Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 13. csütörtök - 51. szám - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája lezárásig - DR. HANDÓ TÜNDE, az Országos Bírósági Hivatal elnöke
3382 Hasonló nagy feladatba vágtunk bele a Szegedi Törvényszék és Járásbíróság tekintetében. Itt a tervezési, engedélyeztetési eljárásokat intéztük a 2017. évben. Átadtuk 2017ben a Szigetszentmiklósi Járásbíróságot. A Jászberényi Járásbíróságon hatalmas felújítások voltak, és több más bírósági épületen is komoly beruházások kezdődtek meg, a Tapolcai Járásbíróságon, a Dunakeszi J árásbíróságon, a Kiskőrösi Járásbíróság kerül megújításra, és még sorolhatnám ezeket. Ami igazán fontos éppen a versenyképesség szempontjából is azonban, és ez okozza, attól tartok, a legnagyobb nehézséget a bírósági szervezetben, de a hozzánk forduló ügyf elek számára is, az az úgynevezett digitális bíróság, hiszen mindannyiunknak meg kell tanulnia azt, hogy a bíróságot online módon üzemeltessük. Hiába csökken a bírók esetében az ügyhátralék, nem biztos, hogy érzékelik ezt a könnyebbséget, mert - éppen az e lektronikus beadványok miatt - ha kiadnak egy felhívást az ügyvédek vagy az ügyészek részére, lehet, hogy a válasz, amire korábban akár egy hónapot kellett várniuk, most egy órán belül megfordul. Olyan, mintha az az okostelefon mindig csiripelne a bíró zse bében. Egészen másként kell megszervezni ilyen munkakörnyezetben a munkájukat. Kell tudniuk másképpen megszervezni a munkájukat, hogy ne azt érzékeljék, hogy a tértől és időtől független bíráskodás azt jelenti, hogy a nap 24 órájában szolgálatot kell telje síteniük. Mit is hozott a digitális bíróság az ügyintézést segítő alkalmazások tekintetében? Lehetővé tettük már néhány évvel ezelőtt azt, hogy az ügyfelek sms- és emailüzeneteket kapjanak a fontos beadványaikról; elérhetők az úgynevezett pertartamkalku látorok. Ez azokban az ügyekben fontos különösen, amikor több bíróság közül is választhat egyegy ügyfél, és ezzel a kalkulátorral kiszámolhatja, hogy adott esetben egy családjogi ügyet, egy szerződéses jogvitát hol érdemes elindítania, hol számíthat arra, hogy hamarabb fejeződik be az általa megkezdett peres eljárás. Ami a bíróságokat vagy a bírókat illeti, már 800 beszédfelismerő szoftvert használhatnak a bírótársaink. Ez azt jelenti, hogy így, ahogyan én most szólok, az ebben a tempóban elmondott beszéde t képesek a szoftverek írásba fordítani, és amikor mindenkinek fontosak az ítéletek, a jegyzőkönyvek, azoknak a pontossága, azoknak a mielőbbisége, hogy fel tudjanak készülni, óriási eredmény volna, ha a jegyzői segítséget, az írnoki segítséget ki tudnánk váltani, és sokkal inkább, akár egy képzési projekt keretében át tudnánk fordítani a mellettünk dolgozók munkaidejének javarészét a bírók érdemi segítésére. A „Digitális bíróság” projektünket is a 2017. évben alakítottuk ki, dolgoztuk ki. Mit fog ez hozni? Mit készítettünk elő ennek fényében? Kialakítjuk majd teljes egészében az eaktát. Ez azt jelenti, hogy valamennyi ügyvéd, ügyfél hozzáférhet elektronikus úton a per összes irataihoz, abban képes lesz keresni úgy, mintha csak a web különféle oldalain kere snénk, címszavakra, mondatokra, nevekre, dátumokra, számokra, akár több ezer oldalas periratokból tudnak könnyebben készülni ügyfelek, bírák egyaránt. Ennek keretében fogjuk kialakítani az új határozatkereső felületet. Nagyon fontos az a pereskedés során, hogy kiszámíthatók legyenek az ítéletek, hogy felkészülhessenek a felek arra, hogy mit várhatnak a bíróságtól. Ha egy jó rendszert alakítunk ki, akkor az ügyfelek, ügyvédek jobban felkészülhetnek a tárgyalásra, és a bírókat is tudja segíteni, hiszen a joge gységet szolgáló határozatok számukra is könnyebben elérhetővé válnak. A következő nagy projektünk, és ez már 2018 szeptemberében tudott elindulni, de 2017 ennek az előkészítéséről szólt, az úgynevezett ViaVideo projektünk, amelynek keretében első ütemben 77 bírósági tárgyalótermet szereltünk fel videokamerákkal. Ezzel az volt a célunk, hogy megkönnyítsük a tanúk, terheltek, felperesek, alperesek tárgyalási megjelenését. Utóbb visszaigazolják a reményeinket a mai adatok, hiszen több száz tárgyaláson már has ználták ezeket az eszközöket, nem csak Magyarországon belül, büntetésvégrehajtási intézetek és bíróságok között teremtődik meg így a kapcsolat, bíróság és bíróság között, sőt külföldi bíróság és magyar bíróság között is ezek a kapcsolatok működnek. Néhány számot is hadd mondjak el erről a területről, hiszen 2012ben még csak a cégeljárásokban működtek online kapcsolatok. Aztán a csőd- és felszámolási eljárásokban 2015től lett választható az elektronikus kapcsolattartás, a civilisztikai perekben 2013tól v álasztható, 2016tól