Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
2841 A mai nap tapasztalata és az elnök úr felszólítása vagy biztatása alapján mindenképpen azzal kezdeném, hogy először is leszögezem, hogy mi szoktunk frakcióüléseken beszélni mind Andy Vajna munkásságáról, mind az Alfahírről és a kuruc.infóról, és nem láttunk túl nagy különbséget a kettő között. (Derültség és hangok a Jobbik soraiból: Jaj, jaj, jaj!) Másrészt pedig azt szeretném elmondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy… (Zaj. - Közbeszólások a Jobbik soraiból: Feriről is beszélj!) ELNÖK: Köszönjük szépen a hangulatnak ilyen való megalapozását, a segítséget is az elnöknek, amit nyújt a képviselő úr, most aztán talán beszéljen a törvényről, sokat segít így nekünk. ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről : Megkísérlem, rákanyarodok. Azt szeretném megjegyezni, tisztelt képvise lőtársaim, különösen Nacsa képviselő úr kedvéért, hogy nem úgy általában az Állami Számvevőszék dolgozóival van a baj, hanem az Állami Számvevőszék főnökével, Domokos László úrral, akit szakembernek nevezni egyikünk sem merészelne valószínűleg, hiszen tudj uk, hogy ő közvetlenül a politikából nyergelt át erre a fontos feladatra a párt megbízásából. Odaállította a párt, ott kell megfelelnie, és meg is felel. Erről beszéltek jobbikos képviselőtársaim. Az is nagyon sajátos segítő közreműködés, amikor az Állami Számvevőszék az irodánk leégése után másfél nappal már közölte azt egy közleményben, hogy nem segíteni akar nekünk, nem tájékoztatott minket, nem válaszolt egyébként aznap délután nekik írt levelünkre, hogy mik a teendőink, hanem rögtön közölték, rögtön ho ztak egy közleményt arról, hogy készüljünk arra, hogy majd jól megbüntetnek minket. Értettük természetesen, de mondjuk, mást várnánk el egy független állami hivataltól, mint hogy pártokat támadjon közleményekben, ez ugyanis nem a feladata. Ezek után nehéz ezt a törvényjavaslatot komolyan venni, drága képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr. Értjük természetesen, jutalmat kell osztogatni. Azok, akik megfelelnek az önök elvárásainak, bizonyára az Állami Számvevőszéknél is jól járnak majd. Ehhez önöknek jó m ulatást kívánunk, de azt ne várják, hogy támogassuk ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki kör végére értünk. Nacsa Lőrinc képviselő úr két percben kért felszólalási lehetősé get. Parancsoljon! NACSA LŐRINC (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, ez egy ilyen nap, hogy Arató képviselő úr különböző, a Házban jelen nem lévő állami szervek vezetőit sértegeti; korábban a Statisztikai Hivatal, most az Állami Számvevőszék eln ökét, akiről tudjuk, hogy okleveles közgazdász, majd szakközgazdász diplomát szerzett, és különböző szinteken, az önkormányzattól a megyei önkormányzaton keresztül a Költségvetési Tanácsig mindig pénzügyi ellenőrző bizottságokban, költségvetési bizottságok ban dolgozott. Kétségbe vonni a szakértelmét különösen vicces, hiszen azt gondolom, országszerte elismert közgazdász szakemberről van szó, aki minden egyes pozícióban, ami a szakmájához kapcsolódott, megállta a helyét közgazdász létére. Így volt ez a Költs égvetési Tanácsban is. Egyet szeretnék mondani önöknek, és ez vonatkozik az összes ellenzéki pártra, hogy most döntsék el, hogy az Állami Számvevőszék jó, vagy nem jó, mikor jó, mikor nem jó. Egyszer azt mondják az egyik felszólalásukban, most próbáltam ki keresni, és találtam is egykettőt, hogy mennyire gonosz az Állami Számvevőszék és egyfajta politikai bunkósbotként - vagy nem tudom, milyen jelzőket használtak - működik. Máskor pedig, ha az elmúlt nyolcévi kormányzásunkkal kapcsolatban fogalmaz meg az Ál lami Számvevőszék kritikát, amely teljesen jogos kritika, nyilván mi is emberek vagyunk, és a kormányzati döntéshozók is emberek, tehát lehetnek hibák, amikor például az egészségügyi intézményekkel kapcsolatban tártak fel kórházakban gazdálkodási hiányossá gokat, akkor pedig önök pajzsra emelték az Állami Számvevőszéket, és azt mondták, hogy