Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 3. hétfő - 47. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
3089 1889ben tervei alapján adták át az Örökmozgó Filmszínház épületét, majd a Hírlapírók Nyu gdíjintézetének palotáját az Alkotmány utcában. Az építész 1890ben fejezte be a Budapesti Mentőegyesület székházát a Markó utca 2224. szám alatt, amely eredeti rendeltetését megtartva ma is az Országos Mentőszolgálat központi épületeként funkcionál. 1891ben épült fel a jelenleg Budapest VII. kerületi önkormányzatnak otthont adó korabeli Meteor Szálló, amelynek néhány hónapig Ady Endre is vendége volt. Quittner Zsigmond és Alpár Ignác keze nyomán 1905re készült el Magyarország első bankjának, az egykori Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak az új székháza, amely épületben 1950 óta Magyarország Belügyminisztériuma működik. Quittner Zsigmond és a Vágófivérek munkájaként 1907ben fejeződött be a londoni Gresham Életbiztosító Társaság budapesti székházának építé se, amelynek helyén 2004ben épült fel a Four Seasons Hotel. Földszintjén az egykori híres Gresham Kávéház működött, ahol a Greshamkörnek nevezett művészeti társaság tartotta összejöveteleit. A Greshampalota 1987 óta számos más Dunaparti épülettel együt t a világörökség része. Quittner Zsigmond a millenniumi kiállításra tervezett építészeti alkotásaiért megkapta a Ferenc Józsefrend lovagkeresztjét, majd a közügyek terén szerzett érdemeinek és építőművészetének elismeréseként a zsidó családba született ép ítész magyar nemesi címet kapott, amelyhez a király 1905ben a Vágfalvi előnevet adományozta. Nyughelye Budapesten a Salgótarjáni úti zsidó temetőben található, amelynek felújítását jelenleg a kormány elkezdte, s reményeink szerint az elkövetkezendő idősza kban Budapest egyik kiemelkedő idegenforgalmi és építőművészeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) helyeként lesz megtekinthető. Köszönöm a türelmét. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Fónagy János képviselő úr, államtitkár úr. Szint én napirend utáni felszólalásra jelentkezett Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az LMP képviselője: „Mire és miért vár a Kormány a súlyos egészségi és környezeti kockázatot jelentő kiskunhalasi veszélyeshulladék telep kármentesítését biztosító intézkedése kkel?” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. SCHMUCK ERZSÉBET (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendszerváltás előtt Magyarországon a nehézipar következtében nagyon sok területet elszennyeztek, nagyon sok terület maradt, ahol ott mar adt a veszélyes hulladék, és veszélyes anyagok maradtak ott, amelyek egyértelműen veszélyeztetik a környezetünket. A rendszerváltás után ezeknek a területeknek a kármentesítésére elindult egy országos kármentesítési program, amiről tudjuk, hogy soksok mil liárd forintba került. Sajnálatos módon ezeknek a területeknek a kármentesítése a Fidesz kormányzásának ideje alatt lelassult. Azt nem állítjuk, hogy nem történt teljesen semmi, de nem abban az ütemben halad, ahogyan kellene. Ráadásul azt is tudjuk, hogy a beruházásokat általában zöldfelületeken valósították meg, ahelyett, hogy a barnamezős beruházásokat részesítették volna előnyben. Sajnos, az utóbbi időben elég sok helyről érkeznek lakossági panaszok hozzánk, amelyek pontosan arról szólnak, hogy ott, a kö zvetlen környezetükben már veszélyeztetve érzik magukat. Arról szólnak ezek a panaszok, hogy ott a talajt és a természetes ivóvizet, talajvizet elszennyezik ezek a területek. Sajnos, azt is tudjuk, hogy ezeknek az örökölt szennyeződéseknek az a legnagyobb veszélye, hogy sokszor az emberi szem előtt azok rejtve maradnak a talajban, és eljutnak a felszín alatti vizekbe. Akkor válnak már egyértelművé, amikor közvetlen veszélyt jelentenek az élővilágra és az emberi egészségre. Tehát itt valamit biztos, hogy ten ni kell. Viszont az különösen sajnálatos, hogy nemcsak a rendszerváltás előtti időszakban történtek ilyen szennyezések, hanem a rendszerváltás utáni időszakban is újabbak keletkeztek. Sajnos, ez azt jelenti, hogy ezek megelőzése érdekében a kormányzat nem végez megfelelő munkát, és nem teljes