Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2818 lépés, és ugyanígy a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelést általánosságban is pótszabadságban részesítené a Ház előtt fekvő törvényjavaslat. Azt g ondolom, összességében jól tükrözi a kormány családbarát filozófiáját, és egy jó jelzést küld a munkáltatók felé, hogy miképpen, milyen jó gyakorlatok vannak arra, hogy előnyben részesítsük a gyermeket nevelő magyar állampolgárokat és magyar munkavállalóka t is. Azt hiszem, hogy ezek a jelzések - még ha ezek nem is anyagi ösztönzők, tehát nem kemény kormányzati eszközök, hanem inkább puha kormányzati eszközök - rendkívül fontosak. Hiszen éppen az önök által a korábbi törvényjavaslat tárgyalása során felvetet t demográfiai fordulat szükségességével kapcsolatban is sokszor elhangzik, hogy az anyagi ösztönzők, a kemény ösztönzők mellett a puha ösztönzőket és az attitűd átalakítását, általában Magyarországon a gyermekvállalással kapcsolatos attitűd átalakítását is ott kell támogatnunk, ahol csak lehet. Mindezek alapján arra kérem önöket, hogy támogassák a kormánytisztviselők béremelési programját, a közszféra családbarát átalakítását, valamint a versenyképes közigazgatás felé tett újabb lépésünket. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Becsó Károly képviselő ú r. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. (13.30) DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közigazgatásban zajló nagymértékű reformok tanúi lehettünk a 2010 óta eltelt időszakban. A mögöttünk álló nyolc évben a magyar közigazgatás szervezetrendszere és irányítási rendszere új alapokra lett lefektetve. Az átalakítások során a kormány külföldi és egyben saját közjogi hagyományainkon álló modellekből merítkezett, annak érde kében, hogy egy modern, a mindennapi kihívásokra gyorsan reagáló, valamint az ügyek nagy számával gördülékenyen megbirkózó és hatékony közigazgatás honosodjon meg hazánkban. Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja a hatékonyabb kormányzati munka elősegítés ével Magyarország versenyképességének javítása, mindezzel párhuzamosan pedig a gyermekeket nevelő és a családot alapító kormánytisztviselők, illetve kormányzati igazgatásban dolgozók anyagi megbecsültségének erősítése. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányz ati igazgatásnak összehangolt szervezetrendszerként kell működnie. Ez egy alapvető követelmény a jól működő államokban. A hatékony kormányzati tevékenység elősegíti az ország versenyképességét. Az utóbbi időben rengeteg nemzetközi vállalat választja hazánk at, amely mutatja, hogy jó irányba haladunk, de még van lehetőség a fejlődésre. Ezért meg kell vizsgálni minden területet, ahol van mód hatékonyságnövelésre. Ez az elvárás magába foglalja a személyügyi tevékenység rendszerszintű összehangolását, szabályozá sát és fejlesztését. A rendszerszintű irányításnak ki kell terjednie a személyi állomány jogállására és az egyes speciális szintű közszolgálati intézményekre vonatkozó szabályozásra, továbbá az egységes jogalkalmazásra is. Fontos tehát, hogy a kormányzati igazgatás egyes részeit összekapcsolják, mégpedig az igazgatási tevékenység hatékonyságának javítása céljából, ugyanis az igazgatástudomány és a gyakorlat által is igazolt tényként ismert, hogy az egymástól elszigetelten működő egységek tevékenysége sokkal kevésbé hatékony. A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat paradigmaváltásra, holisztikus szemléletmódra épülve kódexjelleggel kívánja szabályozni a kormányzati igazgatás szerveit és tisztségviselőit, továbbá a tevékenységük irányításáért felelős vezetőket. E lőremutató koncepciónak tartom a kódexjellegű szabályozás bevezetését, hiszen ily módon a jogalkalmazó szervek feladataikat könnyebben tudják a