Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 13. csütörtök - 51. szám - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája lezárásig - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke:
3390 azok alapján hoztam meg a magam döntését. Számokat mondok arról, hogy 2017ben hogya n alakultak a vezetői pályázatok. Tudni kell azt, hogy a bírósági szervezetben közel 800 vezetői tisztség van, ebből 119 tisztség tartozik az OBH elnökének kinevezési jogkörébe. A 2017. évben 16 vezetői pályázatot hirdettünk meg, abból 8 esetben került sor kinevezésre, 5 esetben nem volt pályázó, tehát eredménytelennek kellett nyilvánítani a pályázatot. Egy olyan eset volt mindössze, ez is olvasható egyébként a beszámolóban, ahol a törvényben biztosított mérlegelési jogkörrel élve eredménytelennek nyilvánít ottam a pályázatot. Ami a bírói pályázatokat illeti, 2017ben 274 bírói pályázatot írtunk ki, 259 volt eredményes. Egyébiránt ezekre az álláshelyekre 1900 pályázat érkezett, tehát sokszoros túljelentkezés volt a bírói álláshelyekre, és ahogyan említettem, a pályázatok 95 százaléka kinevezéssel, vagy ha már bíró pályázott az adott tisztségre, áthelyezéssel zárult. 15 volt, mindössze 4 százalék az eredménytelen pályázatok száma, és ebből a 15ből 8 olyan, amiben egyáltalán nem érkezett pályázat. Azt gondolom, hogy a kinevezési gyakorlat nemcsak az én esetemben, hanem valamennyi törvényszéki elnök, ítélőtáblai elnök, akár a kúriai elnök tekintetében is megfelel a törvényi rendelkezéseknek. S mivel elhangzott egy kérdés az engedélyezett álláshelyekről, és hogy a Kúrián miért hiányzik nyolc bíró a statisztikai adatok szerint, csak arra szeretnék utalni, hogy a Kúria önálló fejezetet képez a bírósági szervezetben, és a Kúria elnöke maga határozza azt meg, hogy mikor és mire ír ki bírói pályázatokat. Efölött az Orsz ágos Bírósági Hivatal elnökének semmiféle ellenőrzési, felügyeleti jogköre nincsen. Itt volt elnök úr, tőle meg lehetett volna kérdezni, de meg lehet kérdezni talán jövőre is, hogy miért hiányoznak a Kúriáról ezek a bírók. Ami a statisztiká val kapcsolatos kérdéseket illeti, hogy járásbíróságot nézünk, büntető ügyszakot, törvényszéki szintet, valóban nagyon sok nézőpontból lehet figyelni ezeket az adatokat. Egy európai sztenderdnek megfelelő adatszolgáltatás az, ami alapján mi első, második, harmadik helyezéseket értünk el európai színvonalon. De valóban lehet úgy is tekinteni a peres ügyeket, ha lineárisan nézzük, hogy mennyi idő alatt fejeződik be tipikusan egy eljárás. Ilyen adatok is találhatók a honlapjainkon. Meg kell erősítenem azonban azt, ma már másodfokon, tehát a fellebbezett ügyekben a törvényszék, ítélőtábla 6 hónapon belül hozza meg a döntéseit. Ez egy példátlan eredmény; egyedül a Kúriánál van elmaradás, ahol jó, ha egy évhez közeli időpontban megszületnek a polgári, közigazgatás i, munkaügyi ügyekben a döntések. Ott valóban sokat kell még javulniuk az ügyforgalmi adatokat illetően. Köszönöm szépen a figyelmet, köszönöm szépen azt a komoly és megfontolt hozzászólást a képviselők részéről, amellyel a beszámolóhoz, és nem feltétlenül csak az én személyemhez, hanem valóban a bírósági szervezethez viszonyultak. Köszönöm az összes munkatársam nevében a bírókat, igazságügyi alkalmazottakat illető elismerő szavakat. Biztosak lehetnek abban, hogy ebben a bírósági szervezetben azon vagyunk, hogy az Alaptörvénynek, az eskünknek megfelelően teljesítsük feladatunkat, hogy azt az erőt, azt a biztonságot tudjuk nyújtani a hozzánk fordulóknak, amit jogosan várnak el tőlünk. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (11.10) ELNÖK: Köszönöm Hand ó Tünde asszonynak a választ. Megadom a szót Vejkey Imre úrnak, az Igazságügyi bizottság elnökének. DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke : Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Minde nekelőtt köszönjük szépen expozéját, köszönjük szépen a parlamenti vitában elhangzottakra adott válaszával együtt. Úgy gondolom, hogy ez mindannyiunkat megerősíthetett abban, hogy az OBH 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolója elfogadásra ajánlott. Sőt , nemcsak hogy elfogadásra ajánlott, hanem mint ahogy az objektív tényadatokból kiderült,