Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről:
2635 Ezeket az idézeteket azért hoztam ide, képviselőtársaim, mert bár valóban nagyon fontos, technikai értelemben kiemelkedő, szakmailag meghaladott fogalmak módosításáról, kivezetéséről, ért elmezési és jogalkalmazást segítő pontosításokról meg szakmai fogalmakról szól a rendelkezés; egy kivételével természetesen, a Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló módosítások, amit egyértelműen elutasítunk, mert semmilyen módon nem kívánunk részt venni egy politikai alapon szerveződő álönkormányzati szervezetnek bármilyen szintű támogatásában, akik nyilván nem képviselik a gazdák összérdekét, de erről már erről előzetesen vitatkoztunk. Mi nagyon tudnánk támogatni a törvény javaslatot és a Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarát is, ha ez valóban egy politikailag független, gazdálkodó, támogató szerv lenne, és egy ilyen irányú módosítás lett volna a javaslatban, de alapvetően azt láttuk, hogy tényleg, b ár salátatörvény - ugyan nem nagy terjedelmű salátatörvény, de legalább mezőgazdasághoz illik , alapvetően nem olyan kérdésekkel foglakozik a törvényjavaslat, ami a magyar mezőgazdaság versenyképességére irányul, versenyképességének növelésére irányulna. Az meg világosan látszik, a jelenlegi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója, de akár a NAKokon belül is világosan látják, hogy az európai uniós pénzek nélkül a magyar mezőgazdaság versenyképessége, egyáltalán a magyar vállalkozások fenn tartása szinte lehetetlen lenne. Mivel szó esett az elmúlt órákban az agráriummal foglalkozó szakemberek fontosságáról, és önök nagyon feddően beszéltek arról, hogy a DKnak jómagam lennék az agrárpolitikusa - amit én nem vennék magamra, merthogy világossá tettem, hogy nem vagyok agrárpolitikus, csak foglalkozni szeretnék ezzel a témával, mert szerintem fontos a jövő szempontjából , nézzük csak meg, hogy a törvény címe és a benyújtók között milyen viszony van, mert szerintem ez egy fontos kérdés. (15.00) Hiszen az, hogy akik benyújtják ezeket a törvényjavaslatokat, hogyan viszonyulnak a versenyképességhez, az agrárium versenyképességéhez, kiemelkedően fontos. Az egyik benyújtó Jakab István képviselőtársam, akiről tudjuk, hogy a Magosz elnöke. Ő alapvetően azzal vált ismertté, hogy annak idején abban a bizonyos 8 évben - ami már soksok évvel ezelőtt volt, tehát több mint 8 évvel ezelőtt volt, de ezt önök is tudják - a földtörvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény tervezett módosítása ellen 14 megyében 24 helyszínen 650 traktorral, több mint 1100 emberrel tiltakozott, és ő volt az, aki Dabason tartott egy gyújtó hangú beszédet annak érdekében, hogy mit követelnek az akkori agrárvezetéstől. Ami nagyon szép, ugye, régi szép idők… (Font Sándor közbeszól.) C sakhogy, amikor a magyar mezőgazdaság versenyképességéről van szó, akkor egyetlenegy szót nem hallottunk arról, hogy a VP beruházási támogatások elbírálási ideje miért másfél év. Miért nem ez szerepel ebben a törvényjavaslatban? Miért nem azzal foglalkozun k, vagy foglalkoztak a kormánypárti képviselők, ha már benyújtottak egy ilyen törvényjavaslatot, hogy ezt a kérdést szabályozzuk, hogy inkább ezzel tegyük versenyképessé a magyar gazdaságot? Hiszen azt több alkalommal is elismerték nekem írásban és szóban is, hogy bizony a beruházási támogatási értékelési idő akár másfél évet is elérhet. Másfél év, az egy iszonyatos hosszú idő a mezőgazdaságban! Font Sándor képviselő úr szintén hosszúhosszú évek óta foglalkozik a mezőgazdaság dolgával a Mezőgazdasá gi bizottság elnökeként. Sajnos azon a bizottsági ülésen nem tudtam részt venni, de szorgalmasan elolvastam a jegyzőkönyvet, mert azért ez is segít a megértésben, ugyan a hangulatot nem adja vissza, de biztos izgalmas lehetett az a bizottsági ülés is; ott azt olvastam akkor, amikor az agrártámogatási kifizetések helyzetéről tárgyalt a bizottság, hogy egy ilyen kedélyes kis kaszinó alakult ki, beszélgettek. Ugyanezt tapasztaltam a héten a Mezőgazdasági bizottság Kertészeti albizottsága ülésén, ahol szintén e lismerték, hogy hát szomorú, de bizony másfél év, amíg elbírálnak egyes támogatásokat a kertészeten belül. Hölgyeim és Uraim! Én nem értek az agráriumhoz. Önök biztosan jobban ki tudják számolni, hogy másfél év alatt hányszor nő ki a sárgarépa meg a zöldsé g. Ehhez önök biztosan jobban értenek, mint én, ez tény és való. Tehát nem értek ehhez a témához, csak vásárolni szoktam sárgarépát, és