Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 1. hétfő - 25. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
286 kormánytól. De az mégsem járja, hogy az egyik oldalon lehetővé teszik például a több millió forintos nyugdíjak meglétét és kifiz etését, a másik oldalon pedig 600 ezer ember nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot. Ahhoz nem kell fejszámolónak lenni, hogy amelyiket az egyik rovaton meg lehet takarítani, s akkor az úgynevezett nyugdíjkasszához hozzá sem kell érdemben nyúlni, abból le hetne finanszírozni az alul lévők nyugdíját. Nem véletlen, hogy a nyugdíjasszervezetek már évek óta követelik a vegyes indexálás visszaállítását, egy nyugdíjkorrekciós programot, és mindenekelőtt a milliós nyugdíjak megszüntetését. Köszönöm szépen a figyel müket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Ismét Rétvári Bence államtitkár úré a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ö n is valami hasonló tudathasadásos állapotban lehet, mint Varju László képviselőtársa, hiszen név szerinti szavazás volt ebben a teremben, itt a parlamentben arról, hogy ki akarja elvenni a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjukat és ki nem. Ön bizony abba a fra kcióba tartozik, amelynek a tagjai egyenként felálltak itt a parlamentben 2008 táján, és úgy szavaztak, hogy igen, minden magyar nyugdíjastól vegyenek el egyhavi nyugdíjat. Arra példa Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt, hogy valakik külföldi taná csadók utasítását követve a magyar nyugdíjasoktól elveszik egyhavi jövedelmüket, és ezzel akarnak megfelelni a valódi gazdáik, a külföldi befektetők, pénzemberek, politikusok irányába. Tisztelt Képviselő Úr! A nyugdíjasok ezt önöknek sohasem fogják elfelej teni. S ön bármilyen szép szónoklatot elmondhat itt a parlamentben, vagy bármely másik képviselőtársa, önök tényleg azon a szégyenpadon ülnek, egyetlenegy kormányként, szocialista politikusok és egykori szabad demokrata tettestársaik, akik elvettek a nyugd íjasoktól, akik csökkentették a nyugdíjakat. Nemhogy elinflálták a nyugdíjak értékét, hanem elvettek, tételesen elvettek a nyugdíjakból. Ehhez képest mi 2010 óta összességében 23 százalékkal emeltük a nyugdíjakat, amit ha a nyugdíjasvásárlókosárhoz hasonl ítok, akkor egy közel 10 százalékos valódi reálértékemelkedést jelent. Ma volt az Idősek Tanácsának az ülése, bizonyára ön is olvasta a híreket ezzel kapcsolatban, tisztelt képviselő úr, ahol megerősítésre került az, hogy szerencsére ma már teljesít olyan jól a magyar gazdaság, hogy nemcsak a fizetések, a bérek tudnak nőni - 2010 óta összességében 51 százalékkal nőttek a fizetések Magyarországon , nemcsak az adók tudnak csökkenni a családi típusú adókedvezmény következtében, hanem ebből a többletből már a nyugdíjasok is tudnak részesülni. Nemcsak a bérek nőnek érezhető mértékben, hanem a nyugdíjasok is ennek a növekedésnek egy részét nyugdíjprémium formájában megkaphatják. Ez az idén novemberre várható, ahogy az a tavalyi évben is megtörtént, és mivel maga sabb gazdasági növekedéssel számolunk, ezért az is lehetséges, hogy az idén akár magasabb is legyen a nyugdíjprémium, mint a tavalyi évben. Ez egy jó hír, ennek érdemes mindnyájunknak örülni. Már csak azért is, mert ha az összegeket nézem, amikor kifizettü k 2017 novemberében első alkalommal a nyugdíjprémiumokat Magyarországon, soha semelyik kormány korábban nyugdíjprémiumot nem fizetett Magyarországon, csak a Fidesz és a KDNP (Derültség az MSZPfrakció soraiban.), és nem azért, mert egész egyszerűen egy ily en döntést hoztunk, hanem azért, mert a gazdaságnak már van olyan teljesítménye, amivel többletet kaphatnak a nyugdíjasok. Lehet, hogy ezen a 10 ezer forintos vagy pár ezer forintos, vagy több mint 10 ezer forintos összegen nevetnek szocialista képviselőtá rsaink, de bizony a nyugdíjasok számára fontos, hogy nyugdíjprémiumot most már a második évben is meg tudnak kapni. Tavaly ennek az összege összesen 24 milliárd forint volt. Emellett 2016 és 2017 karácsonyán is tudtunk a gazdaság teljesítményének következt ében Erzsébetutalványt adni a nyugdíjasoknak, és ezt 2018 húsvétján is meg tudtuk