Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 17. hétfő - 22. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
33 Köszö nöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Nem először szembesülünk azzal a ténnyel ebben a parlamentben, hogy az LMPt, és talán azt lehet mondani, az ellenzék többségét a tények zavarják a legjobban, mintha nem a mai Magyaro rszágon élnének, mintha nem olvasnának újságot, vagy éppen nem beszélgetnének emberekkel, és nem tudnák, hogy az ország 2010 óta - akkor, amikor az önök, hogy ne használjam az „elvtársai” szót, eszmetársai vagy rokongondolatokat, politikai eszméket valló k épviselőtársai kormányoztak, mondjuk, 2002 és 2010 között. Itt olyan tények hangzottak el a képviselő asszony szájából, amelyek nem tények, akár idézőjelbe is tehetnénk azokat a mondatokat, amelyeket elmondott; éppen azért tehetnénk idézőjelbe, mert köze n incs egyik mondatnak, egyik megfogalmazott gondolatnak sem a valósághoz. A napokban, az elmúlt hónapokban többször kerültek elő olyan kimutatások, ha másról nem is beszélünk, hogy például a külföldön munkát vállalók, nem elvándorlók, külföldön munkát válla lók száma már csökkent az elmúlt időszakban, többen jönnek vissza Magyarországra dolgozni, mint akik kipróbálják magukat egy külföldi munkahelyen, tehát a trend, a tendencia megfordult. Nem multinacionális cégekre épít a magyar gazdaság, a magyar kormány - ellentétben önökkel, pontosabban a szocialistaliberális kormányzat időszakával , hanem nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a magyar kis- és középvállalkozások támogatására, éppen azért, hogy a legtöbb munkavállalót foglalkoztató cégek meg tudják tartani a m unkavállalóikat, sőt fejlődni tudjanak. Többek között azért, hogy ezt tudjuk támogatni, és felismertük azt, hogy mennyire nagy szükség van az új technikák bevezetésére, a technológiaváltásra, az innovációra, jött létre az a minisztérium, amelynek a képvise letében én most válaszolok az ön kérdésére, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amelyről talán azt lehet mondani, hogy úttörő módon Európában is elsőként alakult meg, arra koncentrálva, ami a jövőt illeti: a technológiaváltásra, az új technikák bev ezetésére, egyáltalán az innováció fontosságára. Talán azt lehet mondani, hogy Európa Amerika és TávolKelet viszonylatában egy kicsit lemaradt, és ahhoz, hogy versenyképes legyen, ezeket a lépéseket meg kell tenni. De hogy miben tévedett ön? Csak hasonlít suk össze, és már számtalanszor elhangzottak azok a számok, amelyeket én most fel fogok hozni. Miben téved ön, és miben tévednek azok az ellenzéki képviselők, akik a béremelés, a foglalkoztatás területén számonkérnek bármit is a mostani kormánytól, a mai p olgári kormánytól? Tisztelt Képviselő Asszony! Akkor, amikor béremelkedést kér számon rajtunk, miért nem kérdezi meg a volt kormányzó pártokat, a szocialistákat és azokat a liberálisokat, akik a legközelebb állnak önökhöz, hogy mit csináltak 2002 és 2010 k özött? Ugyanis volt olyan év, amikor reálértékben csökkentek ebben az időszakban a bérek. 2010 óta, amióta a magyar gazdaságot a szociálliberális kormányzás elhibázott gazdaságpolitikája miatt ki kellett rángatni a gödörből, 2010 óta közel 40 százalékkal n övekedtek Magyarországon a reálbérek, közel 40 százalékkal növekedtek a reálbérek, a minimálbér és a garantált bérminimum közel duplájára emelkedett, aminek a hatására az egyéb bérkategóriákban is azt a bizonyos közel 40 százalékos reálbéremelkedést el le hetett érni. És a foglalkoztatás területén mintha nem figyelte volna a miniszterelnök úr felszólalását. Közel 800 ezerrel dolgoznak ma többen Magyarországon, mint 2010ben. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: 500 ezren külföldön!) A képviselőtársunk, aki ann ak idején annak a pártnak a szekerét tolta, amelyik okozta a gazdasági válságot többek között Magyarországon, a bérek stagnálását és a foglalkoztatás csökkenését, azt mondta, hogy 500 ezren vannak külföldön. Nincsenek annyian, képviselő úr, rosszul ismeri a számokat, az ötöst meg a hármast, sok más számot összekever. Közel sincs ennyi ember kint Magyarországról külföldön. Azt viszont el kell mondani, és jó lenne, ha ezt is tudomásul vennék, egyszer észrevennék és elismernék, hogy például a munkanélküliség k özel 12 százalékos szintről 4 százalék alá csökkent mára Magyarországon, a 2010es 12 százalékról 4 százalék alá csökkent. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Ez a harmadik legalacsonyabb szint az Európai Unióban. Ezek az eredmények azok, a melyeket önök nem vesznek tudomásul (Az elnök ismét csenget.) , és amelyeket ez a