Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 3. szerda - 27. szám - A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
519 feltüntettek közreműködőként, amelyek erről még nem is hallottak, s ha őket levesszük, akkor a tollbamondók között szinte kivétel nélkül külföldről pénzelt aktivistákat találunk. (Balla György: Úgy van! - Arató Gergely: Imperialista ügynökök!) Azt is mindenki láthatta, hogy a jelentés előterjesztőit teljesen hidegen hagyta, hogy a kormány minden kritikára, támadásra részletesen reagált egy 108 oldalas dokumentumban, és a szöveg silány minőségét jelzi, hog y a megfogalmazott vádak túlnyomó része jogilag már lezárt ügyekre vonatkozik, egy részük ideológiai elvárás, aminek semmi köze a jogállamisághoz, más részük pedig akkora hazugság, hogy csoda, hogy nem szakadt le a strasbourgi plafon. Egyébként egyszer már erre is volt példa korábban. Azt, hogy mennyire számítanak a jogszabályok az előterjesztők számára, világosan mutatta az, hogy teljesen felülírták a tartózkodásra vonatkozó, egyébként alapszerződésben rögzített szabályokat is. A kormány már csak ezért is megtámadta volna ezt a jelentést, illetve a döntést. Tisztelt Ház! A Sargentinijelentés egy kicsit olyan, mint egy találomra kiválasztott epizód a Columbosorozatból. Van benne sok minden, de már az elején tudjuk, hogy mi a dörgés, mert ha levesszük a haz ugságokat, az ideológiai elvárásokat és a lezárt ügyeket, akkor mindenki tudja, hogy végső soron a kormány bevándorláspolitikáját támadják, így akarják irányváltásra kényszeríteni Magyarországot. És ha elolvasták a jelentést - nem vagyok róla meggyőződve, hogy az ellenzék ezt megette , akkor azt fogják látni, hogy legalább hat irányból támadják a kormány bevándorláspolitikáját. Ezekre érdemes is kitérni. Számonkérnek minket, mert nem fogadtuk el a betelepítési kvótát; ott van benne a szövegben. Felróják ha zánknak, hogy miért nem fogadott be eddig elég bevándorlót. Ezért is kritizálnak. Támadják a jogi határzárat is, amely a fizikai határzárral együtt a védelmünk garanciája. A Stop Soros törvényt is támadják, egyebek között az a bajuk, hogy a nemzet túlélésé re, a polgárok és a kultúra védelmére utal. Hát, már ez is baj, ezek szerint. És ha ez nem lenne elég, akkor a jelentés világosan védelmébe veszi Ahmed H.t, aki kövekkel támadt a magyar rendőrökre, és ezért elítélték. Rendkívül botrányos dolog az, hogy a jelentés ezt letagadja, és azt írják, csupán az volt a baj, hogy az az ember, akit elítéltek, a családját szerette volna áthozni a határon. S végül, de nem utolsósorban a jelentés azért is támadja Magyarországot, mert egy korábbi konzultáció párhuzamot von t a bevándorlás és a terrorizmus között. Márpedig a valóság minket igazol: a párizsi robbantók, a würzburgi baltás támadó, az ansbachi öngyilkos merénylő és a turkui késelő is menekültnek állította magát; kihasználta az uniós szabályok kiskapuit. (Arató Ge rgely: És a körúti magyar robbantó is menekült volt!) Tisztelt Ház! Amikor a Sargentinijelentésről beszélünk, akkor egy dolog mellett azért nem mehetünk el szó nélkül, ez pedig az ellenzéki pártok szerepe, amit ha összefoglalóan akarnék minősíteni, akkor egy szóval tennék és ez a „szégyen”. Már évek óta abban versenyeznek, hogy hányféle módon tudják lejáratni Magyarországot, és ha jól nézzük, akkor most ünnepelnek. Ünnepelnek egy olyan jelentést, amely mélységesen megsérti Magyarországot, és korlátozni aka rják a cselekvési lehetőségeit. Mindenkinek azt javaslom, nézze meg, hogy azok, akik szavazatukkal támogatták a Sargentinijelentést, állásfoglalásukkal vagy nyilatkozatukkal, azok ugyanazok, akik a bevándorlást is minden létező módon támogatták az elmúlt években. (Kunhalmi Ágnes: Ugyan, ne vicceljen már!) Az MSZP szerint például a Sargentinijelentés jó, de kicsit puha. Ugyanez az MSZP először álproblémának nevezte a bevándorlást, majd letagadta az egész betelepítési kvótát. (Zaj az MSZP soraiban.) Üdvözlö m, Kunhalmi képviselő asszony, ön volt az, aki álproblémának nevezte a bevándorlást. S minekutána álproblémának nevezték a bevándorlást, letagadták, a betelepítési kvótát, utána csont nélkül megszavazták ezt Brüsszelben. Ez a helyzet. (Gréczy Zsolt: Mert e z a nemzeti érdek!) A Demokratikus Koalíció szerint Sargentiniék azt tették, amit régóta vártak tőlük. Ugyanez a Demokratikus Koalíció aláírást is gyűjtött a betelepítések mellett, és tüntetést szervezett a határzár