Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. február 19. kedd - 54. szám - A Maecenas Universitatis Corvini Alapítványról, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem részére történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módo... - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
102 Köszönöm szépen. Arra térnék egy kicsit vissza, amit a miniszter úr mondott, hogy de hát az alapítói jogok, és majd azzal garanciát kapunk arra, hogy hallgatók legyenek. Csak egyrészt jelezném, hogy az alapítói jog gyakorlása körülbelül kimerül a kuratórium kinevezésében, és a törvénymódosítás szerint az alapítói jogokat az állam átadja magán ak a kuratóriumnak - ez benne van a szövegben. Tehát ez így egy tipikus mellébeszélés, fogalmazzunk így finoman. Másrészt a miniszter úr nagy lelkesen magyarázta, hogy milyen jó lesz, hiszen 1,4 milliárd kiadástól megszabadul az egyetem, mert a C épület az ő tulajdonába kerül. Csak azt felejti el a miniszter úr - valószínűleg mert nem közgazdász , hogy ha átveszek egy épületet, azzal nekem költségeim vannak, amit addig az vállalt, akié az volt; karban kell tartani, szerződéstől függően az üzemeltetést fize tni kell, tehát az nem egy plusz nyereség ilyen szempontból. Harmadrészt egy dologra még kitérnék: itt többen említették kormánypárti oldalon, hogy majd magánadományokat be lehet vonni. Látjuk, a magyar futballban ez milyen szépen működik irányítottan, és nem véletlenül fél tőle az összes többi egyetem, hogy ezt a kevés magánadományt majd szépen átirányítják a Corvinusba, mert az olyan NERközeli. Tehát azt hiszem, jogosan félünk ettől. Továbbá azért a pályázatokat lehetőleg ne emlegessék, mert középeurópa i viszonylatban kiemelkedően teljesít például az ERCpályázatok tekintetében Magyarország. Tudják, melyik két intézmény az, amelyik ezt generálja? A CEU meg az MTA kutatóhálózata, és pont ezt a kettőt verik szét. És nehogy azt higgyék, hogy majd így a hely ébe lehet ültetni, és ezt nem én találtam ki, Lovász László írja ezt le az MTA éves beszámolójában, amit egyébként a Kulturális bizottság már egy éve nem hajlandó tárgyalni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Ezzel a kettőperces felszólalási k ör végére értünk. Rendes felszólalások következnek. Szél Bernadett képviselő asszony, parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT (független) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter urat most éppen nem látom, sajnos kiment a teremből, de szeret ném leszögezni, hogy én még mindig nem értem pontosan, hogy ő hogyan kerül ebbe a történetbe, és szerintem nem velem van a probléma. Ugyanis az az indoklás, amit ő az előbb megfogalmazott, hogy ez egy pilotprojekt, vagyis egy pilótaprojekt (Közbeszólás.) , igen, önvezető projekt, és ezért a miniszter úr kvázi beugrik Kásler miniszter úrnak a dublőreként, ezt megpróbálja megcsinálni, és ha jól megy, akkor feltehetőleg a többit majd Kásler miniszter úr fogja megcsinálni. Én nagyon kérem, hogy azért Süli minisz ternek a helyére ne ugráljanak így be; mondjuk, nem szeretném Rogán Antalt látni, ahogy megpróbálja a Paks II. projektet megcsinálni, csak úgy pilotban. Szóval, nem értem, hogy mi ez a káosz a kormányban, elvileg vannak minisztériumok, annak vannak vezetői , ők a miniszterek, és van egy hatáskörük, egy területük; én ezt mindenképpen felsőoktatásnak gondolnám, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül a teremben, de talán ebben az országban sem. Úgyhogy még egy kis magyarázatot kérnénk Palkovics miniszter úrtól, hogy ő egész pontosan miért akarja ezt a projektet mindenáron keresztülvinni, helyesebben miért ő akarja ezt keresztülvinni. A másik az, hogy igazán megtisztelő volt számomra Hiller István, Mellár Tamás vagy akár Szabó Szabolcs után felszólalni - egy kicsi t itt a KDNPs propagandisták megtörték ezt az ívet , mert azt gondolom, hogy csupa olyan ember között szólalok fel, akik avatott ismerői ennek a területnek, tanítanak egyetemen, kutatnak egyetemen, vagy fontos politikai pozíciót töltöttek be, amely szabá lyozta Magyarországon az akadémiai szférának a működését. Nekem ilyen előéletem nincs, viszont én közgázos diák vagyok, ott végeztem a PhDmat is, és az MTA fiatal kutatója voltam, tehát talpasa vagyok annak a rendszernek, amelyet önök éppen készülnek átal akítani, és én viszonylag nagy összegben fogadnék arra, ha Kövér László nem vonja le a számlámról, hogy ha én most lennék