamos társadalmak, törvényen kívüli közösségek, elharapózó terrorizmus, kisebbségbe szoruló őslakosság. Vannak Európában és Magyarországon is, akik ezt, tehát a migrációt megoldásnak tekintik a népességfogyásra és a munkaerőhiányra. Támadták a családvédelmi nemzeti konzultációt is, sőt egyes képviselők odáig mentek, hogy nyíltan összetépték a konzultációs ívet, mint például Bangóné Borbély Ildik ó szocialista képviselő tette. Mások pedig nyíltan kimondják, hogy ők Magyarország jövőjét a migránsokban látják és nem a magyar családok támogatásában. A családvédelmi akciótervvel azt üzenjük, hogy a gyermeknevelés olyan teljesítmény, amely közösségi szi nten is elismerendő. A nemzeti konzultációban több mint 1,3 millió ember adott felhatalmazást családpolitikánk kiteljesítésére. Ennek első hét lépését tárgyalta a napokban a tisztelt Ház, és fogja a jövőben is. Ez a hét, de később bővítendő intézkedés hatá rozott válasz a bevándorláspárti erőknek, hogy mi, magyarok saját erőből is meg tudjuk oldani ezen problémáinkat. Ne adjuk fel a nemzetünket, a kultúránkat, a vallásunkat, a biztonságunkat! Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy a következő üzenettel még az ellenzéki kollegák is egyetértenek, de abban biztos vagyok, hogy minden igaz magyar ember igen: családot minden gyereknek, gyermeket minden családnak! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képv iselő Úr! Tisztelt Ház! A csökkenő népességre van Brüsszelnek is egy válasza, és van Budapestnek is egy válasza. Brüsszel válasza az, hogy minél több embert telepítsünk be Afrikából és Ázsiából Európába, Budapest válasza pedig az, hogy segítsük a családoka t abban, hogy minél több gyermeket vállaljanak, aki több gyermeket akar vállalni, annak meglegyen erre az anyagi lehetősége is. Ez a különbség a brüsszeli és a budapesti családpolitika között. Mi azt szeretnénk, ha a családok támogatása, a most az évértéke lő beszédben bejelentett, hétpontos családvédelmi akcióterv is egy nemzeti ügy lenne, egy olyan ügy, amely mellé mindenki oda tud állni. De sajnos azt látjuk, hogy az ellenzéki politikusok annyira elkötelezték magukat Brüsszelben a bevándorlás támogatása m ellett, hogy itt Budapesten sem tudják támogatni a családvédelmi akciótervet. Azt látjuk, hogy egy frusztrált ellenzékkel állunk szemben, amely arányt tévesztett, ez jól látható volt az ülésszak kezdetén és az előző ülésszak végén, amikor különböző agressz ív és más módokat választott itt a parlamenten belül, és most nem győz visszajönni ebből a helyzetből, és azt sem tudja, hogy ilyen nemzeti ügyekhez, mint például a családpolitika és a családok támogatása, hogyan álljon. Ez volt látható és hallható abból a vitából is, ami a múlt héten zajlott le itt a parlamentben. (12.20) Különböző módon, különböző ürügyekkel, de nem támogatják a családvédelmi akciótervet, hanem valaki hét pontban támadja, van, aki tizenkét pontban támadja, van, aki határozati javaslatba n támadja, de mindenki valamilyen módon támadja, mert belekerültek előző év decemberében ebbe a helyzetbe. Az európai baloldal egyértelműen egy más úton halad. Az európai egyesült államok kiépítése pedig azt jelentené, hogy az országok ne tudjanak saját ma guk a családokon segíteni, hanem mindenki számára a betelepítés legyen az egyetlen választható út. Márpedig, tisztelt képviselő úr, már az előző nyolc esztendőben is bebizonyítottuk, hogy igenis érdemes más utat, más módot választani. Egyrészről bebizonyít ottuk, hogy a kerítés építésével megállítható a szárazföldön a