Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 1. hétfő - 25. szám - A 2020. év Trianon Emlékévvé nyilvánításáról című, határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz):
353 cselekvési lehetőségeket, ahogy erre a nemzeti tragédiára, a száz évvel ezelőtti nemzeti tragédiára emlékez ni fogunk. A környező országok - mint említettem - fognak emlékezni és emlékeztetni is minket, és garantálható, hogy sorozatban fogják megalázni Erdély és a többi régió elszakított magyarságát, akár Délvidéken, akár más régiókban, rákényszerítve őket az ün neplésre. Látjuk ennek már az előszelét akkor, amikor Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökétől megvontak egy magas állami kitüntetést, sőt még a román állampolgárságának a megvonása is szóba került pusztán azért, mert ő azt mondta, hogy nekünk, magyaroknak ezen a napon nincs mit ünnepelnünk. Természetesen ezt nekünk meg kell értenünk, a szomszédos országok számára ezek örömünnepek, területet szereztek, országot szereztek ezeken a dátumokon, nekünk azonban ezzel az alkalommal nincs m it ünnepelnünk, mint ahogy egyébként a magunk részéről továbbra sem értünk egyet azzal, ahogy önök általában Trianon ügyéhez viszonyulnak, hiszen még az előző nemzetpolitikai kormányzat által meghatározottak vannak érvényben, miszerint énekelős, táncikálós , vidám módon kell ehhez a dátumhoz hozzáállni. Mi úgy gondoljuk, hogy itt nincs helye az ünneplésnek, hanem inkább szembe kell nézni Trianon máig ható, szomorú valóságával. Mindig is támogattuk tehát a kormányzatnak a legfontosabb nemzetpolitikai törekvés eit. Egyetértünk azzal, hogy fontosak és szükségesek azok az anyagi támogatások, amelyek határon túlra irányulnak, ugyanakkor azt látjuk, hogy bizonyos konfliktusos ügyeket is fel kell vállalni. Ha a szomszédos országokkal nem értünk egyet nemzetpolitikai ügyekben, akkor azokban a kérdésekben igenis ki kell állni, és adott esetben kell vállalni olyan ügyeket, amelyeket konfliktusosnak érezhetünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Önök ezt a kérdést nyilván így kezelik, ezért nem szeretnének ezzel foglalkozni. Nagyon fontosak az anyagi támogatások, de a pénz nem minden, néha ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni kell, és világos választ kellene adni. Jobb lenne, ha ezt együtt tudnánk tenni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraib an.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most, tisztelt képviselőtársaim, képviselőcsoportonként egyegy képviselő kettőkettő perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces idő keretben ismertetheti álláspontját. Elsőnek megadom a szót Pánczél Károly képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt előterjesztő Képviselő Urak! E lőször is a határozati javaslattal kapcsolatban szeretném elmondani önöknek, hogy ugyan nem először tárgyalunk már itt, sem a Nemzeti összetartozás bizottságában, sem itt Házban, de szeretném felhívni a figyelmet arra, amit egyébként ön minden bizonnyal tu d, hogy 2010 óta nem határozati javaslatunk van Trianonról, hanem egy törvényünk van, mégpedig a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény, amely megemlékezik Magyarország egyik legnagyobb történelmi tragédiájáról és a történelmi Magyaro rszágot szétdaraboló békediktátumról. Ebben a törvényben benne foglaltatik mindaz, hogy tisztelettel adózik azon emberek, közösségek emléke előtt, akik e tragédiát követően is a magyarságot mind szellemi, mind gazdasági értelemben képesek voltak újra meger ősíteni, és képesek voltak túlélni ezt a tragédiát. S adózik és fejet hajt mindazok előtt, akik magyarságukért hátrányt, sérelmet szenvedtek, vagy akik az életükkel kényszerültek adózni a nemzeti önazonosságuk vállalásáért. Tisztelt Képviselő Ú r! Ugyanakkor ez a törvény kinyilvánítja azt is, hogy a több állam fennhatósága alá betett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, és az államhatárok feletti összetartozás egy valóság. Tisztelt Képviselő Úr! 2011ben egy új Alaptörvényt fogadtunk el, amelyben Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarságért. 2010ben törvényt fogadtunk el a kedvezményes