Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 3. hétfő - 47. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
3093 Itt van a kitagolás kérdése is, amely szóba került a mai napon is már a Házban, viszont nem érintette teljes egészében. A kitagolás nyilván azért jött létre, hogy egyegy nagy intéz ményt, ahol nem túl kulturált körülmények között, zsúfoltan lehetett ellátni a fogyatékkal élő személyeket, emberibb környezetbe helyezzék. Jelzem, hogy a Jobbik ezt abban az esetben támogatja, amennyiben nem pszichiátriai gondozottakról van szó. Nagyon eg yszerűen el lehet mondani, hogy miért: nagyon sokszor a pszichiátriai intézményben kezelt betegek a város lakói közé költöznek ki. Ez megtörtént egyébként vagy megtörténik Püspökladányban vagy Eleken. Ezeken a településeken sokszor olyan büntetett, illetve nem büntethető személyek vannak, akik kényszergyógykezelésüket töltik ott, kvázi büntetésükként, egyébként azért, mert a társadalomra és saját magukra is ön- és közveszélyesek. Ilyen személyek kitagolását talán érdemes lenne elkerülni. A kitagolás intézmé nye nem lenne rossz, de ezek a mögötte lévő motivációk vagy vezérlő elvek egyáltalán nem segítik a helyzet javítását. És egy utolsó mondatban emlékezzünk meg azokról a személyekről is, akik reményt adnak a társadalomnak, hiszen a fogyatékkal élők között va nnak kiváló embertársaink is. Fogyatékkal élő volt például Frida Kahlo, Stephen Hawking, Beethoven. Ők adnak szerintem mindannyiunknak reményt, a fogyatékkal élőknek, az őket gondozó családtagoknak is, hogy igenis, lehet eredményt elérni, igenis, a társada lomnak, ahogy most is, teljes körű és megbecsült tagjai. Ezekről a kérdésekről a közeljövőben is vitát kell folytatni és beszélni kell. És egy utolsó mondat, elnök úr, meg kell fontolni azt, hogy miként lehet a szavazati jogukat a fogyatékosoknak megfelelő en biztosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez is egy hatalmas elvárásunk. Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) (15.40) ELNÖK: Köszönöm, Lukács László György képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén n apirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport: „Földrablás, avagy a lét a tét” címmel. Öné a szó, képviselő úr. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt hét péntekén egy könyvbemutatón volt szerencsém részt venni, és erről szeretnék itt nagyon röviden beszámolni, mert úgy gondolom, hogy az Országház falai között is tanulsága volt ennek a könyvbemutatónak. Tanka Endre művéről van szó: Korunk földkérdése, létünk a tét, vagy az alcímként is könnyen értelmezhető mondanivalója: Földrablások a világban és a magyar földvédelem címen jelent meg, és egyébként a jövő nemzedékek szószólója és a Magyar Természetvédők Szövetsége által rendezett konferencián mutatkozott be e z a mű, ahol sok más terület jeles képviselője is a saját előadásában - 2020 percben - alátámasztotta a könyvben foglaltak létjogosultságát, fontosságát és minden olyan tanulságát, amit itt a döntéshozóknak az Országgyűlésben is szerintem fontos lenne sze m előtt tartani. Kezdeném talán azzal, amit a szervezők írtak kedvcsinálóként a könyvről, mert jól összefoglalja azt, amit itt fontos elmondani. A konferencia célja Tanka Endre könyvének bemutatása, és ennek kapcsán egy rövid konferencián a két téma körülj árása neves társelőadók által. A mai civilizációs világválságban a föld, az édesvízkészlet és a helyi energiaforrások közösségi birtoklása a túlélés feltétele. A globális tőkekoncentráció része az a törekvés, hogy a világélelmezés monopóliuma felett kizáró lagosan a tőketulajdonosok rendelkezzenek. Ehhez szükséges a föld elsajátítása is. A könyv, illetve a konferencia előadói a földrablás intézményrendszerével foglalkoznak, különös tekintettel az Európai Unió és a nemzeti szabályozások összefüggéseire. A folyamat legsúlyosabb, létromboló következménye a termőtalajok végleges pusztulása. A termőföld mennyiségének drasztikus csökkenése és minőségének a kritikus pontot meghaladó romlása együtt okozzák a nem pótolható talajpusztulást. A konferencia második r észe ezért a magyar