Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 13. csütörtök - 51. szám - Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - STUMMER JÁNOS (Jobbik):
3406 ki, a Mészáros Lőrinchez kapcsolható Hórusz Faktorház Zrt. ki fizette a tartozást. Maga szerint ebben semmi különös nincs? De nézzünk egy másikat, legfőbb ügyész úr! 2017 tavaszán zárult le a KunMediátorügyben folytatott nyomozás. Úgy tudom, hogy a kétezer oldalas vádirat szerint a 10 milliárd forintos kárból 6 mil liárddal nem tudott elszámolni a társaság. Az ügyészség anyagaiban még csak említés szintjén sem szerepel a Karcagot a bűncselekmények idején vezető Fazekas Sándor exminiszter, sem pedig az oda feltűnően gyakran látogató Varga Mihály miniszter úr. Vajon mi nd a kettőjüket védi az a bizonyos birodalom, amelynek ön is az egyik janicsárja? Szeretnék megvilágosodni, legfőbb ügyész úr, itt a kiváló alkalom, Eliosügyben is. Hogy áll a nyomozás? Emlékeztetném, az Orbán család ifjú titánjának szélhámoskodása miatt 13 milliárd forintnyi támogatást kellett visszafizetnünk az Európai Uniónak. Megvan már végre a gyanúsított? Vagy még csak nem is sejtik, kinek állhatott érdekében ez a gigantikus, egész országot behálózó csalás? Amíg a válaszon gondolkodik, gyorsan átrepk edhetünk egy másik témára is. Annak idején naivan felháborodtunk azon, hogy Rogán Antal miniszter úr helikopterrel jár esküvőre. Akkor még nem sejtettük, hogy a miniszterelnök úr egy 17 milliárd forint értékű luxusrepülőgépen utazgat focimeccset nézni, és saját bevallása szerint a ’80as évek óta így tesz, a világ legtermészetesebb módján. Majd blazírt képpel ezt elő is adja ugyanebben a Házban. Érdeklődni szeretnék, hogy mire jutott az ügyészség az Eliosügy kapcsán. Még véletlenül sem merült fel önökben i tt hátul, a kisagyuk környékén a bűncselekmény gyanúja? Átküldöm önnek a hivatali emailcímére Orbán Viktornak a vagyonbevallását. Legyen olyan kedves, böngéssze át, és morfondírozzon, mélázgasson rajta egy kicsit, Polt úr, vajon miből sikerült a miniszte relnök úrnak, a méltóságos úrnak kigazdálkodni az utóbbi három évtizedben ezeket a luxusrepüléseket. Mert én, megmondom önnek őszintén, egyszerű parasztgyerekként ezt elképzelni nem tudom, hogy sikerülhetett neki. Nemrég értesültünk arról, hogy megszüntett ék a nyomozást Kiss Szilárd ellen. A IV. és XV. kerületi ügyészség indoklása szerint ugyanis a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Polt úr, mégis hány ország titkosszolgálatának kell még visszajelzést küldenie, hogy végre gyanús legyen valakinek önök közül ez a vízumgyáros szélhámos, aki még a nemzetbiztonsági átvilágításon is megbukott? Hány orosz prostituáltnak és maffiózónak kell még lebuknia Nyugaton, hogy önök érdemben vizsgálódn i kezdjenek ebben az ügyben?! És akkor még nem beszéltünk a habról a tortán, a letelepedésikötvénybizniszről, ami nettó hazaárulás meggyőződésünk szerint. A Transparency International számításai szerint csak a letelepedésikötvénybiznisz 30 milliárd forin tnyi veszteséget okoz a magyar államnak, miközben a RogánHabonykörhöz tartozó offshore cégek és az azeri, grúz, izraeli üzletemberek minimum 145 milliárd forint hasznot realizáltak és vittek ki az országból. A program keretében 20 ezer külföldi, közöttük súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek is érdemi ellenőrzés nélkül juthattak magyarországi letelepedési engedélyhez. Az eredeti hazájában jogerősen elítélt orosz adócsaló is letelepedési lehetőséget kapott, és a magyar állam kötvé nyeiben moshatja tisztára a pénzét. Tudja, hol állították ki az ő számára az erkölcsi bizonyítványt? Egy önök számára, janicsárok számára ismerős környéken, de nemcsak azért, mert nyaralni járnak oda a kis pereputtyaikkal, hanem azért, mert ott bújtatják a pénzeiket is, egy karibi offshore paradicsomban. Ott kapott ez az úriember erkölcsi bizonyítványt. Igazán megnyugtató, igaz, legfőbb ügyész úr? Egy igazságos országban élünk, ugye? Ön a hivatalának megfelelően és ahhoz méltóan végzi a munkáját, ugye? Az e lmúlt években több olyan információ is napvilágot látott, hogy a Gazdasági bizottság számos offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre. Hogy mást ne mondjak, a