Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK:
2639 elmúlt közel nyolc hónap alatt. Egyetlenegy albizottsági ülésen vett részt, amelynek a tartalma neki ne m tetszett. Mi több, amikor meghallgattuk a Magyar Államkincstár és a vidékfejlesztési államtitkárság első számú vezetőit, hogy hol tart a vidékfejlesztési pályázat, mire várunk még, milyen lehetőségekre, é s mi az eddigi tapasztalat, erre a képviselő asszony azt mondta, hogy ez egy lágy hangú, nem érdemi beszélgetés volt. (Dr. Vadai Ágnes közbeszólása.) De érdekes módon az ellenzéknek nem volt olyan kérdése, amelyre ne válaszolt volna ott a két első számú ve zető. Ők is azt mondták, hogy tulajdonképpen nagyon korrekt tájékoztatás volt, ilyen korrekt, őszinte tájékoztatást régen kaptak, és szeretnék, ha ez továbbra is megvalósulna. Amíg én a Mezőgazdasági bizottságot vezetni fogom, ez meg fog valósulni. Minden évben, de ha az ellenzék kérte, akkor sűrűbben is, megtartottuk ezt a tanácskozást, ezért Vadai Ágnes érdemi hozzászólását nem tudom méltányolni (Arató Gergely: Ki kérte?) , mert a mezőgazdasághoz tartozó tartalmi kérdések közül valójában egyetlenegyet sem tudott érdemileg kifejteni. Köszönöm szépen. (Arató Gergely: Nem szempont, hogy neked mi okoz örömet!) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Varga László képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Parancsoljon, képvi selő úr! DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csak Font képviselőtársamnak kérem akkor a segítségét ugyanúgy, mint Győrffy képviselőtársamnak kértem. Pont arra utaltam a felszólalásom elején, hogy ezt a politikai megállapodást, ami sok kénys zert is tartalmazott - de erre most nem térek ki , felül szeretnénk vizsgálni, különös tekintettel arra, hogy sok minden alakult az elmúlt hónapokban az Országgyűlés előtt. Egyébként a Házbizottságban ezt felvetettük, konkrétan a szakbizottság kapcsán is felvetette a képviselőnk. Ígéretet kapott a Házbizottságban jelen lévő Fidesz- és KDNPfrakciót képviselő, ott lévő személyektől, hogy egy átfogó felülvizsgálatra kerül ez a megállapodás. Azonban ez nem történt meg. Legyenek partnerek ebben! Nagyon szívese n változtatunk ezen a szakbizottság tekintetében, állunk rendelkezésre. Amit meg elmondott az ellenzék Mezőgazdasági bizottságban való jelenlétéről, azt kell mondanom, hogy csak azt tudom megerősíteni, amit az előbb elmondtam. Ön is tudja, hogy többek közö tt a kúttörvény kapcsán, de más jogszabályok kapcsán is, egyébként a tegnapi napon is gyakorlatilag a szavazásban nem vettem részt, de tanácskozási joggal ott lévő képviselőként kétszer is hozzászóltam konkrétan a földforgalmi törvény kapcsán. Ezt változat lanul meg fogom tenni. Tehát gyakorlatilag részt veszek a bizottság munkájában, és a frakciónk szeretne egy tagi helyet is egy újabb megállapodás keretében. De ezt már elmondtuk, most csak megerősítettem még egyszer. Az államtitkár úr által elmondottakra p edig azt szeretném mondani, hogy örülök annak, ha vannak ilyen tervek az öntözött földek nagyságának, területének növelésére. Gyakorlatilag nagyjából azt a 200 ezer hektárt érné el a jelenlegi szám és az önök által tervezett szám összege, ami a rendszervál tás környékén még volt, de ennek szeretnénk látni a nyomát. Tehát mondta, hogy forrásokat kell erre elkülöníteni. Valóban. Ha vannak források, az támogatható, ez jelentené valójában az agrárgazdaság versenyképességének növelését. Köszönöm, elnök úr. (15. 20) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy kíváne még valaki kétperces időkeretben élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Kíváne még valaki normál időkeretben felszólalni? (Nincs jelentkező.) Ilyen jelentkezőt sem látok.