Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 10. hétfő - 48. szám - Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Kárpátaljai magyarok jövője a magyar-ukrán kapcsolatok fényében” címmel - ELNÖK: - DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz):
3136 Az oktatási törvény volt talán az első lépés, amellyel elvették a nemzetiségi diákok anyanyelven tanulási lehetőségét. Korábban 3 és 23 éves kor között, tehát a teljes oktatás spektrumában lehetett anyanyelven tanulni, az új rendelkezés szerint ez az alsó tagozat végéig adott, ut ána pedig nem. A nyelvtörvénnyel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy minden olyan nyelvtörvénytervezet, ami az asztalon van Ukrajnában, súlyosan rontja a helyzetet a korábbi nyelvtörvényhez képest, amit az Alkotmánybíróság eltörölt. Korábban egy 10 száz alékos küszöböt állapítottak meg régión belül, és ha megvolt ez a 10 százalékos részarány, akkor lehetett a nemzetiségi nyelvet a közigazgatásban, a médiában, a kultúrában, ezen területek egyes részeiben használni. Most ezt szeretnék 30 százalékra vagy afö lé emelni. Említeni kell azt az úgynevezett halállistát, ahol kárpátaljai magyarokat listáznak, és Ukrajna ellenségének nevezik meg, említeni kell azt a titkosszolgálati akciót, amit a beregszászi főkonzulátusunkon hajtottak végre. Említeni kell valóban, a hogyan azt ön is megtette, hogy a KMKSZ ungvári irodáját rövid időn belül kétszer támadták meg, kétszer próbálták felrobbantani, és másodszor sikerrel is jártak. Történik mindez úgy, hogy a jelen körülmények között is Magyarország és a magyar kormány, azt gondolom, lehet úgy fogalmazni, korrekt partnere Ukrajnának. Most is segítünk, amikor segítséget kérnek, mert például Kárpátalján nem biztosított az ivóvízellátás, és nyilvánvalóan a tiszta vizet utána nemcsak a magyar nemzetiségűek ihatják, hanem az ukrán nemzetiségűek ugyanúgy. Most is üdültetünk itt ukrán gyerekeket, akiknek a szülei érintettek voltak a keletukrajnai harcokban, és lehetne sorolni. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! E tekintetben tehát a magyar álláspont egyértelmű, Szijjártó miniszter úr is többször beszélt erről, a párbeszédet fenn kívánjuk tartani. Egyébként ma is találkozik külügyminiszter úr ukrán partnerével Brüsszelben. De nem tudjuk támogatni Ukrajna euroatlanti integrációját addig, ameddig a jogfosztás nem fejeződik be, és az e lvett jogokat nem adják vissza. Természetesen szólni kell arról is, hogy nagy aggodalommal figyeltük a közelmúltban azt a tengeri incidenst, ami megtörtént, nagy aggodalommal figyeltük, hogy Ukrajnában hadiállapotot vezettek be. Természetesen soha nem jó, ha egy szomszédos országban hadiállapotot vezetnek be, különösen nem akkor, ha ott 150 ezer magyar él. Annak örülünk, hogy ez a hadiállapot „csak” 10 megyét érint, Kárpátalja megyét nem. Tehát a kárpátaljai magyarokat ilyen értelemben az, ami történt, ille tve a hadiállapot bevezetése nem érinti. Ezzel együtt természetesen nagy aggodalommal figyeljük azt, ami történt. Bízunk abban, hogy minden érintett fél a minszki megállapodásokat be fogja tartani, mert csak ezt és csak a tárgyalásos utat látjuk arra alkal masnak, ami a probléma rendezése felé hathat. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a kárpátaljai magyarok vezetőivel, amióta a hadiállapotot bevezették, még ha az Kárpátalját nem is érinti, napi kapcsolatban vagyunk. Köszönöm a téma felvetését még egyszer. (T aps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválasz illeti meg képviselő urat. DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elfogadom államtitkár úr válaszát, köszönöm a választ. Megnyugtató azt látni, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelyik törődik a határon túli magyarokkal, kiáll a kárpátaljai magyarság érdekében. Talán még emlékszünk Orosz Ildikó könnyek között elmondott köszönetére október 23án a Terror Háza előtt, amikor azt mondta, hogy melle ttünk csak a magyar kormány áll ki. Milyen jó azt tudni és érezni, hogy a magyar kormány viszont ott van mögöttünk. Úgyhogy köszönöm még egyszer a választ, és fontosnak tartom azt, hogy tegyük egyértelművé ukrán barátaink számára is, hogy csak akkor támoga tja Magyarország Ukrajna euroatlanti