Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
2827 szakszervezetek szerint lehetetlenné teszi, hogy egy adott szerv évekre előre tervezzen és lásson. Ez egyébként a KLIK tekintetében az elmúlt években, ha nem volt elég nagy pofára esés, államtitkár úr, akkor azt gondolom, érdemes lenne visszanézniük, hogy ez a központosított létszámgazdálkodás a KLIK tekintetében milyen frankón sikerült az elmúlt években, és hogyan kényszerültek belátni több év után azt, hogy ez egy abortált ötlet volt az első perctől kezdve, és visszavonták egyébként ezt a javaslatot, ill etve módosították a KLIK működését, mert teljesen elképzelhetetlen, hogy Budapestről egy hivatalból mondja meg valaki azt, hogy KarakószörcsökAlsón mit kell csinálni és hogyan. Ugye, a KLIKnél mind a létszám, mind a humán erőforrás tekintetében, mind a t eljes működőképtelenségnél a „villanykörtét nem lehetett rendelni évekig, amíg Budapesten valaki rá nem nyomta a pecsétet a papírra” című működés teljesen bebizonyította, hogy ez alkalmatlan és nem jó megoldás. Nyilván a középső szintnek ebben kellene legy en valamilyen szerepe. További probléma, hogy a törvényjavaslat nem a feladatot ellátó személyhez rendeli a bért, hanem fordítva. Magyarul, a létszámgazdálkodásálláshelyekkel az embereket fogják a bérhez társítani. A bérkategóriánál a kormánytisztviselő á thelyezésével lehet ezek szerint csak orvosolni azt, ha neki egyébként más bérkategóriába kéne tartoznia, ami nyilván kiszámíthatatlanságot és teljes létbizonytalanságot eredményez magának a munkavállalónak. Kifogásolt elem az is, hogy a javaslat szerint a vezetői megbízás nem különül el a jogviszonytól, tehát ha valakit vezetői megbízásából visszavonnak, akkor megy az utcára. Remélem, hogy ezt a törvény olvasói felfogták. (Dr. Simicskó István elfoglalja helyét a jegyzői székben.) Végezetül mé g egyszer, az öt nappal csökkentett alapszabadság, és a pótszabadságot is megszüntetik. Ez a javaslat a rabszolgacsomag egyik tagja, méltán került be ebbe a körbe, teljes kiszolgáltatottságot fog hozni minden munkavállalónak, teljes önkényuralmat és kényekedve szerinti vezetést nyilván a kormánynak. Tudjuk, hogy ez a céljuk. Tudjuk, hogy az a céljuk, hogy ez a magyar közigazgatás Orbán Viktor parancsait az utolsó faluig visszakérdezés nélkül végrehajtsa. Csak tudják, egy normális országban a közigazgatásna k az is dolga lenne, hogy a magyar emberek problémáit felkarolja, hogy a szakmát képviselje, és a kormányzati központi igazgatással szemben is tudjon néha esetleg valami épkézláb dolgot képviselni. E törvény elfogadása után a magyar közigazgatás erre alkal matlan lesz. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arató Gergely képviselő úr képviseli a DKt, eddig ellátta jegyzői feladatát. Parancsoljon, képviselő úr! Öné a szó. ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcs oportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kormánypárti képviselőtársaink és államtitkár úr jól láthatóan szeretné megmondani, hogy az ellenzéki képviselők mikor, miről beszélhetnek és mit mondhatnak, de kénytelen vagyok felhívni a figyelmüket, hog y ez még egyelőre nem áll hatalmukban, és ha rajtunk múlik, akkor nem is fog, így aztán kénytelen vagyok kimondani ellenzéki képviselőtársaimmal együtt azt, hogy ez a törvényjavaslat elfogadhatatlan, ez a törvényjavaslat nem az ország érdekét szolgálja, ha nem csak a kormány érdekét. És legyen világos, mert láttam, hogy vannak kisebb megértési problémák néhány képviselőtársamnál: most sem a kormánytisztviselőket bántjuk, drága államtitkár úr, drága képviselőtársaim, éppen ellenkezőleg, a kormánytisztviselőke t védjük önöktől, azoktól a politikai vezetőktől, akik ezt nem közszolgálatnak, hanem kormányszolgálatnak tekintik, és akik tovább akarják korlátozni az ő függetlenségüket és jogaikat. Mert ez a törvényjavaslat, tisztelt képviselőtársaim, azon kívül, hogy egy nagyszabású, ám sikertelen kísérletet tesz arra, hogy valamilyen módon rendet teremtsen abban a közigazgatási rendszerben, amit végzetesen szétziláltak az egymást követő eltérő koncepciókkal az elmúlt 9 évben