Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 1. hétfő - 25. szám - Gréczy Zsolt (DK) - a miniszterelnöknek - „Holokausztmúzeum a zsidók ellenében?” címmel - ELNÖK: - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK:
351 K öszönöm a szót, elnök úr. Hát, az a miniszter, aki ki tudta azt mondani, hogy akinek annyi pénze van, az annyit is ér, azt gondolom, az már sok mindent elmond egy adott miniszterről. (Dr. Rétvári Bence: Bezzeg a Gyurcsány…) Szeretném emlékeztetni, hogy Sch midt Mária szerint és az őáltala kinevezett udvari történészek szerint a magyar államot szinte semmilyen felelősség nem terheli a holokausztért - ez nincs így! A magyar állam képtelen volt megvédeni zsidó polgárait. Megfosztotta őket jogaiktól, vagyonuktól , gyakran életüktől, és erre nem is a nácik kényszerítették őket, hanem ez a magyar hatóságok túlreagálása volt, hogy megfeleljenek a náciknak. (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Így van!) És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy 1920ban Ma gyarország ebben a parlamenti teremben hozta először létre az első zsidótörvényt, Teleki Pál örök szégyenére. (Kósa Lajos közbeszól. - Dr. Vadai Ágnes közbeszól. - Az elnök csenget.) Önök ezt a Horthykorszakot kívánják rehabilitálni a Lendvay utcai zsidóv agyonból, Kósa Lajos miniszter úrnak csak szeretném jelezni, ahol az önök alapító székháza volt, ha már ilyen lakásingatlanok ügyébe megyünk bele. Szóval, miniszterelnök úr, azt szeretném kérni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártá t.) , hogy ne nyissák meg ezt a kiállítást, legyenek ez ügyben végre tisztességesek! (Taps a DK padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg a miniszterelnö k urat is. Parancsoljon, miniszterelnök úr! ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Tisztelt Elnök Úr! Szerintem az ügy súlya és a hozzá kapcsolódó érzelmek miatt nem bölcs dolog egy kétperces parlamenti formát választani ennek a kérdésnek a megvitatására (Dr. Vadai Ágnes: Akkor vitassuk meg máshol!) , de én ez elől nem térhetek ki, mert a törvényeket be kell tartani. Szeretném jelezni, hogy szerintem nem ez a helyes módja ezen kérdés megvitatásának. Ez egy komoly dolog egyébként. A magyar kormány nevében csak azt tudo m mondani önnek, hogy Magyarországon működik egy Holokauszt Dokumentációs Központ a Páva utcában. Emlékeim szerint a magyar kormány jelentős pénzügyi hozzájárulást adott, de lehet, hogy az összes pénzt ő adta. Ez egy korrekt emlékközpont. Én azt gondolom, hogy nincs szégyenkeznivalója Magyarországnak a holokauszt emléke ügyében; a holokauszt elkövetése ügyében van miről beszélnünk. Az ön felvetésével, miszerint az akkor hatalmon lévők felelőssége felvethető, egyetértek, de ahogyan ehhez a történelmi tragédi ához viszonyulunk, az Magyarország részéről korrekt. Amit lehetett, megtettünk. Akartunk csinálni vagy akarunk csinálni még egy emlékmúzeumot. Én szeretném, ha ez működne, de ha nincsen béke e körül az ügy körül, akkor - semmi sem hajt bennünket - kivárhat juk, amíg ezek a viták nyugvópontra jutnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , és utána higgadtan megpróbálhatjuk ezt megvalósítani. Én ezt javasolnám mindannyiunknak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Dr. Vadai Ágnes: Helyes!) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Ezzel az azonnali kérdések órájának a végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet.) (A jegyzői székben dr. Szűcs Lajost Móring József Attila váltja fel.) (17.30)