Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 1. hétfő - 25. szám - Schmuck Erzsébet (LMP) - a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterhez - „A Duna élővilágát vagy a gazdaságos működtetést áldozzák föl Pakson, vagy mindkettőt?” címmel - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
306 Amennyiben további információt szeretne, akkor az a tiszteletteljes javaslatunk, hogy for duljon bizalommal a finn hatóságokhoz, ha pedig a sajtóhíreken túl, amelyeket itt említett, konkrét bizonyítékai is vannak, tegyen feljelentést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Ismét a képviselő asszonyé a szó. DR. VADAI ÁGNES (DK) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az alapján, amit ön elmondott, nagyobb a baj, mint gondoltuk. Ha négy állami szerv is átvilágította azokat, akik letelepedési kötvényt kaptak, mégis terroristákat, bűnözőket és orosz kémeket engedte k be Magyarországra, akkor valaki nagyon súlyosat hibázott. Most az a kérdés, hogy ott a szakmai feladatot végzők vétetteke hibát, vagy utasításra kellett eljárniuk. Őszintén szólva, államtitkár úr, azt gondolom, az európai magyaroknak, a magyar állampolg ároknak joguk van tudni azt, hogy kikkel élnek együtt. Jelen pillanatban annyit tudunk, hogy önök beengedtek terroristákat, bűnözőket, emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető személyeket, orosz kémeket. Van az a pénz, államtitkár úr, amiért képesek e rre? Van az a pénz, amiért képesek semmibe venni hazájuk érdekét? És van az a pénz, amiért hajlandóak a magyarok biztonságát kockáztatni?! (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Hidd el nekem, van!) Ez a válasz elfogadhatatlan. Azt pedig, azt gondolom, mindenki nek joga van tudni, hogy kikkel élünk együtt, ezért meg kell mutatni a magyar polgároknak a letelepedésikötvényesek (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) listáját. A választ nem tudom elfogadni. (Taps a DK soraiban.) ELNÖK: A képviselő asszony nem f ogadta el a választ. Kérdezem, hogy elfogadjáke. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A Ház 117 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Schmuck Erzsébet (LMP) - a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterhez - „A Duna élővilágát vagy a gazdaságos működtetést áldozzák föl Pakson, vagy mindkettőt?” címmel Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisz terhez: „A Duna élővilágát vagy a gazdaságos működtetést áldozzák föl Pakson, vagy mindkettőt?” címmel. Képviselő asszonyé a szó. SCHMUCK ERZSÉBET (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hó napban a Paksi Atomerőmű hűtővízcsatornájának torkolatánál a Duna vizének hőmérséklete a hivatalos mérések szerint megközelítette az engedélyekben szereplő 30 Celsiusfokos határértéket, amelynek túllépése esetén a környezeti károk megelőzése érdekében az erőművet le kellett volna állítani. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha az erőmű már a jelenlegi, 2000 megawattnyi erőművi kapacitás mellett is nehezen tudja betartani a környezetvédelmi előírásokat, akkor a tervezett bővítés után, amikor már 4400 megawattn yi kapacitású reaktor hűtéséről kell majd gondoskodni, a frissvizes hűtés hogyan jelent majd megfelelő megoldást, különösen akkor, amikor a klímaváltozás időszakát éljük, és várhatóak a forró és száraz időszakok.